Tales Gennagyij tsyferova
Nehéz az élet kérdések jelennek meg itt, egy másik könnyű, annak az a magyarázata egyszerűen és világosan. Itt például, a vonat mindig késik Romashkovo. Mit kell elviselni, és megbocsátani a lassúság? Elvetése, tagadja! És ez egy egyedülálló, bocsánatkérő magyarázat - Látnivalók tökéletes, mivel nem kapkodni a legjobb minőségű: siet nem veszi észre a jeleket, nem tudja élvezni a felfedezés.
És olyan sok ismeretlen dolgok! És az író vezeti a gyerekeket, ahogy a tudás, megnyitva a titkot az udvar és az utca a világ, majd egy látogatás a csillagok, beszél, hogy miről virágok és mik a bogyók a transzformációk a cseppek és a nappali jelek ( „Mit kell az udvaron?”, „Mi van az utcán? „” a látogatás a csillagok „” Súlyos történeteket mackó „).
Gennagyij Tsyferov írt számos háborús történeteket és regényeket, gyermekkori emlékek, kis történeteket zene és zenészek (Mozart, Beethoven, Bach, Grieg), a szeretett Andersen és a leghíresebb meséket.
Életrajz Gennagyij Tsyferova illeszkedik szinte egy bekezdésben: született Szverdlovszk, diplomát a Moszkvai Pedagógiai Intézet, tanított irodalmat, tanító volt egy bentlakásos iskolában dolgozott a magazin „Murzilka” a rádió és a televízió, dolgozott együtt a filmstúdió „Szojuzmultfilm”.
Az arany alap iskola előtti klasszikusok szerepelnek Meséinek játszik, scriptek rajzfilmeket. Ő mesélő, és tudja, hogyan tanított másokat, hogy megtalálják a szokásos lenyűgöző. Apránként, hagyta, hogy az olvasók egy egyszerű, de tágas igazságokat: ne sírj, ne mutasson ki, ne légy nevetséges és magányos.
G. Tsyferov
Eső ment, és le Dale. Keresztül rétek és mezők, a virágzás kertekben. Sétált-ment - botladozott. Kinyújtotta hosszú lábak. Elesett és megfulladt az utolsó medencében. Csak buborékok tetején ment „glug glug”.
A szél a leveleken vajon ez lenne tél hamarosan: hamarosan - nem hamar, nagyon hamar - nem egyhamar.
Az utolsó levél szakadt le, bemászott a cső melegedni éjszakára.
Pipe füstölt az égen - a nap szeretnénk felhívni egy bajusz.
Minden a füstöt a kályha fújt, és süt a nap.
Rohangál körbe-körbe vicces körhinta ló.
„COK-pengetés!” Egy másik után.
Aztán kezdtek vitatkozni: „Ki az első?”
„Én vagyok az első,” - mondta a ló az arany Grivko.
„Én vagyok a második,” - mondta a ló egy ezüst farok.
„Van egy harmadik,” - mondta a ló shoed rézzel.
Mi futott egy kört, futott második. Ismét felállt.
„Nem, - Elkezdtem sírni hirtelen Arany Grivko. - Nem fogok futni többé. Miért, ha én vagyok az első, megelőzve az utolsó távon? "
sárga cápa
Írhatsz semmit. Akkor össze egy dalt. Akkor össze a történetet. És akkor össze és a kép.
Mint egy gyerek, szerettem rajzolni hajókat. Piros hajón fehér vitorlák. De ha egyszer eljött hozzám és a barátom Mitka mondta:
- Szegény. Fehér felhők, fehér vitorlák. Különbözteti egyszerre?
És ő festette nekem fehér hajó vörös vitorlákat. Kiderült, nagyon szépen, de Mitya még elégedetlen. És felhívta a több zöld szigetek és sárga cápa.
Azóta sok év telt el. Lettem tengerész. Láttam egy csomó kék tengerek, zöld szigeteket. Még olvastam egy történetet egy fehér hajó skarlátvörös vitorlák. De itt van, amit soha nem olvastam, és hogy én még soha nem láttam - ez a sárga cápa.
Her Mitiok nagyon jól áll.
Meg tudja magyarázni sokat.
Ez megmagyarázhatja, hogy miért eljön a reggel. Ez megmagyarázhatja, hogy miért az éjszakát.
De hogyan lehet megmagyarázni azt a tényt, hogy én vagyok nagyon szereti a zenét?
Amikor hallgatni, úgy tűnik, a szél fütyül tűnik zajos eső, úgy tűnik, a madarak énekelnek.
Miért szeretem a sípot a szél, az eső, a madarak énekét? Nehéz válaszolni. Mint azt - ez minden.
A minap az egyik fiú az osztályban időben miért tetszik neki fák.
És aztán rájöttem: a fiú nem szeretem a fákat. Úgy beszélt róla csak azért, hogy egy jó minőségű.
Unatkozik, ha szeretnek valamit, csak a kedvéért védjegyek. Elvégre, ma a védjegy. És holnap, menj el az iskola - és a szint nem. Mi lesz akkor szeretem ezeket a srácokat? Azt nem tudom.
Tudom, hogy én szeretem a szél, az eső, a madarak, a zene. Miért? Mert tetszik. Mint azt - ez minden.
zöld tenger
Korábban Kostya gondolta, hogy a tenger csak kék. Fölötte - fehér madarak és a felhők.
De itt apja vett egy fiú a réten. Felvette:
- Látod, milyen sok színben? Az egész tenger.
Kostya látott virágok, de miért vannak a tengeren - Nem értem. Másnap jött ide.
Volt egy erős szél, a zajt a fenyves. Egy nagy zöld rét hengerelt nagy zöld hullám.
A fiú úgy tűnt - a szaga zöld vizet. Levette a kabátját, és felakasztotta egy nagy botot.
- Teljes gőzzel előre! Bal kerék!
A hajó a tarka vitorla rásnak a zöld hullám. Vitorlázott már a sziget százszorszép. Hátrahagyott cserjések kék harangok.
A hajó még mindig hajózott.
Kostya későn jött haza. Anya akarta szidni őt, de az apám azt mondta: „Nem.”
Reggel adta a fiú térképet zöld rétek. Egy nagy fehér papírlap volt festve zöld tenger. És a zöld tenger - fehér, kék szigetet. És minden szigeten - a „sziget fehér százszorszép”, „sziget a Blue harangok.”
Tegnap volt egy nagyon komoly fiú felhívta a hónapban.
Rajz, hirtelen azt mondta nekem:
- Tudod, azt hiszem, a zöld néz ki, mint egy hónappal a tetején valaki zöld kalap.
- Nincs az a fajta, - feleltem. - Ebben a hónapban a zöld, mint a zöld fül. Például, ha a Nap hirtelen emelkedett a füle, akkor feltétlenül lenne ilyen - nagy és zöld.
A fiú a homlokát ráncolta: ő volt túl komoly, hogy úgy vélik, hogy a sárga a nap is zöld füle.
És valamilyen okból meglepően szomorú. Nos, nem igazán mindig olyan szörnyen komoly!
Nem tudnánk mosolyogni? Ez nagyszerű, szigorú ember mosolyog. De ez egy nagyon kicsi fiú, miért nem mosolyog?
Az első állat, akivel összebarátkoztunk, furcsa módon, egy ló volt.
Hét év alatt egyszer valami őrült kanca vitt, és a férfiak kiáltotta kétségbeesetten:
De a ló vágtatott húsz lépést, és lehajolt, hogy a fűben, és én boldogan rázta meg a gyeplőt.
Nagyapa, remegés egy évszázada, ő hozta át Milka öklét, és lassan oldódik, csak ügyetlen szűk bud. Remegő ujjaival gyengéden megérintette a pofa egy ló, és ő pillantva a férfiak, és a nagyapja, gúnyos nyihogás.
Itt azóta azt hiszem: a ló - az egyik legkedvesebb és gúnyos lények.
Azt természetesen nem igazi lovas, de az egész gyermek- és ifjúkorát, közel a ló.
Nagyapám a gazdaság stabil fiú, és azt is, töltött nappal és éjjel az istállóban.
És ha a szigorú öreg hirtelen mérges lett, és kergetett a istállóudvarra, én vált egy ló minden pad, minden helyet. Hamarosan az összes széket, és elkezdte lassan zörög szakaszosan lába türelmetlenül. És a nagymamám minden alkalommal ült le rájuk, felkiáltott riasztó és elrohant. És én, verte a keskeny szamár, és megrázta. Versenyeztünk, majd lemászott a fa ló, boldog, és mosolyogva egymásra. Mégis jobb volt vezetni a reggeli és esti réteken. Abban az órában, a hang a pata különösen hívni, és könnyű mennydörgés tekercsek környékén.
Legfőképpen tetszett, hogy menjen a nagyapjával a téli szénára. Frost-Rimed Milka fut között a csendes alföldi és kitolja a meleg pofán a lenyugvó nap, és ez mögé bújik az erdő, és az utolsó sugarai úgy, mint a nagy ló fülét.
Igen, abban az időben, szerettem a lovakat. És az összes, az egyik volt különösen kedves velem - fiú, fekete mén cigány szemét. És jóképű volt - a gabonafélék, mint a selyem, szatén, de a karakter - az ördög. Mindezt ingerlékeny igen Lv.
Néha van egy békés, nyugodt. És csak üljön le, ő kő ostoba, nem mozog. Ilyen esetekben mindig neki a kenyeret. És ő itt van, és okruchivaet. Fecske kenyér, fej motnot: Ugyan már, mondjuk, ülj le, fiam. És ő lesz egy kicsit, és vissza. Igen nevet! Jelenleg áll, az alsó ajak és megborzong, mintha azt akarta nevetni. Ez az, amit a ló volt.
És mennyi próbáltam, és nem is megszelídíteni a makacs állat, mindig felhívta csak a sorban. És talán az idő, én tényleg lemaradtak. Igen, nagyapám nézett egyszer ügyködsz a fiúk, és a nyelvi prischolknul.
- Nos, ott van a büntetés. Karakter-ő egy hajszál, mint az Ön javára. És boldog lennék, hogy nem jó, de nem tud. A jack, akkor ez az.
És a nagyapám megmutatta szarva.
És eszembe jutott az ördögök, és azt kívánta a fiút. Még átkarolta a nyakát. Nos, mi a hibás? Csak ilyen sós jellegű.
És abban az időben, bár veszekedni, de még mindig barátok. Azonban ez még mindig kidobott, és bekopogott a farok, csak unalmas repülni. De furcsa módon, most teszi még udvariasan, és kecsesen. Én még soha nem esett, vagy a réten vagy a területen. És mielőtt az istállók, ahol a puha homokban.
Repültem a ló, és a nagyapám öntjük szamovár reszelős kuncogás.
De nagyapa? Nagyapa - relatív. Hamarosan kiderült, hogy a fiúk a faluban. És főleg fognak nézni ránk. És ott volt, persze, kár szárítógépek előtt a gúnyos tömegben. És még mindig azt tanácsolják, hogy:
- És te, Gena, hogy egy párnát - ez sokkal kényelmesebb.
És ez az első alkalom után egy csendes beszélgetés az ördögök majdnem csapott a fiú. Meglepődve és elgondolkodva rám. Úgy éreztem, szomorú és szégyelli. És én, mint a nagyapám szokott lenni, oldott öklét. Elkezdtem simogatni a lovat, hogy meggyőzze: „Semmit. semmit. Majd kitalálok valamit. "
Azonban soha nem sikerült, hogy jöjjön velem. A fiú még mindig nem tudott megbirkózni a karakter, azt, mint korábban, repül a homok, és a fiúk hinti.
Beteg vagyok. És ha már úgy döntött, hogy ne keljen fel, feküdt a homokban, amíg a végén az én fiatal életét. Töltöttem egy-két perc, és lásd: A fiú belépett az istállóba, és elment egy kicsit. Ő hátat fordított nekem.
És akkor tudtam, hogyan lehet megszabadulni a gúny. Felkeltem, vette a fiút a kantárt, és azt mondta a srác:
- Mit gondolsz, én csak esik?
- És miért? - skrebnul nekem valaki óvatos hangon.
- És ha a fiúk a hadsereg és vegye a rendőr sérült, akkor mi?
Minden hallgattak. Továbbá, az azonos kaparás hangja megérintett:
- Szóval, sebesült katona ötlet?
- Nos, igen. Nézd! - Még egyszer a lovon ül, szakított a poshibche és igen enyhe dudor gördült le.
Mennyi idő telt el - nem tudom. A nyári ég szürke volt, és a libák repülő az égen.
Becsuktam a szemem. Aztán az arcom megbökte valami nedves és meleg. Boy! Ő az egyetlen. Igen, de más. És az arca, mint egy kifejezés, ha azt akarta, hogy a ruha le, mondjuk, „Nos, miért akard olyan ijesztő?”
És megcsókolta, és elkezdte, hogy a zaj az egész, és is felmászott, hogy megcsókolja a fiút.
Azóta is csökken, mint szükséges, minden csepp csak növelte az én dicsőségemet. Kimásztam a bőrt, mint a tésztát az ünnep. Hamarosan pletykákat menjek a helyi újságban, és ő gépelt feljegyzéseket.
Most minden nap a férfi vette az elnöki bérleti festett a kosarába, és az utóbbi időben lovagolt át a falun.
Shook és fodros szalagok esküvő. A férfiak feleségül a háború. Csendes falu, csendes környező falvak, és mi is az ő nagyapja némán gördült ki a kocsi, trükk ki belőle.
Akkor nagyapa megsimogatta papír virágok rajta, és minden alkalommal sóhajtva hangosan: „Ó, Mitya, Ah, Vanka”
És miután a férfi később kezdett a lovakat.
És a nagyapám, látva őket, mint felsóhajtott: „Ó, Milka, ó, Anchor. "
Kiürítése a falu, kiürült stabil.
És éjjel az üres istálló megijedt minket. Ők voltak csak nyitott sír. Reggel, a nagyapám áthaladt az istállók és elfoglalja a tabletták, hogy miután gondosan írta tintaceruzával: Azure, Acorn, Breeze, drágám.
A tablettákat maradt az istállóban nagyapja volt, sajnálom, hogy dobja őket, és minden ment rajtuk keresztül lefektetett mintha játszani ezen a térképen az ország.
Egy hónappal később kaptam egy idézést a fiú.
- Viselkedj! - A nagyapám mondta.
Engedélyt kértem, hogy tegyen egy sétát vele utoljára. Az utóbbi időben lovagolt elöl istállóban, majd leesett és nagyot nézett fel rá.
A fiú ment a meleg gőz. Ez volt minden fajta hazai és emlékeztetett egy hatalmas szamovár jó. És talán azért, mert emlékeztetett valami házi, sajnáltam őt. Szíve fáj, és nem aludtam három éjszakát. Aztán kértem nagyapám jele a neve „Boy”, tedd a keretben, és lógott a falon lógott, családi fotók az apa és anya.
Nagymama csak megrázza a fejét, és nem mentem inkább a ló. Félsz, hogy sírni.
Minden ló vettünk, és elvitték Nagyapa komoran viccelődött:
- Ez így van, a kegyelem, hamarosan megy a tehenek.
Azonban, mint kiderült, a nagyapám viccelődött hiába. Azon a napon ültem otthon, történelmet tanított. És alig érte el a kampányok Aleksandra Makedonskogo, mint a zümmögő az utcán. Azt elhátrált az ablaktól.
Mivel a forgatás, nyikorgó szekér mászott, és előtte. elefánt agyarát.
Igen, úgy tűnt, hogy én az elején, amíg nem gondolkodom még Görögországban. De aztán az elefánt morgott, és végül rájöttem, hogy igen, ez egy tehén, barátaim!
Ő volt kihasználni, hogy egy kocsit, és a kocsin nem volt Aleksandr Makedonsky, és a nagyapám, Ivan Mihajlovics Vilegzhanin. Leül, a homlokát ráncolva. Néhány nagymama nézett rá megkeresztelkedett. Tovább, csípőre tett kézzel, sikolyok bátran:
- Hé, Mihajlovics, nézd zashibot!
Nagyapa nyúlt Baba fenyegeti ostorát. Egy tehén sétakocsikázás és minden megy, és pihen szarvak a házunkban.
- M-oo-oo! - Moos nagyapám belépett a szobába. Aztán hozza a szürke fejét a kezébe, csendes sokáig, és végül azt mondta:
- Ez egy háború, akkor. Vegyünk egy perc az ő kedves, én nem látom.
Azt elfordította a tehenek a stabil és mindig gondol hol tegye. Az istálló nem szükséges: még szarvakkal, de még mindig egy ló.
És aztán betette az istálló fiú. A tehén lowed újra, és nevettem. Nos ló Orlovvski. Hirtelen megszűnt motyog, mintha elgondolkozott. szeme meleg, nedves. És én elfordult.
Szegény ember, ő is összeszedi fű és a tej, így, és ez hordozza a kosárba.
Valahol a távolban egy ló nyerített, tehenek hallgattam, és megfogta a lány izzadt far remegett. Talán ő is akarta szom a választ, de nem tette.
Ismét én megsajnáltam és valamilyen oknál fogva eszébe jutott a mese a rút kiskacsa. Ott, a végén egy mese egy tükör tó lett egy gyönyörű hattyú, hófehér látás. És a tehén? Vajon valaha is ő gyönyörű ló? Természetesen nem. És mivel én nem mondtam neki semmit megnyugtató. Csak megsimogatta.
Így ért véget a történet egy ló és egy tehén.
A háború után küldtek nekünk készített lovakat.
irodalom
2. G. Tsyferov / Murzilka. - 1958-ban, 11-es szám; 1960-ban, № 11; 1962 № 3.
3. G. Tsyferov / Pioneer. - 1961 № 5; 1975 № 3.