Rezonancia (omán)

éjszaka. sötét szoba. az ágyon feküdt a test. a tévékészülék képe csendben jerk, hangja ki van kapcsolva. mert a zene játszik.

a zene az ember legjobb találmánya. amikor meghallgatod, érzéseket érezhetsz, amelyeket egyébként nem tehetsz. a teljesen elképzelhetetlen képek átalakulnak mások, nem kevésbé feltűnő. nagyon különböző fogalmak hirtelen hihetetlen, de meglepően logikus kapcsolatot mutatnak egymással.

ami már kerek lett mély. ami hatalmasnak tűnt, üres. amit egy másodlagos részletnek tekintettek, hirtelen hatalmas jelentőséget tulajdonít, és méretének megváltoztatása nélkül kitölti az egész teret, és megérti, hogy a végtelenség illata van.

de ezúttal valami új és szokatlan érzést éreztem.

valahol messze, több ezer kilométeres távolságra van egy olyan ember, aki láthatatlan titokzatos kapcsolattal kapcsolódik velem. most ugyanazt a zenét hallja, mint én. A szívünk egyetlen ritmust verte meg, a tüdejünk ugyanolyan gyakorisággal tele van levegővel. és talán most is rám gondol.

tizenöt perccel ezelőtt mindegyikünk foglalkozott saját üzletével. és most ugyanazon hullámhosszon vagyunk. érzed magad? Vannak ugyanazok a gubacsosok? Szereted a mi unisonunkat?

körül senki. a többi ember valahol ott van, távol, bárhol is, elvesztette befolyását. csukd be a szemem. Szeretné tudni, mit látok?

Látom a szobámat, és tudom, hogy valahol van egy hely, ahol te vagy. nincs többé. bárhol. nincsenek városok, madarak, csillagok. csak egy üres fekete hely volt, ahol valahol két szoba-parafa felfüggesztették. benne emberek. de csótányok is lehetnek. Áthelyezem a bajuszt - ez nem nehéz.

forró. Le a takaróval!

de van valaki, aki velünk van ebben a dalban? Nem, nem. és nem érzi. akkor senki másra nincs szükség.

a gondolatok héja feloldódott, nem is vettem észre, hogyan. csak egy kis töredék volt, de nem több, mert az én "én" is elment. mi vagyunk sziámi ikrek, közös életünk van.

A többit nem lehet szavakban kifejezni, csak önmagától tanulhat. ez a néhány perc változik meg, mint az évek.

majd tizenöt perc múlva bekapcsolom a TV hangját, és ugyanazt a programot nézem, mint sok ezer ember körül. Aztán elaludok, és az én alvásomba dobom, mint az egyiket. csak álmok lesznek az enyémek.

és ettől fogva mindig olyan ember lesz, aki úgy gondolkodik, mint én, és ugyanaz, mint én. A relé átkerül egyikről a másikra, a másikról a harmadikra, és tovább. Soha többé nem leszek egyedül. senki sem magányos, csak meg kell próbálnia, hogy ne felejtse el.