A rádiókommunikáció típusai a
A VASÚTI SZÁLLÍTÁSRA
Bevezetés. A rádiókommunikáció fejlődésének története.
A rádiókommunikáció alapfogalmai
1.1. A rádiókommunikációs eszközök kiépítésének alapjai
A rádiókommunikáció olyan elektromos kapcsolat, amely nagy távolságra (HF) árammal nagy távolságra (elektromágneses sugárzás útján) hosszú távú üzeneteket továbbít. K és N és L m rádió- vagy p és q és L és n e TH a sor műszaki eszközök és a fizikai környezet, amelyben jelzi képviselője a továbbított információ, elterjedt a forrástól a rendeltetési helyére, ahol a terjedési közeg egy nyitott tér . A rádiókapcsolat szerkezeti rajza az 1.1. Ábrán látható. Itt IP - üzenet forrását, PM - átalakító üzenetek jel és a kommunikációs áramkör ezen átalakító rádióberendezések Trans - rádiós átviteli eszköz B - terjedési, Pr - rádióvevő, PD - láncszem rádióvevő követő áramkörök és jeladó jelet az üzenet , Az üzenet címzettje az MS. Az antennákat olyan eszközökként használják, amelyek a rádióadó és a rádióvevő közötti koordinációt biztosítják a közeggel.
1.1. Ábra - A rádiókapcsolat felépítése
Tekintse meg részletesebben a rádiócsatorna szerkezeti sémáját. Az átvitt üzenetet a konverter átalakítja elektromos jelekké, amelyek telegrafikus kulcsként vagy mikrofonként használhatók, az üzenet formájától függően. A rádióadókészülék egy generátort, egy modulátort, egy rádiófrekvenciás erősítőt és egy adóantennát tartalmaz. Az aktuális HF generálását az adóállomáson egy nagyfrekvenciás HF nagyfrekvenciás generátor végzi. A GVCH generátorra ható elektromos jelek szabályozzák a HF áramát, és az antennát táplálják. A továbbított jelek hatására a jelenlegi RF változások a sugárzott hullámok megfelelő változásához vezetnek, ami tükrözi az elektromos jeleket, és ezáltal a továbbított üzenetet. A jel modulálása azért szükséges, hogy interferenciamentes formában ábrázolja, és növelje az információátviteli sebességet. Így az egyik jelparaméter változik, az audiofrekvencia áramát a nagyfrekvenciájú áramra modulálják. Az erősítő kimenetéhez egy adó antenna csatlakozik, amely a magas talajszintek fölött felfüggesztett vezeték. Az antenna elektromágneses energiát bocsát ki a környező térbe elektromágneses hullámok formájában (rádióhullámok). A rádióhullámok elektromágneses mezője, amely egy vevőantennát propagál és találkozik az útjában, egy EMF-et indukál, ami RF áramot hoz létre, amely megismétli az átviteli antenna aktuális változásait. Ezután a rádió elkezdi működését. A vevő egy vevőantennához, erősítőhöz, detektorhoz vagy demodulátorhoz és reprodukáló eszközhöz csatlakoztatott bemeneti eszközt tartalmaz. Mivel a fogadó antenna elektromágneses hullámai számos adóról hullanak, amelyek az antennában egy sor elektromos jelet gerjesztenek, szükségessé válik egy adott adó oszcillációjának izolálása. Ezt a funkciót a bemeneti eszköz oszcilláló áramköre végzi, amely a hordozó oszcilláció frekvenciájára hangolódik. A bemeneti eszköz lehetővé teszi, hogy megszabaduljon a zavaró állomások hatásától, vagy jelentősen gyengítse azt, ezáltal drasztikusan növelve a jel-zaj arányt. A kimenet a bemeneti modulált oszcilláció berendezést lehet egy demodulátor (vagy érzékelő), ahol az inverz működése modulációs: modulált oszcilláció nyerjük a kontroll elektromos jel. Ez a jel, az amplifikátor erősítése után, belép a reprodukálóeszközbe és átalakul egy hangjelzéssé. Az erősítőt olyan esetekben használják, amikor a vevőkészülék messze távol van a távadótól, mivel az elektromágneses hullám intenzitása erőteljesen csökken a távolság növelésével.
1.2 Rádióhullámú sávok és alkalmazásuk
Az elektromágneses interferencia szabályozásának szükségességét az emberiség felismerte, hogy nem könnyű rádiójeleket közvetíteni a légkörben, sőt, nehezebb megállítani őket. A Föld felszíne karmesterként szolgál és tükrözi a rádiójeleket. A légkör rétegeiben, az úgynevezett ionoszféra, a napfény elpusztítja és ionizálja a molekulákat, pl. vezetővé válnak. Ezért az ionoszféra jellemzői nappal és éjjel eltérnek, és a napelem aktivitása is befolyásolhatja az ionoszféra állapotát. Emellett a rendszerek és a kommunikáció típusai, amelyek az elektromágneses hullámokat az információk továbbítására használják, a rádiórendszerek elektromágneses kompatibilitásának problémájához vezetnek. A probléma megoldása egy bizonyos frekvenciasáv egyes kommunikációs rendszerének allokációja, az úgynevezett frekvencia ugrás.
A rádióspektrum olyan tartományokra oszlik, amelyek a propagációs jellemzőkben különböznek egymástól:
- a nagyon alacsony frekvenciatartományt (VLF) használják a tengeralattjárókkal való kommunikációra, mivel csak VLF jelek kerülnek víz alatt több méter mélységben;
- Az alacsony frekvenciatartományt (LF) (300 kHz - 3 MHz) használják rövid távú kommunikációra, mivel az alacsony frekvenciájú jelek tartománya elhanyagolható;
- nagy frekvenciatartomány (HF) (3 -30 MHz), az ezen a tartományon belüli jelek nagyon nagy távolságokra terjednek ki az ionoszféra és a Föld felszínének többszörös visszaverődése miatt;
- nagyon magas frekvenciájú (VHF) (30 - 300 MHz), ultramagas frekvenciájú (UHF) (300 MHz - 1 GHz), és az ultramagas frekvenciájú (UHF) (1 GHz feletti). Az ilyen sávokban a jelek a látóvonalon belül terjednek, és tükröződnek az épületekből és egyéb tárgyakból, ami javítja a vételi körülményeket az adó fedélzetén.
Az 1.1 táblázat felsorolja a jelenleg használt frekvenciákat, a rádióhullámok tartományait és alkalmazásukat.
1.1. Táblázat - Rádióhullám tartományok
A vivőfrekvencia ismerete (MHz-ben) a képlet = 300 hullámhossz (méterben).
A vasúti rádiókommunikáció típusai. közlekedés
És R d és e u n g - egyirányú transzfer szereplő információk a hangjeleket adó a műsorszóró állomás keresztül kommunikációs kapcsolat - circumterraneous tér - révén elektromágneses hullámok vevők hallgatók. T s e d és n e - egyirányú átvitel szereplő információk az optikai kép és hang jeleket egy televíziós adó állomás keresztül a tér vagy a Föld-közeli koaxiális kábel segítségével elektromágneses hullámok színes televízió vevőkészülék hallgatók. Radiolokáció - a térbeli koordináták felismerése, mérése és a különböző tárgyak rádiótechnikai eszközökkel történő felismerése. És R d és n a és d, valamint I q és - meghatározzuk az elektromágneses hullámok segítségével az irányt a távadó - tájékozódási pont (beacon) és létrehozó helyét repülőgépek és hajók.
A vasúti szállítás a közszolgálati rádió kezdett bevezetni 1949-ben, és hamarosan megszilárdult sok egység folyamatirányító működését a vasúti, valamint a szervezet és tervezés teher- és személyszállítás. A vasúti közlekedés szervezeti felépítésének helyétől függően a rádiókommunikáció valamennyi modern eszköze három fő csoportnak tulajdonítható:
- alulról építkező technológiai rádiókommunikáció, amelyek típusai vonat, állomás és javítóműhely;
- út- és különálló rádiókommunikáció, rádiós relé-vonalak alapján megvalósítva;
- rövidhullámú rádiókapcsolatokon végrehajtott rádiófrekvenciás kommunikáció.
Emellett rádióösszeköttetésekre használt vasúti ipari televíziós hogy felgyorsítsák a feldolgozási folyamatok készítmények állomás, radar mérésére kocsik mozgás sebességét gurítódombjait, vonat rádió, távoli rendszer objektumai. A közeljövőben a rádiókommunikációt fogják használni paging, csatorna, mobil és műholdas hálózatok.