1 Fikció
Ettől kezdve a virágok elkezdenek esni, a füvek szárazak, a mészhomok és a nyárfa a szivárvány minden színében festett. Az elmúlt nyári esőzések áthaladnak a szélen, hosszadalmasak és idegesek.
Észrevett, de gondtalan és hiú élet folyik a taigában e finom napokban és szurkoló, virágzó éjszakákon. A lúdok, a hattyúk és a kacsa karavánok a mély tavakból emelkednek, és hosszú utat küldenek. A daruk hosszú vonalai dühösen repülnek egy szomorú kocsival, és sziszegnek, mint a fa kocsinak nem emelt kerekei. Alatta, alattuk nyújtják a föld ezer mérföldes kiterjedését, és fölött fehér felhők lebegnek, mint a pelyhek és a szél fúj.
És ugyanakkor, amikor a madarak elhagyása és az idegen vadállatok távozása, a taiga állandó lakói egy teljes telítést keresnek. Nos, ha az év a betakarítás és a lejtők elpirulnak az áfonyából, és a cédruságak nagy kúpok súlyából hajlamosak. De ez gyakran így történik: nem mindenhol, egyáltalán nem ér véget a taiga egyformán kedveli, majd a téli táplálékot keresve megkezdődik az összes élőlény nagy vándorlása ...
A vadászok használják a Yuxin taiga-t, úgy vélték, hogy az ő tulajdonuk, a pajta jó.
A második nap estéjén elmentünk a táborba.
Egy meredek parton, laza cédrusokkal körülvéve egy kunyhó állt. Tíz lépésnyire tőle - a kupola a fenyő léc, alatta háromlábú, zárt tárolására fenyőmag, Bartz - csomók hosszú rudakat lucfenyő shishkoboya, a halászeszközök: szájkosarat, ketrecek, Venter.
Az éjszaka folyamán a vadászok pihentek, és reggel különböző irányokban szétszóródtak. Ősszel a taiga - mint a szenvedés a területen: nap táplálja a napot.
Az ősszel a mogyorók és a bogyós gyümölcs ritka. Taiga vadállattal és madárral tenyésztett.
Visszatérve a táborba, Matvei és Fishka nagypolgár tüzet gyújtott, leült, hogy megszáradják a ruháját.
- Ma, Matyusha, a nap végére repültem ... - mondta nagyapa.
A nő vállára görnyedt, és zsebkendőt tartott a tűz fölött. A láng felgyújtotta. A szél füstöt fújt. Nagyapa összevonta a szemöldökét, köhögött, becsapta kis, ravasz szemeit, homlokát ráncolva.
Matvei a karját a feje tetején feküdt, a tűz másik oldalán feküdt.
- Belnikiben? Dalekonko elszaladt ... Erősen fáradt? - kérdezte.
"Milyen fáradt!" Annyira futtattam!
Matvei megijesztett, és elmosolyodott.
- Hogy van? - Nagyapa, Fishka elhúzta az ingét, és a naplóból a földre költözött.
"Este megyek a partra" - mesélte el Matvey -, gyakrabban hallottam, hogy valaki rákattint az utcára. Azt hiszem: nem a farkas?
Nagyapa kíváncsian hallgatott. Az arca elmosódott, szőke haja elmosolyodott, az öregember tudta, hogy valami nevetni fog - nem volt olyan félénk a fiatal vadász.
- Megálltam - folytatta Matvei -, a bozótba nézek ...
A taiga mélyéből jött egy lövés visszhangja. A kutyák ugrották a meleg, keményített helyeket. A mosolyok eltűntek a vadászok arcából. A szemükben aggodalmasan néztek egymásra.
Matvey felállt, fülét a szélbe tette. De a lövés nem történt meg újra. Kutyák tapostak, ásítottak, lefeküdtek az eredeti helyükön, és felrántották a karmokba.
Taiga zajos volt, unalmas. Az ég elhomályosult. A lombkorona tetőjét egyenes, rugalmas eső üssön.
- Nagyon valahol - mondta Matvey.
- Fel kell válaszolnunk, Matyusha - közölte nagyapa. - Az ember elveszett, látszólag. És most a taigában ez egy piszkos üzlet: nem látsz egy hónapot vagy csillagokat.
Matvey egy puskához ment a kunyhóhoz, és mindkét törzsből időről időre kipattant.
A kutyák üvöltettek az erdőbe, de ugyanabban a pillanatban visszatértek, bűnösen a farkukat.
A lövés a vadászokat a meditációhoz vette. Éjszaka a taiga csak extrém szükség esetén lőhet. Shot valaki segítséget kért. Akkor ki? Matvei és Fishka nagypapa mellett senki nem látogatta meg a Yuksin cédrust. A vadászok biztosan tudták ezt. Évről évre vadásztak egyedül.
- Várj, várjuk, hogy jöjjön - mondta nagyapa, és saját szemével betöltötte a csövet.
Sokáig várták őket, és az erdő sötétségébe néztek, néha szavakba dobtak. De a kutyák aludtak, és nem érzékelték az idegenek megközelítését.
"A sushiba be kell süllyednünk, majd ilyen és ilyen sötétségben átmegyünk."
Szedte a fejszét, és a száraz cédrusba csapta. A visszhangot hangos bumm elkapta és átvitte a taigán, zavarja az állatokat és a madarakat.
Még két órát vártak, de senki nem jött.
- A vadászok újak - mondta Matvey.
- Nem, Matyusha, biztosan valaki elvesztette az utat. Sam: miért lőnek a vadászok éjszaka? És ki fog ide menni? Mindenki tudja, hogy ez a mi taiga, "ragaszkodott hozzá a nagyapja.
Matvei hajlandó aludni. Az éjszaka már a második félévben volt.
- Menj, Matyusha, aludj, és valaki eljön, és felébredek - mondta az öregember.
Matvey befejezte a cigarettáját, a cigarettát a tűzbe dobta, és belépett a kunyhóba.
Nagyapa hosszú ideig ült, füstölt egy csövet, hallgatta. De hát visszahúzta a fejét a rönkre, és olyan hangosan horkolt, hogy a kutyák felemelték a szájukat, és körülnézett.
Senki nem jött a táborba éjjel vagy reggel.
A vadászok konzultáltak, és úgy döntöttek, hogy sétálnak a taiga körül, keressék a boldogtalanokat. Egy barátom, akár hamis, de ha valaki bajba került, segítenie kell. Időről időre a vadásznak jelent meg.
Délig mentek a taiga-ban, kiáltottak és lőttek a fegyverektől, de senki sem válaszolt.
Mielőtt a táborba fordultak, leborultak a fedélzetre egy völgyben.
Nincs időnk cigaretták csomagolására - dombos, ugatott kutyákon. Nagyapa felugrott, kis, gyors lépésekben futott.
A kutyák egészen másképp ugattak, mint a fenevadra ugráltak, nem hülyén, hanem dühösen, morgással.
Amikor Matvei felpattant a dombon, Fishka nagypapa kalap nélkül állt, és átmegy, mormogta:
"Uram Jézus, hozd, és könyörülj!"
Előtte egy sötét szakállú férfi feküdt. Halott volt. Megcsonkított arcán egy zöld féreg földmérő feltúrt. A holttest közelében egy kapszula pisztoly és egy hosszú, lucfenyő.
Nagyapa megfordult, és Matveyre nézett, mintha megkérdezné volna, milyen hiba történt Isten ilyen büntetéssel.
Néhány percig csendben néztek egymásra.
- A zsebünkbe kell jutnunk - mondta végül Matvei. - Talán vannak papírok. Ferde ismeretlen.
Fishka nagyapja tétován, félelemmel térdre esett, és félénken kezdte érezni a zsebét. Sem a zsebében, sem a papírzsákban nem volt. A nagyapja mögül Fishka kihúzta a vászon rongyot, kötve egy csomóval.
- Úgy tűnik, hogy a só - mondta, megpróbálta ujjával megmérni a csomagot, és átadta Matveinek.
Úgy tűnik, az ember elkövette az utolsó díjat. A lövés alatti szarvak, a puskapor és a dugattyúk üresek voltak. A zsák a zsákok alatt is üres volt.
- Nos, Matyusha, mit fogunk csinálni? - kérdezte nagyapa, és oldalra nézett a halott embernél.
- A bácsi, nem só -, és a köteget megkötötte, mondta a fiatal vadász.
Fishka nagyapja Matvei kezére pillantott. Az unokaöccse tág tetején egy rongyon feküdt egy csipetnyi nagy, szürke homok és négy aranyérme, mindegyiknek csótánya volt.
- Ez arany, Matyusha. Isten, arany! Gyerünk, add nekem! - Az öreg vitt egy aranyat, tette a szájába, és összeszorította a fogait.
- Arany! Találtad itt? Matvey suttogta és körülnézett, mintha attól félne, hogy valaki gondoskodik róluk.
De az aranyra gondolni nem volt az idő. A halottak a vadászok lábánál feküdtek, és vele együtt valamit kellett tennie.
Úgy döntött, hogy a testet a sírba helyezi, a koporsó helyett a cédrus lágy ágait. Úgy ítélte meg, hogy ha valaki rokonok találnak, ne ássa ki sokáig. Arany nem is vette. Megveszed, és majd elcsábítanak börtönben.
Másnap Matvey a tajpiába ment. Onnan lóháton Volchi Nora-ra akart menni, hogy elmondja a hatóságoknak az incidensről. Aki megölte a mezőgazdasági termelő, ha a vadász akár a külföldi alkatrész, vagy egy gyors telepes család nélkül, név nélkül, ami Szibériában minden évben egyre több és több, olyan ember volt, és dobja rá, mint a dög, a lelkiismeret nem engedi.