Mr. Andersen
A len gyönyörű kék virágokkal virágzott, puha és gyengéd, mint a lepkék szárnya, még gyengéden! A nap simogatta meg, az eső ömlött, és a len volt hasznos és kellemes, mint a kisgyermekek, ha az anya mossa le először, majd megcsókolja, a gyerek ettől szebb, szebb, és a len.
- Mindenki azt mondja, hogy dicsőségre születtem! Mondta a len. - Azt mondják, hogy kissé nyúlni fogok, majd egy remek vászondarab jön ki rólam! Ó, milyen boldog vagyok! Jobb, boldogabb vagyok, mint mindenki! Olyan szép, hogy hasznos vagyok is valamiért! A nap kísért és megújít, az eső táplálja és frissíti! Ó, olyan boldog vagyok, olyan boldog! Én vagyok a legboldogabb!
- Igen, igen, igen! Mondta a sövénynyak. - Még nem ismered a fényt, de tudjuk - mondta -, te ilyen csomós vagy!
És szánalmasan csúfolódtak:
Nincs időd arra, hogy visszanézz,
Hogy tud a dal véget vetni?
"Nem ez a vége!" - mondta len, - És holnap a nap ismét meleg lesz, ismét esni fog! Úgy érzem, nő és virágzik! Boldogabb vagyok, mint bárki más a világon!
De amint az emberek megjelentek, megragadták a lenet a koronával és levágták a gyökérből. Fájdalmas volt! Aztán belerakta a vízbe, mintha meg fogja fulladni, aztán a tűz fölé tartják, mintha csak főzni akarnának. Milyen rémület!
"Nem élünk örökre a saját örömünkért!" Mondta a len. - Szükség van és szenved. De bölcsebb!
De a len nagyon rossz volt. Valami amit nem csináltak vele: összeomlottak, összezsugorodtak, megveregették és karcoltak - igen, csak nem emlékszenek mindennek! Végül egy forgó kerékre találta magát. Zhzhzh! Aztán önkéntelenül minden gond nem működött.
„Annyira hosszú volt leírhatatlanul boldog - gondolta idején kín -. Nos, mi kell hálás a jó dolgokat, hogy esett nekünk egy töredéke Igen, muszáj, muszáj Oh!.!”
És megismételte ugyanazt a dolgot, még a szövőszékre is. De végül egy nagy darab pompás vászon jött ki belőle. Az utolsó száron lévő len elment erre a darabra.
- De ez páratlan! Nem gondoltam, nem hiszem! Ami engem illet, szerencsés! És a tét folyamatosan azt mondta: "Nincs időned arra, hogy visszanézz, hogyan lehet a dal befejezni?" Sokat értettek, semmit nem mondtak! A dal nem a vég! Csak most kezdődik. Itt van a boldogság! Igen, ha kicsit szenvednék kellett, akkor valami jött tőlem. Nem, boldogabb vagyok, mint bárki más a világon! Amit most erős, puha, fehér és hosszú vagyok! Ez talán jobb, mint a növekvő vagy akár virágzó a területen! Nincs senki törődött velem, én csak vizet, és látta, hogy az eső, és most nekem jelöltek szolgái, minden reggel én átadta a másik oldalon, minden este öntözzük kannával! A pásztor maga is beszédet tartott rám, és azt mondta, hogy nem lesz jobb darab az egész környéken! Nos, lehetek boldogabb, mint én!
Vászon került a házba, és az olló alá esett. Nos, és megkaptam neki! Megvágták és vágták, és tűkkel szúrtak - igen, igen! Nem mondhatjuk, hogy jó volt! De a vászonból tizenkét pár került. a wc-k ilyen kiegészítõi, amelyeket nem neveznek társadalmilag, de amelyekben mindenkinek szüksége van. Már csak tizenkét pár maradt!
- Szóval csak valami jött hozzám! Ez volt az én kinevezésem! Miért, ez csak kegyelem! Most én is a világot élvezem, de ebben mindenben a lényeg, ez az egész és az élet öröme! Mi tizenkét pár vagyunk, de még mindig egy vagyunk, tucatnyi vagyunk. Ez boldogság!
Évek teltek el, és a ruhák elkoptak.
- Minden a világon vége! - mondta. - Örömmel szolgálnék újra, de a lehetetlen lehetetlen!
Aztán a ruhát rongyokba zúzták. Már azt hitték, hogy véget értek, ezért elkezdtek vágni, összeomlani, főzni, összeszorítani. Egy pillantást vetettek - vékony fehér papírra változtak!
- Nem, a meglepetés meglepetés! Mondta a papírt. "Most vékonyabb vagyok, mint korábban, és tudok írni rajta." Mit nem írnak rám? Milyen boldogságot!
És írta a legcsodálatosabb történeteket. Hallgatva őket, az emberek kedvesebbek és bölcsebbek voltak - olyan jól és okosan írtak. Milyen szerencsét tudtak olvasni az emberek!
"Nos, soha nem álmodtam róla, amikor kék virággal virágoztam a mezőre!" Mondta a papírt. - És abban az időben azt gondolhatnám, hogy örömet fogok szerezni az emberek örömeinek és ismereteinek. Még mindig nem tudok visszaszerezni a boldogságtól! Nem hiszek magamban! De ez így van! Az Úristen tudja, hogy nekem semmi közöm sincs, csak erőm erejével igyekeztem, hogy ne helyezzem semmit sem. És itt vezet engem egy örömtől és megtiszteltetéstől egy másikig! Amikor azt gondolom: "Nos, ez a dal vége", akkor csak egy új, jobb, jobb élet kezdődik számomra! Most arra gondolok, hogy megyek az úton, megkerülve az egész világot, hogy minden ember elolvashassa, mi van rám! Tehát és tényleg kell! Korábban kék virágok voltak, most minden virág gyönyörű gondolattal virágzott! Senki sem boldogabb, mint én a világon!
De a papír nem ment útra, de bejutott a nyomdába, és mindent, ami benne volt, egy könyvet írták át, és nem egy, hanem több százezer könyvre. Élvezhetik és örömet szerezhessenek egy végtelenül nagyobb számú embernek, nem pedig az egyetlen papírnak, amelyen a történeteket írták: a világon futó, félúton kell viselni.
„Igen, persze, hogy a lényeg az, hogy több helyes - gondolta papír borítja írásban -. Ez vagyok én, soha nem fordult elő maradok otthon pihenni, és ellenőrizni fogja, hogy hány éves nagymama, mert minden meg van írva, a szavak folyt a tollat! egyenesen rám! maradok, és a könyv befut az egész világ! ennyi! Nem, milyen boldog vagyok, milyen boldog vagyok!
Itt minden különálló papírlapot összegyűjtöttek, össze voltak kötve és polcra helyezték.
- Nos, most bekapcsolhatja babérjait! Mondta a papírt. Ne zavarj, hogy összegyűjtsd a gondolatait és koncentrálj! Most csak úgy értettem, ahogy kell, hogy bennem van! És ismerni magát egy nagy előrelépés. De mi fog történni velem azután? Egy dolog, amit tudok, hogy biztosan haladok előre! Minden a világon folyamatosan halad, tökéletességre.
Egy szép napon átvették a papírt, és betették a kályhába; úgy döntöttek, hogy megégetik, mert nem lehetett egy kis boltban eladni egy olaj és cukor csomagolásához.
A gyerekek körülvették a kályhát; azt akarták látni, hogyan tört ki a papír, és hogyan kezdik át a hamut, és kimegy egymás után játékos, csillogó csillogásokkal! A gyerekek hazatértek az iskolából! Végül is a tanár elhagyja - ez az utolsó szikra. De néha úgy gondolják, hogy már elment - de nem! A legutóbbi iskola után hosszú ideig jön ki!
Aztán a tűz beborította a papírt. Hogy tört ki!
- Uh! - mondta, és abban a pillanatban vált pillére láng a levegőbe emelkedett magasra, len sohasem emelkedik olyan magasra, sápadt kék virág fejek, és a lángok sütött ilyen káprázatos ragyogás, hogy valaha sütött fehér vászon. A papírra írt levél egy pillanat alatt villant, és minden szó és gondolat lángba fordult!
"Most egyenesen a napra megyek!" - mondta a láng, akárcsak ezer hang egy időben, és felment a kéménybe. A levegőben apró, láthatatlan lények, könnyebb, szellős lángok, amelyekből született. Vannak olyan sokan, mint a virágok a lenen egyszer. Amikor a láng kialudt, ismét táncoltak a fekete hamuon, és arany szikrák formájában ragyogó nyomokat hagytak rajta. A gyerekek kimaradtak az iskolából, majd egy tanár; mindenki ránézett rájuk! És a gyerekek énekelték a halott hamut:
Nincs időd arra, hogy visszanézz,
Hogy tud a dal véget vetni?
De a láthatatlan apró teremtmények azt mondták:
- A dal soha nem ér véget - ez a legcsodálatosabb dolog! Ezt tudjuk, ezért mindannyiunk legboldogabb vagyunk!
De a gyerekek egyetlen szót sem hallottak, és ha igen, akkor nem értenék meg. És ne! Nem mindenki ismeri a gyerekeket!
További tündérmesék - a szakaszban
Hogy fog kinézni a blogban:
Andersen G.H. A "len" története
Len virágok virágoztak csodálatos halványkék, lágy és gyengéd, mint egy lepke szárnya, még édesebb! A nap simogatta meg, az eső ömlött, és a len volt hasznos és kellemes, mint a kisgyermekek, ha az anya mossa le először, majd megcsókolja, a gyerek ettől szebb, szebb és len
Másold be a blog kódját:
mirabilis
A Nagy Föld egy bolygó,
És nem számíthatsz a csodáira,
És ne tekintsd csodának.
Azt mondják, hogy valahol
Van egy mágikus erdő,
Van egy mágikus erdő.
Minden nyírfa a fülbevalókban van
És nem ijesztő,
Van egy kunyhó a csirke lábakon
Meghívja Önt, hogy pihenjen,
Meghívja Önt, hogy pihenjen.
Ebben a mesés erdőben
Csodás lovak iszik harmat,
Csodás madarak rohanóak,
Csoda tó ragyog,
És persze sportol
És persze sportol
A Miracle Yudo egy bálnahal.
Ebben az erdőben a ködök megolvadnak,
Bluebell búzavirág,
Kukorica virágok.
És a Kikimory játék
A helyi Lesch-ben a kiadványban,
A helyi Lesch-ben a kiadványban.
És a hídtól az út közelében,
Egy ívelt ív,
Egész nap merülsz Yogi
Együtt a nagymamámkal, Yagával,
Együtt a nagymama Yagával.
Ebben a mesés erdőben
Csodás lovak iszik harmat,
Csodás madarak rohanóak,
Csoda tó ragyog,
És persze sportol
És persze sportol
A Miracle Yudo egy bálnahal.
Ez az erdő mindig zöld,
Ez az erdő mindig gomba,
Ez az erdő mindig gomba.
Meglepett, meglepve
És egy kicsit pajkos,
És egy kicsit rossz.
Ha úgy gondolja, hogy egy mese,
Az erdő nem fog kudarcot adni,
Félelem nélkül jársz
Minden nap és egész évben,
Minden nap és egész évben.
Ebben a mesés erdőben
Csodás lovak iszik harmat,
Csodás madarak rohanóak,
Csoda tó ragyog,
És persze sportol
És persze sportol
A Miracle Yudo egy bálnahal.
tengeri