Olvassa el az online fazék rouge szerzői Aldous Huxley - rulit - 1. oldal
Fordította A. Mirolyubovo
A botrány már tartott egy jó háromnegyed órát. Homályos, tompa hangok lebegtek a terem a másik végét a lakásban. Lehajolt a varrás, Sophie kíváncsi, nem sok, de a kíváncsiság, hogy mi van ebben az időben. Leggyakrabban hallottam a hangját a háziasszony. Piercing a dühös, felháborodott, könnyező, ő hevesen öntjük turbulens áramlás. A tulajdonos jobb önuralmát, hangja mélyebb és lágyabb és nem olyan könnyen juthatnának át zárt ajtók és a folyosón. Az ő hideg kis szobában Sophie botrány érzékelhető leginkább, mint egy sor monológok, Madame, amelyek között egyre különlegesebb kísérteties csend. De időről időre Monsieur tűnt teljesen elvesztette az önuralmát, majd már nem volt csend között robban: folyamatos volt sírás, egy éles, ingerült. Hangos kiáltások Madame hallottam folyton, sőt, az egyik megjegyzés: a hangja, még a harag, nem veszítik el a monotonitás. És Monsieur mondta hangosabban, majd halkabban; hangja szerzett váratlan pátosz megváltoztatta a moduláció - enyhe figyelmeztetések hirtelen sikolyokat, úgy, hogy a részvétel a veszekedés, amikor ez volt hallható kifejezett külön robbanások. Ha lusta kutya ugat: "P-wow Aw Aw Aw ...."
Egy idő után Sophie megállt figyel a zaj. Ő ajánlotta a melltartóját Madame, és a munka felszívódik neki teljesen. Mivel fáradt volt, az egész test fáj. Ma volt egy kemény nap, egy kemény nap tegnap, és a nap előtt egy nehéz nap. Minden nap - nehéz, és ő már nem fiatal: két év - és ötven-dörömböl. Minden nap - egy nehéz, amióta ő is emlékszik. Volt a zsák burgonyát, amit magával rántja a lány, amikor még élt a faluban. Lassan vándorol használt poros úton egy zsák a válla fölött. Még tíz lépés - és a végére: akkor tartsa. Kivéve, hogy a végén nem volt: kezdődött minden elölről. Felnézett rá varrással, és megrázta, behunyt szemmel. Szemem előtt táncoltak fények és színes pontok - most vele gyakran. Néhány sárga izzó féreg vonagló minden alkalommal a jobb felső - kúszik és mászik, de nem mozdult. És a vörös, a zöld csillagok jelennek meg a sötétség körül a féreg - villogás be- és kikapcsolása a villogás be- és kikapcsolása. Mindez villant varrás előtt, megvilágított világos színek, még most is, amikor a szeme csukva van. Nos, talán elég, hogy pihenni: egy pillanatra sem -, és a munkát. Madame felkérték, hogy készítsen egy melltartó holnap reggel. De semmi nem látható körül a féreg.
A skála másik végén a folyosó zaj hirtelen megnő. Az ajtó kinyílt, jött a szavak világosan.
- Moi aussi. - A nevetés Monsieur nem jót. A folyosón, hallotta nehéz lépteket, valami elpattant egy állvány esernyők, becsapta a bejárati ajtót.
Sophie ismét lehajolt a munkát. Ez a féreg, ezek a csillagok, hogy fáj az egész testet! Fogja tölteni az egész napot az ágyban - egy hatalmas ágy, egy bolyhos, meleg, puha, - egy nap.
hostess harang megijesztette - ez a hang, mint a zümmögése megzavart darazsak mindig tette összerezzent. Sophie felállt, letette a varrás az asztalra, megsimogatta kötény, megigazította sapka, és kiment a folyosóra. Újra zümmögött dühösen. Asszonyom, ez látható teljesen elvesztette türelmét.
- Végül, Sophie. Tényleg azt hittem, hogy soha nem nem jelennek meg.
Sophie nem válaszolt - mit is mondhatnék? Madame előtt állt a széles nyitott szekrény. Fogta a mellét egy csomó ruhák, még egy halom különböző ruhák feküdt az ágyon. „Une beaute a la Rubens” - szokta mondani a férje volt, amikor jó hangulatban. Szerette az ilyen nők: luxus, nagy, testes. Vegyük, hogy ezekkel a súlytalan tündérek - csak csontokat, semmi több. Úgy hívtuk felesége „én Fourmen Elena.”
- Egyszer majd - mondta Madame ismerős - Én még nem megy a Louvre, és nézd meg a portré. Rubens, tudod. Ez egyszerűen lenyűgöző: egy életen át kell élni, Párizsban és még soha nem járt a Louvre. Hát nem?
Ma, ő gyönyörű volt este. Az arca kipirult, szeme alatt a hosszú pillák fényesebben sütött, mint máskor, a rövid, vöröses-barna haja festőien szétszórva a vállát.
- Holnap, Sophie - mondta tragikus, - holnap megyünk Rómába. Reggel.
Ezt mondta, levette akasztók egy ruha, és dobta az ágyra. Egy éles mozgás köntös szétnyílt, villant hímzett ágynemű és dús, hófehér testet.
- Meg kell azonnal gyűjteni.
- Meddig megyünk, asszonyom?
- Két hét, három hónap alatt - hogyan tudom? És mi a különbség?
- A legfontosabb dolog -, hogy távozzon. Azok után, amit már mondtam, hogy most nekem, vissza fogok jönni ebbe a házba csak akkor, ha lesz ez térdre koldulni.
- Aztán, asszonyom, ez jobb, hogy a legnagyobb bőröndbe. Megyek is.
A kamra volt fülledt és poros szaga bőrt. Zatisnut nagy bőröndöt a sarokban; húzza ki, meg kell hajolni, és húzza nehéz. Féreg és színes csillagok remeg a szemed előtt, de megéri kiegyenesíteni a szédül.
- Segítek összecsomagolni, Sophie - mondta Madame látta a lány, húzza a nehéz bőröndöt. Milyen szörnyű, halálos fáradt arca egy öregasszony! Nem tud állni mellette egy öreg és csúnya emberek, de Sophie annyira mozgékonyak, ostobaság lenne, hogy utasítsa el neki.