A racionalizmus és az empirizmus mint a modern idők filozófiájának tendenciája
A modern idők filozófiája a XVII. Századból származik. Ezt a korszakot a nyugat-európai történelemben a természettudományok gyors fejlődése jellemzi: fizika, kémia, csillagászat, matematika, amelyek közül a vezető a fizika. A természet fejlődése diktálja a filozófiai gondolkodás fő problémáját - az univerzális módszer és az egyetemes tudomány építésének problémája. Az episztemológiai problémák a filozófia központjaivá váltak a XVII. Században.
Az új idő az ember legfontosabb tevékenységét hirdeti a tudománynak, képes megmenteni őt minden szenvedéstől és szenvedéstől. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen tudomány módjának egyetemesnek is kell lennie, hogy garantálhassa az örök, megváltoztathatatlan, teljes igazság fogadását. A módszerre adott reflektálás háttérbe szorította a kérdést: az ember, az élet értelme stb. Az egyetemes módszerre és a tudományos ismeretek forrásaival kapcsolatos kérdések megválaszolására a modern idők filozófiájában két ellentétes álláspont létezett: az empirizmus (szenzualizmus) és a racionalizmus. Az empirizmus és a racionalizmus dilemmája a filozófia történetében, de a XVII. Században létezett. Az iránymutatások képviselői közötti vita a filozófia elmaradt.
Az empirizmus képviselői Az új idők Francis Bacon, John Locke és Thomas Hobbes. A Saint-Sualists, mint az egyetlen megismerési forrása, ismeri a tapasztalatot, és az érzékszervet a vezető kognitív képességek közé vette. Az emberi lélek egy tiszta tábla, tabula rasa, amelyen a természet írja az írásait. Ezen az alapon az empirizmus képviselői egyetemes tudományos módszerré hívják az indukciót. Ugyanakkor természetesen felmerülnek az induktív tudás probabilista jellegével kapcsolatos problémák, és a megbízhatóság növelésére törekszenek.
A modern időkben is alakult egy idealista hitet Sia szenzációhajhászás, más néven a szubjektív idealizmus. Ennek az iránynak a képviselői George Berkeley és David Hume. Ideális szenzációs személyiség a szubjektív élményt, azonosítva azt egyfajta érzéssel. A dolgozat az empirizmus - a tapasztalat minden - értelmezte azokat a szubjektív-idealista lélek. Minden, ami az ember Stalky AZT JELENTI,-in tapasztalat, hogy a saját érzéki benyomások, az ember nem tudja, semmi más, mint az adatok a fejében, hogy tanultak nem objektív dolgok, és azok szubjektív-on alkalommal. Ezen az alapon idealista sensationalists sdela-e azt a következtetést, hogy az európai filozófia és a tudomány fogalmak épülnek illuzórikus, fikció az elme, amelyre nem kerül semmibe. Olyan fogalmak érzéki emberek úgynevezett számít, alállomás, ok, hatása és hasonlók szükségessége Ha OTKA-zatsya ezeket a hamis fogalmak, a tudomány és a filozófia, hogy prezh formában lehetetlen.
A dilemma az empirizmus és a racionalizmus már megoldódott a transzcendentális idealizmus Kant, a bizonyítékok, amelyek esetében a equiv- lehetőségét létrehozunk egy elméleti tudomány, és az első alkalommal felvetette a kérdést, korlátait ismerve szem előtt tartva.
A filozófia a XVII században, mint egy természetes kiterjesztése a alapgondolata a filozófia a reneszánsz, ugyanakkor kialakult az új elvek filozofálás, nyomot hagyott minden további szakaszában a tudományos ismeretek fejlődésének, mint olyan. Természetesen a létrehozását a tudományos módszer vált az egyik legnagyobb problémát a XVII században filozófia.
Descartes rájött, hogy a matematika nem tud válaszolni a kérdésre, hogy a tisztán filozófiai világ - az oka annak létezését, az egység a világ, hogy az örök élet, stb Ezért elsősorban a világ létezésének lényegi alapjainak megértését tárgyalja. Csak a gondolkodásban, a világ úgy tűnik, ahogy valójában (vagy önmagában). Ezért természetesen van bizonyos mértékű megosztottság, és az ellenzék, tárgy és tárgy a tudásban. Mert az elme egy gondolkodó anyag, amelyet Isten kognitív képessége adja (ebben az értelemben az ember képessége és tehetsége gyakran hívjuk Isten ajándékának).
Folytatása az uralkodó hagyomány racionalista filozófia után Descartes rendszer filozófiai nézeteit Hollandia (holland) filozófus Benedict Spinoza (1632-1677 gg.). Egységét az isteni és a természeti Spinoza keresztül kifejezett fogalom anyag, ilyen átfogó formában Lét, ami az oka is, és ezért nem is annak létezését nem kell. Ez az egység Isten és a természet, és amelynek alakja egy jelentős lény, nem fogható formában érzékszervi tapasztalat és tudás. de intellektuális intuitív emberi tevékenység formájában levont következtetések formájában. Ő szemben egy komplex dialektikus egység (bizonyos dolgokat) és az egyetemes (anyag), egy bizonyos módon oldja meg ezt a problémát: a beton, egy megszökött a gömb közélet (anyag) és egy anyag szerzett téma-specifikus formáit egyetemességét.
Bevezeti a módozatok fogalmát, amelyekkel megérti az anyag létezésének konkrét formáit. Megkülönbözteti kétféle módot:
- Olyan módok, amelyek nyúlványa, térbeli jellemzői és mozgása elsősorban mechanikus.
- A második típusú módok B. Spinoza azonosítja a gondolkodást, mint testetlen lelki aktivitás, az örökkévalóság és a végtelenségben. Ez a mód egy speciális tulajdonsággal rendelkezik (tulajdonság) - az elme.
A racionalista módszertanból kiindulva, B. Spinoza megoldja az ember, a vágy és a szabadság problémáját.
Az akarat nagyon szabadsága valósággá válik a véletlen és a szükségszerűség útján. Alapján monadology elmélet előre megállapított harmónia és az elv az identitás, Leibniz jön a koncepció az úgynevezett panlogism. Amelynek lényege a következő. Ha egyszer a világban mindenre szükség van, nem véletlenül, akkor a valóságban van egy olyan logika, amely a gondolkodás logikájában reprodukálódik.
Bizonyos mértékig az önrendelkezés szabadsága szükségszerű. Összességében elmondható: G. Leibniz filozófiája bizonyíték arra, hogy kísérletet tegyünk egy univerzális filozófiai rendszer létrehozására, amelyben a világ univerzális és harmonikus rendszerként jelenik meg.