Fearlessness (mut) mint csorda jelenség
Fearlessness (Mut) mint csorda jelenség
Emmanuel Kant az alábbiak szerint határozta meg a pártatlan értelemben vett antropológiát: A félelem a tudatos veszélyfeltételhez szükséges lelkiállapot. A veszélyre normális biológiai reakció az, hogy elkerülje azt (az önmegtartóztatás ösztöne). A Kant fölötti félelem éppen az ellenkező viselkedés, nem pedig a veszély veszélyeztetése, hanem az önmagára vétel. Így az élő szervezet bőséges reakciója veszélyre csak akkor lehetséges, ha van egy bizonyos pszichológiai erő, amelynek fellépése az önmegtartóztatás ösztöne ellen irányul.
Milyen anti-erõk vannak itt? Először is, az önmegtartásnak az ösztöne ellensége lehet, ha a veszély elkerülése még nagyobb veszélyt jelent az egyén létezésére, mint annak hatására; Ez például akkor történik, amikor az éhínség hatására egy teremtett lény kétségbeesett harcra kényszerül, amelyben soha nem fog teljes állapotba lépni. Az éhes halál nagyobb veszélyt jelent, mint egy ismeretlen eredményt. Emellett élőben a faj megőrzésének érdeke olyan erősen ösztönösen rögzített, hogy elnyomhatja az önmegtartóztatás ösztönét. Önfeláldozás a nevét a saját utód, a harc a szerelem, azaz a többszörözési jogot arra ösztönzi nevében I-élet folytatását a lánc formájú generációk intézkedéseket, amelyek ellentmondani látszanak a primitív ösztön az önfenntartás.
Ebben az értelemben, megváltoztatjuk a meghatározás a fent idézett Kant következő: vakmerőség - egy lelkiállapot, amelyben egy lényt, hogy él a törvény által a kollektivizmus, tudatosan elfogadja a veszélyt. Kant kifejezése „szándékosan” mi így átalakul „tudatos”, mint rettenthetetlen cselekedetek és az emberek gyakran ösztönösen, tehát meggondolatlanul, villámgyors (instant bátorság).
Két alapvető megközelítés képzelhető el: vagy hagyjuk, hogy tisztán mechanikus asszociatív, vagy inkább kollektivista ösztönök minden tagja a csomagolás, illetve figyelembe vesszük az egyes pszichológiailag tudatosan érzékeljük, hogy fontos a megfelelő a vágy egy külön állományban állat, mint a hajtóereje ebben a folyamatban. Elvileg elméletünk szerint a következőkből kell kiindulnunk: Kezdettől fogva, világnézetünknek megfelelően elutasítjuk az emberi és állati problémák bármely megosztását. Az "ember" az egyik nemzetség egy nagy csoportja az élőlényeknek, amelyet tudományosan "állati" csoportként azonosítunk. Az életmód szerint az emberek különböznek más állattartományoktól, akárcsak különféle állatok között. Vannak ellentétek az emberi faj és más állatfajok között, olyanok, mint a majomember, az oroszlánember, a macskaember. Antithesis: az emberi állomány logikailag nem származtatható. Az "állat" koncepciója az "ember" koncepciójával ellentétben fiktív, kissé gyerekes (például ahogy az ókori görögök is hívták az összes többi barbár népet). A "növény" koncepciójával ellentétben az "állat" fogalma tudományos jelentéssel bír. Az "ember" koncepciójával ellentétben egy olyan fejletlen emberiség primitív, naiv módon gyermeki funkciója, amely nem ismeri el álláspontját a világegyetem nagyságrendjében.
Vagy követjük a következtetéseket az egyes pszichológiai iskola Alfred Adler, akkor a megoldás a következő: Minden egyes belépő társadalom a fajtája élőlények nagyon nagy mértékben függ a hozzáállása honfitársai neki. A társadalom elismerése a legmagasabb elképzelhető örömöt jelenti, a megvetés a szomorúság legsúlyosabb érzése.
A végeredmény lényegtelen, amely ezeknek a pontoknak a nézetet osztja a természettudós (Úgy véljük, hogy mindkét tényező hatásosak a különböző árnyalatú, gyakran attól függ, hogy a helyzet a megfigyelő, hogy a törekvés a jelentősége, vagy biológiai törvény a csomag minősül felbujtás rettenthetetlen viselkedés).
És csak az egyénnek egy magasabb biológiai összességbe való felvétele (állomány, raj, stb.) Teszi lehetővé a félelem nélküli fogalmat. Egyedülálló, csak az önmegtartóztatás ösztönzésének különböző formái vannak.
Hogy újra röviden összefoglaljam mindent: a rettegés a kollektív életből vett koncepció. A félelem nélküli fogalmak összetettétől azokban az esetekben, amikor a félelmet nem mutató cselekvés abból áll, hogy a két különálló rossz közül a legkevésbé a helyes megfontoláson alapul, vagy ösztönösen választják ki. Az ilyen cselekedetek nem más, mint az önmegtartóztatás egyedi ösztönének megnyilvánulása.
Így a fentiek alapján meg vagyunk gyõzõdve arról, hogy a megváltozott, a félelmetlenség kantiánus definíciója a gondolkodásunk végsõ eredményének tekinthetõ. A félelem a tudatállapot, amelyen keresztül a kollektivizmus törvénye szerint élõ teremtmény tudatosan veszélyt jelent.