Tolsztoj l
A ház szolgái között ugyanakkor nagyon izgatott volt. Mindenki tudja, hogy egy hölgy jött, és hogy Kapitonich engedte, és hogy ő most a gyerekszobában, és eközben a mester mindig a kilencedik órában jön a gyerekszobába, és mindenki megértette, hogy az ülésen a házastársak nem lehetséges, és meg kell akadályozni. Roots, inas lépett a svájci, kérve, hogy kik és milyen ez kimaradt, és megtanulják, hogy Kapitonich elfogadott és követték őt, korholta az öreg. Porter maradt makacsul hallgatott, de amikor Korney közölte vele, hogy erre kellett elhajtani, Kapitonich ugrott neki, és meglengette a karját az arca Korney beszélt:
- Igen, nem engedtél be! Tíz évig szolgáltam, kivéve a kegyelmet, nem láttam semmit, de most elmegyek és azt mondja: "Gyere, kérem!" Tökéletesen megérted a politikát! Ez az! Emlékszel arra, hogy hogyan lehet elrabolni egy úriembert és a mosómedvelő kabátot?
- Egy katona! - kérdezte Kornei megvetően, és a nővérhez fordult, aki belépett. "Bíró, Marya Efimovna:" Beköltöztem, nem mondtam el senkinek "felelte Korney. - Alekszej Alekszandrovics most kiment, menjen a gyerekszobába.
- Üzleti, üzlet! Mondta a nővér. - Valahogy lefognád őt, Kornei Vasziljevics, uraim, és én megyek, valahogy elviszem. Ügyek, üzlet!
Amikor a nővér belépett az óvodába, Seryozha elmondta az anyjának, hogy hogyan mentek össze Nadenával, felrobbantva a hegyről, és háromszor dobtak. Hallotta a hangjait, látta az arcát és a kifejezését, érezte a kezét, de nem értette, mit mond. El kellett hagynunk, el kellett hagynunk - csak ezt gondoltam és éreztem. Hallotta, hogy Vasili Lukich nyomdokai jönnek az ajtóhoz és köhögnek, és hallják a nővér közeledését; de úgy ült mint egy megkövesedett nő, aki képtelen kezdeni beszélni vagy felállni.
- Hölgyem, drágám! - A nővér beszélni kezdett, Annahez érkezett és megcsókolta a kezét és a vállát. - Isten örömet hozott az újszülöttünknek. Nem változtatott semmit.
- Ó, ápolónő, kedvesem, nem tudtam, hogy te vagy a házban - mondta Anna egy pillanatra felébredve.
- Nem élek, él a lányommal, gratulálok neked, Arkadievna Anna, kedvesem!
A nővér hirtelen sírni kezdett, és újra megcsókolta a kezét.
Seryozha, szeme és mosolya sugárzásával, egyik kezével az anyja mellett, a másik a dadaért, kövér, csupasz lábakkal a szőnyegen lógott. A szeretett nővér érzékenysége az anyjához csodálattal töltötte el.
- Anya! Gyakran jön hozzám, és amikor eljön az ideje ... - kezdte, majd megállt, amikor észrevette, hogy a nővér súg valamit mondta anyjának, és hogy anyja arcát kifejezett félelem és valami hasonló szégyen, így nem megy az anyja.
Megközelítette őt.
- Drágám! Mondta.
Nem akarta elbúcsúzni, de a kifejezés ezt mondta, és megértette. - Drága, kedves Kutik! - mondta a nevét, ami kicsinek nevezte, - nem fogsz elfelejteni engem? Te ... - De nem tudott többet beszélni.
Mennyivel később elmesélte a szavakat, amelyeket elmondhat neki! És most nem tudott semmit mondani. De Seryozha mindent megértett, amit meg akart mondani. Rájött, hogy szerencsétlen és szerette őt. Megértette azt is, amit a nővér suttogott. Hallotta a szavakat: "Mindig a kilencedik órában", és rájött, hogy az apáról szólt, és hogy az anya és az apja nem található. Ezt értette, de egy dolog, amit nem értett: - miért jelentett félelmet és szégyent az arcán? Nem hibáztatni, de félni tőle, és szégyellni valamit. Kérdezni akart, hogy tisztázza ezt a kétséget, de nem merte megtenni: - látta, hogy szenved, és sajnálta őt. Halkan sürgette és suttogta:
- Ne menj tovább. Nem jön hamarosan.
Anya ellökte tőle, hogy vajon azt hiszi, mondja, és egy ijedt arccal olvasta, hogy ő nem csak beszélt az apja, de mintha azt kérdezné neki, hogy mit kell gondolni az apja.
- Seryozha, barátom - mondta -, kedvelem, jobb és kedves, mint én, és én vagyok az ő hibáért. Amikor felnősz, ítélkezel.
- Nem vagy jobb. - kétségbeesetten könnyekkel kiáltott fel, és a vállával megragadta, minden erővel remegő kézzel kezdte nyomogatni.
- Drágám, kislányom! - mondta Anna, és olyan gyanakvóan felkiáltott, mint aki sírt.
Abban az időben az ajtó kinyílt és Vasily Lukich lépett be. A másik ajtó lépései hallatszottak, és a nővér félelmesen suttogva azt mondta:
- Jön, és átadta a kalapját Anna-nak.
Seryozha az ágyához süllyedt, és zokogott, kezével borította az arcát. Anna elvette ezeket a kezet, ismét megcsókolta a nedves arcát, és gyorsan kiment az ajtón. Alekszej Alexandrovics jött, hogy találkozzon vele. Amikor meglátta, megállt, és megdöngette a fejét.
Annak ellenére, hogy ő most azt mondták, hogy ez jobb, és kedvesebb, mint ő, ránézésre, amely vágta rá, amely az egész figura minden részletet, érzések az undor és a düh felé, és a féltékenység fiára megölelte. Gyorsan leereszkedett a fátyolról, és lépés után egy szinte elszaladt a szobából.
Nem volt ideje, hogy kivegye, és így hozta vissza azokat a játékokat, amelyeket az üzletben tegnap ilyen szeretet és szomorúsággal választott.
Nem számít, mennyit akart Anna a fiával látni, sokáig gondolta, és erre felkészült, de nem számított arra, hogy ez a találkozás annyira befolyásolta volna. Vissza a magányos irodájában a szállodában, hosszú ideig nem értette, miért van itt. - Igen, mindennek vége, és még egyszer egyedül vagyok - mondta magának, és a kalapja nélkül felült, és leült a kandalló melletti karosszékbe. Ablakok között az asztalon álló bronz órára meredt, és elkezdett gondolkodni.
Egy francia lány, aki külföldről jött be, meghívta, hogy öltözzön. Meglepően nézett rá, és azt mondta:
A pincér felajánlotta a kávét.
- Utána - mondta.
Az olasz nővér, miután megtisztította a lányt, belépett vele, és Annahez vitte. Kövér, jól táplált lány, mint mindig, látva anyja, kúpos menetes csavart csupasz kis tenyerét lefelé, és mosolyogva fogatlan szája, kezdte, mint egy hal úszik gereblye kis kezét, suhogó őket a keményített redők hímzett szoknya. Lehetetlen volt nem mosolyogni, nem megcsókolni a lányt, lehetetlen volt nem helyettesíti az ujját, amiért ugrott, visítozó és pattogó egész; lehetetlen volt nem helyettesíteni az ajkát, amely csók formájában megfogta a száját. És Anna mindezt megtette, és a karjába vette, és átugrott, megcsókolta a friss arcát és a meztelen könyökét; de ennek a gyermeknek a szemében még tisztább volt neki, hogy az érzés, amit érzett iránta, nem is szerelem, mint amit Seryozhának érzett. Minden ebben a lányban aranyos volt, de valami ok miatt ez a dolog nem vette a szívét. Az első gyermeketől, bár nem szeretett személytől, a szeretet minden olyan erejét, amely nem volt elégedett, lefektetett; a lány a legnehezebb körülmények között született, és az elsőnek lefektetett aggodalmak századát nem fektették rá. Ráadásul a lány még mindig várakozott, és Sergei szinte ember volt, és szeretett; gondolatok, érzések már küszködtek benne; megértette, szeretett, megítélte, gondolta, eszébe jutott szavak és nézetek. És örökre nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is elválik tőle, és ezt nem lehetett kijavítani.
Megadta a lánynak egy nedves ápolónőt, felengedte, és megnyitotta a medálját, amelyben Seryozha portréja volt, amikor majdnem ugyanolyan kora volt, mint a lány. Felállt, és levette a kalapját, felvett egy albumot az asztalra, amelyben máskor a fiáról volt fényképes kártya. Meg akarta számolni a kártyákat, és elkezdte levenni az albumból. Mindent elvitte. Csak egy, az utolsó, legjobb kártya volt. Fehér inget ült egy székre, homlokát ráncolva, mosolyogva a szájával. Ez volt a legkülönlegesebb, a legjobb kifejezés. Kis fürge kezek, amelyek most különösen intenzív megmozdította karcsú fehér ujjaival többször megérintette a sarokban kártyákat, de a kártya hibás, és nem tudta elérni. Papír kés volt az asztalon, és kivette a kártyát, mellette az egykori (ez volt Vronszkij kártya készült Róma kerek kalap és a hosszú haj), fia tolta a kártyát. - Igen, ott van! - mondta Vonkovszkij kártyájára pillantva, és hirtelen eszébe jutott, ki volt a jelenlegi bánat oka. Soha többé nem gondolt rá ma reggel. De most, hirtelen, amikor látta ezt a bátorságos, nemes, ismerős és édes arcot, váratlanul feltörte a szeretetét.
- De hol van ő? Hogyan hagy engem egyedül a szenvedéseimmel? Hirtelen elgondolkodott a gondja, és megfeledkezett róla, hogy ő maga elrejtette a fiával kapcsolatos dolgokat. Elküldte neki, hogy kérje tőle, hogy azonnal eljöjjön; süllyedő szívvel, szavakat alkotva, amellyel mindent elmesél neki, és szeretetének olyan megnyilatkozásait, amelyek megnyugtatják, várta. A hírvivő visszatért azzal a válaszával, hogy vendégül van, de eljött, és elrendelte, hogy megkérdezze tőle, fogadja-e őt Yashvin herceghez, aki Pétervárba jött. „Senki sem fog jönni, és tegnap délután óta nem látta bennem, - gondolta, - nem jött, hogy tudtam mindent elmondani neki, és jön a Yashvin”. Hirtelen furcsa gondolat jött rá: "Mi van, ha nem szeretett volna?"
És megy át az események az elmúlt napokban, úgy tűnt neki, hogy minden látta visszaigazoló e szörnyű ötlet - és az a tény, hogy tegnap ő vacsorázott nincs otthon, és hogy ő ragaszkodott hozzá, hogy a kelleténél Szentpéterváron megállt vrozn, majd hogy még most is egyedül ment hozzá, mintha egy szemmel szemmel nem találkozott volna.
- De ezt el kell mondania. Ezt tudnod kell. Ha tudom ezt, akkor tudom, mit fogok csinálni - mondta magában, és képtelen volt elképzelni a helyzetet, amelyben ő lenne, meggyőződve a közömbösségéről. Úgy gondolta, hogy a szeretettel együtt esett, érezte a kétségbeesést, és ennek eredményeként különösen idegesnek érezte magát. Felhívta a lányt, és elment a fürdőszobába. Öltözködés közben, ő volt több, mint bármi manapság, a WC-vel, mintha csak tudta, hogy szeretni őt, újra szeretni, mert ez lesz a ruha, és a haj, hogy fognak neki.
Hallotta a harangot, mielőtt készen állna.
Amikor belépett a szalonba, nem ő volt, de Yashvin egy pillantást vetett rá. Megvizsgálta a fiú lapjait, amelyeket elfelejtett az asztalon, és nem sietett, hogy megnézze.
- Megismertük - mondta, miközben a kis kezét a Yashvin óriási növekedése és durva arca zavarba ejtette. - Ismerkedett a taval, a versenyeken. Adja meg nekem - mondta, gyorsan haladva Vronsky kártyájából a fiúhoz, akire nézett, és szemmel láthatóan ragyogó szemmel nézett rá. - A verseny jó volt ebben az évben? Ezek helyett a Római Corso-ra ugrottam. Te azonban nem szereted a tengerentúli életet - mondta gyengéden mosolyogva. - Ismerem és ismerem az összes ízlést, bár nem ismertelek sok mindent.
- Sajnálom, mert az én ízlésem egyre rosszabbodik - mondta Yashvin, és a bal bajuszát eszik.
Miután beszélt egy ideig, és észrevette, hogy Vronszkij az órára pillantott, Yashvin megkérdezte meddig marad vissza Szentpéterváron, és megigazította a hatalmas alak, vette a sapkáját.