Olvassa el az online taiga történeteket, forgassa el és fb2-et tölt le regisztráció nélkül
N. Lazareva rajzai
Az autó kerekei ritmikusan kavargatták a kilométerenkénti kereszteződést, és a rekeszben ültem, álmokba öltözve. Mi lesz a vadászat? Soha nem vettem részt a téli vadászatban az igazi vadászvadászokkal - Mansi.
Tavaly az Ob számtalan mellékágánál szolgálatot nyújtott egy vadásznak. Egy raidbe fordult (egy egész fa belsejében áttört hajó), és megfulladt az ellátás, és ami a legfontosabb, az összes patron. Egy kis prémes állatra a vadászokat kis kaliberű puska vadászja.
Kampányunk végéhez közeledett, és Danilát, úgynevezett sérült balesetet, öt lőszer patront, sót, cukrot, lisztet adtunk. Ezt követte a téli vadászat meghívása. Megállapítottuk az ülés időpontját és helyét, és most a névtelen átkeléshez vezetett, ahol meg kellett várnom a csapatot.
A vonat hátulján utaztam, és amikor kijöttem a kocsiból, csak az az úton lévő tisztviselő alakját láttam, aki előttem állt. Senki sem találkozott velem. Semmi sem volt, és nagyon sóhajtva elmentem az állomásra, mint egy csirkecomb-kunyhó, egy éjszakai tartózkodásra készülve az állomáson.
Már közelegettem az állomáshoz, amikor hirtelen egy fiatal, húszas Mansiisk jelent meg a platformon. A kezét a mellkasomba szorította, csak egy szót szólt "Ivan" -nak.
Bólintottam bólintva, és megkérdeztem tőle, hol van Danila. Csendben hallgatta az én csalódást, csendben megérintette a hüvelyemet, és meghívott, hogy kövess engem.
Megpróbáltam elmondani neki valamit, de hamar rájött, hogy nem ismeri az orosz nyelvet. Ayana (úgynevezett, ahogy később megtudtam, társaim) elhoztam a szánokra, amelyeket tizenkét szánkós kutya fedezett fel, kivett egy parcellát és átadta nekem.
A kötegben volt egy komplett téli ruházati vadász Mansi. Megváltoztattam a ruhámat az állomáson, és visszamentem a szánokra. Ayana átadott nekem egy puska patronnal és intett a szánon.
A csapat vezetője egy régi, egy szemű férfi volt, széles mellkasi és erőteljes mancsokkal. Ügyesen vezette a csapatot, a hozzátartozóinak alárendelve akaratához. A kutyák olyanok voltak, mint a szedés - valódi szánok, hosszú hajjal, kifejlett mellekkel, erős lábakkal.
Nem volt út, de a kutyák ismeretlen úton jártak. És körülbelül három órával később, Ayana megállította a lucfenyő csapatát, megkötözte a szánokat, és egy baltát adott nekem.
Tíz perccel később a tűz égett, és a fehér havat a kalapos kalapban.
A kutyákat egy kis halra dobta, és Ayana két darab fagyasztott főtt vadat húzott elő. Egy darabot adott nekem, és a másodikban kést hozott lyukkal, és egy botra tette, tegye a tűz lángjaiból. Én követtem a példáját - kiderült, hogy egyfajta shish kebab. Miután egy bögre forró, erőteljesen főzött teát cukor nélkül fogyasztottunk, úton haladtunk.
Hány óra telt el - nem tudom. A hó egyre mélyebbre emelkedett, ki kellett szállnunk a szánokról és a hámot után kellett futnunk, a kutyák egyre gyakrabban indultak el a verseny ritmusa miatt.
Tudtam, hogy a szán kutyák, mint a lovak, "meghajtott", itt az ideje, hogy pihenjen, és a hely nem volt megfelelő.
Itt Ayana kis kanálgá változott. Egy bárdot adott nekem, gondoskodott a kutyákról, és amikor a tűz kiszabadult, ismét intett nekem, hogy kövesse őt. Egy kis karácsonyfa levágása és egy magassági csatolóhossz elkészítése után egy baltát adott nekem, és mindkét kezét elterjedt ujjakkal látta el a tűzbe.
Rájöttem, hogy egy éjszakai elhelyezésre készülünk, és hogy a sátrak felszereléséhez tíz lábat kellett előállítanom.
Csak a hetedik napon délre érkeztünk egy magányos álló kunyhóhoz egy sűrű Ob-Yenisei taiga-ban. De e hét nap alatt sokkal több taiga életet ismerek, mint amennyit nem hét, hanem hetvenhét könyv olvastam a taigáról.
Amikor a kunyhóba érkeztek, Ayana elkezdett "zörögni" a vas kályha fölött, és segítség nélkül elment sushi-t keresni.
Vacsora után Ayana megfogta a kezemet, kivezetett a kunyhóból, és megmutatta az egyszerű gazdaságát - raktárat élelmiszerhez, raktárat vadászfelszereléshez. Két pár sípot mutatott - némelyek prém nélkül, mások szőrrel borították.
Talán érdekes volt megfigyelni az oldalról, hogy két felnőtt nézi a gazdaságot. Az egyik megpróbálja az ujját, míg a másik egyetértően bólint, majd a társa felé néz. Aztán Ayana adott nekem egy tortát, az egyik utcai kutyának nevezte, és többször megismételte az Ur szót. Rájöttem, hogy így hívja a kutyát, és miután kezelt egy tortát, elkezdte ütni. Szúrva rám, Ur térdre vetette a fejét, és intelligens, odaadó tekintetével bámult rám.
Miután egy pohár hideg teát fogyasztott, néhány perccel később elaludtam.
Képzeld el a meglepetésemet, vagy inkább félelmet, amikor másnap reggel felébredtem, nem találtam Ayana-t vagy a hevedert. Csak egy gömbölyög, Ur a kunyhó bejáratánál.
Wow posoleenitsa!
"Mute" hozott valahol, nem száz kilométert, a taigába, és eldobta. Mit tegyek?
Természetesen lehetséges volt, hogy a sílécek után követni lehet egy szökevény nyomában vagy, legrosszabb esetben, Ur-t pórázon, hogy utána menjen. Biztosan hazavisz. De ez azt jelenti, hogy bemutatja a gyávaságot vagy a bizalmatlanságot. És a Khanty és Mansi szörnyen nem szeretik a bizalmatlanságot. Ők tökéletesen őszinteek, a szókincsükben nincsenek szavak ellopni, megtéveszteni vagy hazudni. Nem szeretik a gyáva embereket.
Kicsi botot vettem rajta, és hat kötőjelet és egy keresztet (a kereszt jelölt vasárnap).
Miután reggeliztem magam és a kutyát etettem, teljes vadászfelszereléssel, elmentem az első téli halászatra.
A nap sikeresnek bizonyult. Ur tökéletesen működött, és sikerült lőni egy tucat mókust és még egy sable-t is.
Este egy gyertyával, amit egy tucatnyi városból hoztam, leültem egy naplóba. Ó, és én írtam oda!
A magányos száműzetésem második napja olyan volt, mint az első, mint két csepp víz. Ismét egy tucat mókus, csak a sable, de néhány nagy fából. Ismét egy egyszerű vacsora, egy napló, egy rúd, egy halott álom.
A harmadik napon a hangulat elkezdett esni. A vadászat kiderült, hogy sikertelen, és már két órával később síléceket küldtem a kunyhóba. Nem jutottam kilométerre, láttam Ur-t szipogni valamilyen kutyával. A szív megverte boldogan - a magány véget ért.
Ayan és Danila vártak a kunyhóban. Két szánra érkeztek. Sok friss vadhús, lőszer, hal, liszt, só ...
Holnap Ayannak mindkét csapatot vezetnie kell a yurthoz, mivel nem nyereséges ilyen kutyafajták takarmányozására - túl sokat kell importálnunk. Az ülés alkalmával vettem ki egy lombikot alkohollal, egy doboz csokoládéval, és volt egy gálavacsora. Pontosan három hétig foglalkozunk a halászattal. Számos mókust, több csontvázat, karmantyát és ermineset vettek ki.
Danila néhány szinte láthatatlan jelzésért talált állatokat. És milyen pontosan lőtt! A saját yurtjában és általában a mindennapi életben szinte soha nem hagyta el a csövet a fogaiból. Nem is dohányoztam itt egyszer - nem dohányzó voltam.
Szinte nincs szabad idő. A napfény az erdőben volt, s az estet sűrűn festették: meg kell készülnünk vacsorát és reggelit, bőröket. Azonban nagyon gyakran, amikor bőröket készítettünk, Danila azt mondta nekem: "Állj meg, menj, írásod szükséges. Saját befejezésem. "
Közöttünk, szó szerint az első naptól kezdve a legbarátságosabb viszonyok alakultak ki. A kötelezettséget önmaguk terjesztették. Ma egy dolog volt - egy másik, és holnap a szerepek megváltozhatnak, és mindez, gyakrabban, csendben történt.
Három nappal a vadászt megelőzően, amikor a kunyhótól tizenkét mérföldnyire volt a mérfölddel, Danil elindult néhány nyomvonal előtt. Hozzáértem hozzá. A szám számomra érthetetlen volt. Egy dolog egyértelmű volt - egy nagy állat volt.
- Hoot - mondta Danila.
- És mi van? Megkérdeztem.
- Nagyon rosszul! - ismételte meg. - Nézd - az amakan (medve) megy. Aludnia kell, de el kell mennie. Az ilyen állat egy rossz állat. Nagyon gonosz és ravasz. Ő támadó ember. Óvatosan járnia kell. Mindig tartsa készen a puskát. Az egyik kutya nélkül nem kell menni. Ő egy férfi, aki enni mogi.
Nem voltam félelmetes hős, de nem tartoztam a különösen gyáva kategóriába. Találkozó volt és egy egy - és egy farkas, egy trottal és egy medvével. De a régi vadászok történeteiről tudta, hogy veszélyes a medve, nem feküdt a hibernációban, a medve-rúd. Nem ritka, hogy egy ilyen éhező és rendkívül izgatott vadállat figyelni fogja az embereket az ösvényen, és támadja őket hátulról, és néha csak felrobbant a yurthoz a vadászhoz. Vettem egy revolvert a zsebemből, amely katonai emberként mindig magával viselt (ezekben az években megengedett volt), és lőtt egy fát. Danila megméri a mélységet, amikor a golyó belépett, és azt mondta: "Ó, egy ilyen puska nagyon jó. Ne félj Amakantól.
Három nappal később Ayana érkezett két szánkóhoz. Danila magának hívott, de elfogadtam az összes feltételt, a fő és a további ünnepeket.
Danila elkezdte a szőrzetet két egyenlő részre osztani, de csak néhány bőrömet vettem. Danil megsértődött, és végül is, hosszú beszélgetések után beleegyeztem, hogy magamnak, mint emléknek, prémes ruhát veszek.
Danil a kunyhóban maradt. Még csapdákat és csapdákat kellett gyűjtenie, és én és Ayana elmentünk a visszaútra.
A kutyák vonakodva húzódtak a vonalakhoz, és este estig csak tizenhárom-tizenöt kilométert sikerült eljutnunk.
A kutyákat a "on-duty" halakba dobva és a szlalom mellé helyezésével Ayanával mentek, hogy előkészítsék a ponyvát a lombkorona számára. A vékony fenyőfákat levágta egy fejszével, és hozzám hozta őket, és egy Danilával adományozott késsel a hóban megragadtam az ágakat.
Hirtelen hallottam a kutyák sikolyát és szinte egyidejűleg az ayana irigylést. Megfordulva láttam, hogy a társam egy nem vastag fenyőfa egyik oldalán áll, másrészt fenyővel és Ayanával, egy ügyetlen taiga mesternél.
Fuss a szánkókhoz egy fegyverhez, és nem volt idő, hogy átgondolják. Néhány másodperc múlva a fenyőbe borultam, és a puska hordóját a medvében pihentem, a bal oldalon lőttem.
Toptygin egy hangon ugrott, amiből a hátborzongás leereszkedett a háta mögött, felakasztotta a vaskarjait, felszabadította Ayannát, és rám fordult, és kinyitotta a száját.
A félelemtől elvesztettem a veszélyérzetet, és egymás után kétszer lőttek a feldühödött vadállatok nyílt szájába, és félretettem. Toptygin lassan kezdett letelepedni. Hűségért újra lőttem, hirtelen kimerültem, leültem a hóba.
Ayanah, térdelt mellém és a kezeim, a lábam és az egész test megérintésével valami forróságot mondott. Csak Amakan (medve), Ivan ...
Mennyit ültem a hóban - nem tudom. Végül, gesztussal megmutattam Ayana-nak, hogy megnyugtatja a kutyákat, és önmagát késsel élesítették, elkezdte frissíteni a meghívott, rettenetes vendéget. A medve nagyon vékony volt. A hús része, főleg húsos, Ayana kénytelen apró darabokra vágni és szétszórni a hóban. A hús és bőr maradványait magas lucfenyőre emelték, és teljes sötétségben lefeküdtek.
Reggel Ayan utánozta a tegnapi történelmet. A négyen "Amakan-Amakan" szavakkal állt, ábrázolta a medve mozgását. A nevét elnevezve, a kölyökkel borult. Természetesen nem fosztottak meg attól a figyelemtől.
A medvék kölykei táplálkozó kutyák élénken jártak, és a hatodik nap végére elvesztettük az elveszett utat.
A vonatot, amelyre el kellett menni, reggel kellett tartani, és miután az utolsó éjszaka az átkelés mellett töltöttük, a taigában felbomlottunk. És ... örökké. A katonai szolgálat "tulajdonít" nekem más régióknak, messze Szibériától.