Úgy gondolom, hogy hülye vagyok, és vesztes
Úgy gondolom, hogy hülye vagyok, és vesztes. Érettségi előtt, minden többé-kevésbé jól, barátok, lányok, minden gud. De miután a problémák kezdtek, el kellett menni dolgozni))). Ez egy vicc, sőt, hogy megvan pereklinilo a fejemben, én kakbud kényszerítette magát lenullázódik, összetört lélek gyűjteni vissza, én süllyedt egyre mélyebbre és mélyebbre magát, megy át minden, ami befolyásolja az kialakulása, de végül zavaros. Ez olyan, mint a búvár a jég alatt éri el az alsó, de rájött, hogy a levegő nem elég, azt szeretné, hogy jöjjön fel, és körös-körül a jeget, és nem bontják. Hatása a fejem, és a fejfájás valaha, de mielőtt én nem is veszik észre azokat fáj (nekem minden simán ment, az életben). Minden alkalommal úgy tűnik, hogy minden gondolatomat, és azt szeretnék, hogy nekem dolgozik. Amikor hozzám beszél, akkor küldje el nekem a gondolatok, és minden alkalommal, próbálok dolgozni valamit. Egyszer volt, leírhatatlan félelem, olyan voltam, mint egy petyhüdt zöldségeket, bármit mondasz, az öngyilkosság gondolatával, és többször, de mindig valami, ami megállította, valószínűleg nem akar menni a pokolba, és itt élnek, és szenvednek. Korábban mindig talált egy könnyű kiutat minden olyan helyzetet, és most zasasalo, hogy féltem a jövőben, bár az állat félelem eltűnt, ritkán hátrál meg hirtelen hangokat, de mindegy érzékenységi szintje nagyon magas, mintha rám kivette a pályáról lettem, mint egy szivacs, vagy akár egy kuka, amibe akkor dobja a szemétbe ki a fejemből, és minden telepszik rám, és bántott, és az elme és a lélek, de a szív nem fáj, akkor még veri nem annyira, mint korábban. egy sétáló hulla. Írtam összefüggéstelen értelmetlen, de talán jó, hogy legalább értem))
Ez a depresszió, barátom. Talán volt valami esemény, ami oly drámaian megváltozott a helyzet? Vagy ez történt fokozatosan? Mitől félsz most?