Mint megtudtam, hogy lovagolni (történet master) - Volume 10
Mint megtudtam, hogy lovagolni
Amikor élt a városban, megtudjuk, minden nap, csak vasárnap és ünnepnapokon, megyünk sétálni, és játszani a testvéremmel. Miután apám azt mondta: „Meg kell a nagyobb gyermekek tanulni lovagolni. Küldje el az arénában. " Azt kevesebb volt, mint minden testvérét, és azt mondta: „És meg tudom tanulni?” Az apa azt mondta: „Majd esni.” Könyörögtem neki, hogy tanítson is, és majdnem sírt. Az apa azt mondta: „Nos, te is. Csak nézd: ne sírj, ha esik. Aki soha nem esik a lováról, soha nem tanult meg lovagolni lóháton. "
Amikor aznap szerda volt, hárman vettünk az arénába. Elmentünk egy nagy terasz és egy nagy veranda ment egy kis veranda. És a tornácon egy nagyon nagy szoba. A szobában, hanem a padló homok. És ebben a szobában ült urak és hölgyek, és a fiúk ugyanolyan, mint mi vagyunk. Ez volt az arénában. Az aréna nem volt egészen világos, és a szaga a lovak, és hallotta, hogy a felbukkanó ostorok, kiabált a lovak, a lovak patái verni az fából készült falak. Eleinte féltem, és nem lehetett látni semmit. Akkor mi emberünk úgynevezett vőlegény és azt mondta: „Ez az fiúk hagyja, hogy a lovak, megtanulnak lovagolni.” A mester azt mondta: „Rendben.”
Aztán rám nézett és azt mondta: „Ez nagyon kicsi.” És a srác azt mondta, „Azt ígéri, hogy ne sírj, ha elesik.” A mester nevetett és elsétált.
Aztán hozott három lovat a nyereg; eltávolítottuk a felöltőjét, és lement a lépcsőn az udvarra, a vőlegény a ló vezető kötél. [9] és a testvérek ment körülötte.
Először is egy lépéssel, akkor ügetés. Aztán hozott egy kis ló. Vörös volt, és a farka volt körülmetélve. Úgy hívták Ruddy. A mester nevetett, és azt mondta nekem: „Nos, az úriember ülj le.” Örültem, és félt, és megpróbált megtenni, úgy, hogy senki nem vette észre. Már próbál a lábát a kengyelbe, de nem tudtam, mert túl kicsi volt. Ezután a vőlegény fölemelt engem a karjaiban ültetett. Azt mondta: „Ez nem túl nehéz egy úriember, - két font, nem lesz több.”
Először a kezem; de láttam, hogy a testvérek nem rendelkezett, és kérje, hogy lehetővé kell tenni. Azt mondta: „Nem félsz?” Nagyon féltem, de azt mondta, nem félt. Én jobban félnek, mert Ruddy compressingly csupa fül. Azt hittem, hogy dühös volt rám. A mester azt mondta: „Nos, jól nézel ki, nem esik!” - és hadd. Először Ruddy ment egy lépéssel, és én tartott egyenes. De a nyereg volt csúszós, és féltem, göndör. A mester megkérdezte: „Nos, ez megerősítette?” Azt mondtam neki: „Jóváhagyás”. - „Nos, ügetés!” -, és a vőlegény kattintott nyelvet.
Ruddy futott egy kis ügetés, és elkezdtem hányni. De csendben maradt, és megpróbált nem összegömbölyödik az Ön oldalán. A mester megdicsért: „Ó, igen, úriember, jó!” Nagyon boldog.
Abban az időben, a barátja jött a vőlegény, és elkezdett beszélni vele, és a vőlegény állt nézett rám.
Csak hirtelen úgy éreztem, hogy én összegömbölyödve egy kicsit oldalán a nyeregből. Azt akartam, hogy jobb, de nem tudott. Azt akartam, hogy sikoltozni vőlegény neki, hogy hagyja abba, de azt gondolta, kár lenne, ha megteszem, és elhallgatott. A mester rám nézett. Ruddy tartott fut ügetés, és én még elveszett az oldalon. Néztem a vőlegény, és úgy gondolta, hogy ő segít nekem; és beszélt a barátjával, és nem nézett rám, azt mondja: „Jól van, úriember!” Nagyon az oldalán, és nagyon megijedt. Azt hittem, hogy már elment. De Szégyelltem sírni. Ruddy megrázott újra, én megcsúszott, és a földre esett. Aztán Ruddy megállt vőlegény körülnézett, és látta, hogy azt kell Ruddy. Azt mondta: „Ez az lévők! Leestem én gavallér „-, és odajött hozzám. Amikor elmondtam neki, hogy én nem fáj, csak nevetett, és azt mondta: „A gyermekek teste puha.” És sírni akartam. Megkértem őket, hogy engem újra, és ültem. És én nem borul fel.
Így mentünk az arénába hetente kétszer, és hamar megtanultam lovagolni is, és nem fél semmitől.