Zhitkov Boris Stepanovich, Odesszából vagyok
Zhitkov Boris Stepanovich
És a család nem volt kicsi: szülők, három lány és egy fiatalabb fiú. Boris Novgorod közelében született, egy kis faluban, ahol szülei béreltek egy dacát. Több paraszti kunyhó és egy nagy ház állt a Volkhov magas partján. Ebben a házban Zhitkov töltötte a nyarat, és ősszel visszatértek Novgorodba. Borisz apja, Stepan Vasilievics Zhitkov volt a matematika tanára. Nagyon jó tanár. Az általa írt tankönyvek szerint számtalan aritmetikai és geometriai tanulmányt folytattam. „Apám különböző társas, szereti őt, és tudta, hogyan kell egyesíteni az embereket - emlékeztetett az író húga. Zhitkov házában mindig voltak professzorok, tudósok, zenészek; a fővárosi folyóiratok könyveit itt vitatták meg, zongorára és hegedűre hangzott; Itt apja tanulmányában teleszkóp volt - kicsi, de valóságos. A gyerekek között éltek könyvek és a zene könyvek, beleértve viták matematika, fizika, zene, Tolsztoj, Mengyelejev, Mozart, és legfőképpen, csak forró - a politika és a forradalom, a párt programokat. Stepan Vasziljevics St. Petersburg kétszer kizárták az egyetemekről kapcsolatokért emberek, majd tanár lett a novgorodi tanári szeminárium olyan készség és eltökéltség keltett hallgatósága a kritikai szellem, hogy a hatóságok úgy vélték, a szemináriumi melegágya zendülés és zárja be. A családnak Oroszországba kellett utaznia egészen Odesszába, ahol az apa sikerült letelepedni a hajózási társaságban. Boris anyja, Tatyana Pavlovna zongorista és istentisztelő zenét hallgatott. Ifjúságában még a nagyszerű Anton Rubinsteinből is tanulságokat vett. Azonban ő nem volt idegen a politika: előestéjén a forradalom, a biztonságos és barátságos otthon Zhitkova gyakran illegalitásba bizottság a bolsevikok Odesszában.
Boris, aki akkor hat éves volt, Odesszában nyitott egy új, csillogó világában: a tenger, a kikötő, hajók, fehér vitorlások. A kikötőben éltek, a Mole-on. A lakásuk ablakai hajókon mentek át. A fiú szó szerint élvezte a tengerben: itt a készség, az ügyesség folyamatos veszélyt, munkát - a bátorság megszilárdulása mellett - társult. És a haditengerészeti art volt a hagyomány, a család: három testvér Stepan Vasziljevics hajózott hadihajók és emelkedett a rangot admirális, a negyedik pedig egy haditengerészeti mérnök, egy ötödik fulladt során egy képzési út szerte a világon. És a kis Bory tengerész volt.
A tengerészek, hosszúpásztorok és más kikötők közül az újonnan született Odessite hamarosan saját emberévé vált. A parti utcák fiúival halakat és rákokat fogott. És a felnőttekkel könnyedén találtam közös nyelvet, és tisztelettel, egyenlőséggel kezelték.
Meghallgatta a vidám zaj a port, a történetek a hajósok visszatérnek a távoli országban, görög, török, angol, francia beszédet. Odesszában, Boris járt iskolába az első alkalommal: a saját, francia, ahol ahelyett, hogy a védjegyek a szorgalom adott játékok és cukorpapírokon. Aztán belépett a második Odessza progymnazionba. Rendes tornász volt. Hobbija nem ismerte a határokat. Úgy tűnt, mindent érdekel: órákig hegedült, majd fotózott. Azt kell mondanom, hogy a kutató aprólékos volt. És az eredmények gyakran kitűnnek. Például a sport által hordozott nemcsak versenyeken nyert díjakat, hanem vitorláját is építették társaival. És az egyik kellett történnie: ugyanabban az osztályban, mint a Zhitkov vizsgált magas, vékony, nagyon fürge középiskolás diák, a jövőben író Kornyej Ivanovics Csukovszkij. Az osztálytársak, Boris Zhitkov fontosnak tűnt, büszke, sőt arrogáns is. „Ez történt - emlékszik Chukovsky -, hogy ő nem beszél egész nap egy szót sem, és emlékszem, mennyire fájdalmasan féltékeny akiket olykor méltóztatott beszélni.” Az osztályban tudtuk Zhitkov hegedül, hogy megvan a saját hajót egy vitorla és egy bozontos kutya képzett, és egy kis távcsövet, ami látható a kráter a Hold és a Szaturnusz gyűrűi. Miután meggyőzte Kolya Korneichukovot, hogy menjen Kijevbe - gyalog! És ez 400 kilométer. Hajnalban elmentünk. Mindenkinek van válltáska. De nem sokáig tartottak. Borisz uralkodó parancsnok volt, és Kolya kegyetlen alárendeltségnek bizonyult. És évek óta elváltak.
Úgy tűnt, hogy a vékony, keskeny vállú iskolás srác teljesen magabiztos volt benne, és határozottan elment néhány jól ismert céljához. Egyik elvtársa sem tudta, hogy kétségei vannak. Igen, még mi is! És bizonytalanság, fájdalmas gondolatok. Sokat tudott és sokat tudott. Tudta, hogy az összes csillagkép az égen, jó franciaul beszélt, szerette a fotózást. És a tornateremben három-három, megszakadt, és megkapta kettőt. Ugyanakkor Borisz naplójában írta: "Még nem oldtam meg még egy kérdést: hol húzhatok többet - a tudományban vagy a művészetben? Két ember él bennem - egy művész akar lenni, egy másik - dolgozni egy laboratóriumban, és mind a saját boldogságukért. " Tanácsot kért még Leo Tolsztojhoz, a nagy orosz íróhoz. Válogatott Zhitkov tudomány. A gimnázium elvégzése után megkezdte a matematikát és a kémiai tudományt Odesszában (vagy, ahogy mondták, Novorossiysk). Ez volt az időszak, amikor a diákok zavargások törtek ki majdnem minden felsőoktatási intézményben Oroszországban. Meghatározott diákokat kaptak katonák, börtönben. 1901-ben tele volt szórólap az egyetemen, ahol Zhitkov tanult. Van egy diák találkozó. A részvétel a "zavargások" Zhidkova kiutasította az egyetem. Számos energia költsége miatt engedélyt kapott az előadásokra. De az egyetemen Zhitkov maradt a "megbízhatatlan" helyzetben. Megpróbált átállni a Szentpétervári Egyetemen, és persze erős visszautasítást kapott. A fővárosban elég volt a "lázadók". Nem sikerült befejezni Zhitkov egyetemet. Azzal a váddal, hogy nem fizette a tandíjat időben, kiutasították. 1905-ben Zhitkov részt vett a forradalmi eseményeken: robbanóanyagokat készített bombákhoz, és segédletet adott a szórólapok nyomtatásában. Később az 1905-07-es forradalom évében a "Victor Vavich" regényt szentelte. Zsivago doktor írása után Boris Pasternak Viktor Vavicsnak nevezte az orosz forradalomról szóló legjobb könyvet.
Boris Stepanovich hobbija között volt olyan, aki "vezette" azt a kaput, amely "nyitotta" Zhitkov-írót. Azt lehet mondani, hogy gyermekkora kezét a tollig húzta, "tollat papírra". Manapság folyóiratokat készített. Egész életében naplót tartott. Levelek, néha teljes történetek. Egy unokaöccs, Boris Stepanovich egy hosszú történet feltalálta a betűket egy folytatásban. Ő is verseket írt: összegyűltek egy egész jegyzetfüzetet. Ráadásul nagy mesélő volt. Igen, és elmondja neki, hogy mi van. Végtére is, élete valóságos kaleidoszkóp a különféle, néha egzotikus eseményekről.
Lelkes sportoló volt. Vitorlázó versenyeken vett részt. Maga a saját kezével felépítette a "Secret" jachtot. A vizsgát a navigátorhoz érte el. Nyáron vitorlásért béreltem - "tölgyek", a Fekete-tenger mentén sétáltak a távoli partokig: Törökországba, Bulgáriába. Mind a Földközi-tengeren, mind a Vörös-tengeren hajóztam.
Elkezdődött az első világháború. Zhitkov katonai szolgálatként vették át, és Angliába küldtek, hogy motorokat fogadjanak orosz repülőgépek és tengeralattjárók számára. Nyolc hónapig az angolok között élt. Nehéz volt neki. Őszinte, tehetetlennek tartotta, követelte, hogy a motorok kiváló minőségűek legyenek. Nem mindenki szerette ezt, különösen a brit iparosokat. A katonai személy függő pozíciója elnyomta Zhitkovot. Oroszország a forradalom előestéjén. A naplójában és levelében tükrözte hazája jövőjét. Mi a helye ebben a jövőben Oroszországban?
1917 év. Zhitkov visszatér hazájába, és mérnökkévé válik az Odessza kikötőben - gyermekkorának és ifjúságának kikötőjévé. De nem volt sok ideje dolgozni. 1918-ban White jött Odesszába. És Zhitkov, az 1905-ös forradalom résztvevője kénytelen elrejteni. Miután felszabadította szakállát, egyedülálló szökőkútban él a szökőkutak mögött, és őrzőként szolgál az "egyetemi dachában", majd kegyetlenül éhezik, halászik távol a várostól, egy elhagyatott parton.
Az 1920-as év. Odesszában megszületett a szovjet hatalom. Zhitkov először egy műszaki iskolát irányít a faluban, majd tanít a rajz, a kémia és a fizika Odesszában a munkások karán. A tanítási munka elragadja őt. Ő kezeli érdeklődését hallgatói, a fiúk a rabfak szereti, és értékeli. De 1923-ban elhagyta Odesszát, és elment Leningrádba. Miért? Nagy gyárakra vonzódik, egy erős iparághoz, ahol abban az időben döntenek az ország sorsáról. A gyárakban, a kikötőben, a tervező irodákban keres munkát. Még mindig hajóépítő mérnöknek tartja magát. De az újonnan érkezetteknek nincs munkája, és nem tervezik. Senki - és ő maga! - nem tudja, hogy az első könyve megjelenése előtt egy év maradt.
Kétségbeesett érdeklődés az életben nem adta az író Zhitkov pihenni. Aztán vállalta, hogy filmet készít a csírákról, aztán belevágott, majd visszatért a hegedűre. "Fogságban vagyok, szerelmes vagyok és a lábamban csodálattal" - ez egy új eszközről szól, szelíd "női" hanggal.
Örökkévaló vándorlásaiért egykor "örök Kolumbusznak" nevezték.
1936-ban Zhitkov példátlan könyvet vitt be - "négyéves állampolgárok számára egy enciklopédia". Három-hat éves kisgyermekeknek szánták, de a méretük, vastagságuk nem felel meg ennek a kornak. Tizenhárom nyomtatott lap! Az óvodásoknak ilyen nagyszerű könyve még nem írt. Zhitkov döntött, hogy elmondja, hogy a vasút, gőzhajó, állatkert, hogyan kell a halakat, a búza, hogy a tank, mi a palota Úttörők és még sok más. Egy szóval - írj
enciklopédia gyerekeknek. Felhívta "Miért". Az egyes fejezetek első hallgatója és kritikusa valódi kis ember volt - a szomszédja, Alyosha, aki "magyarázza a metrót - megforgatja az agyadat". Az 1939-ben megjelent "Az apró olvasók" című könyv 1939-ben jelent meg. Ő lett a kreativitás csúcspontja, az utolsó a Boris Zhitkovnak, aki egy évvel a kiadása előtt halt meg.
1937 telén Boris Stepanovics megbetegedett. "Hazudok, beteg vagyok" - írta a nővére. - Nem tudom, hogy lesz. Az érett életben először beteg vagyok és nem tudok megbetegedni. " Egy író azt tanácsolta Zhitkovnak, hogy éhínséggel kezeljen. És elkezd éhezni. Nem nehéz elképzelni, hogy mennyire hatalmas ez Boris Stepanovich szerint a "Fakir" kezelési módszere. "Évek óta 21 napig éhen halom" - írta Zhitkov egy ismerős művésznek. "Képzeld el, hogy az éhségsztrájk nem befolyásolja a hatékonyságomat."
nagyon rövid - körülbelül tizenöt év. De annyira sok és tehetséges embert írott, mert ritkán senki sem tudott.