Protectoral - abstract, 1. oldal
Ez a téma nagyon fontos, hiszen a modern reklám megértése nem lehet teljes a fejlődés fő történelmi szakaszainak tanulmányozása nélkül.
A közösség létezése lehetetlen a tagjai közötti viszonylag tartós kapcsolatok, az egymás közötti információcsere nélkül. Az ilyen csereeszközök jelzőkomplexekké válnak. A szemiotika tudománya megvizsgálja a kérdést. A jelformák sajátosságait a társadalom vizuális, hallható, tapintható, szagló, ízléses kommunikációs médiumok alkotják. A kezdeti szakaszban ezek neurofiziológiai impulzusok, amelyek az egyént a külső világban orientálják. A rendszerekbe történő összecsapás, az impulzusok a külsőleg kifejeződő hangok, gesztusok, löketek, szín és szaglás "foltok" tárgyai. Ez egy természetes történelmi folyamat, amely nélkül az emberi (sok esetben még az emberiség) közösség összecsukása nem megvalósítható. A jelek elsődleges funkciója a jelfunkció. Ez a leggyorsabban értesíti a törzseket egy fenyegető veszélyről vagy egy más létfontosságú eseményről [16, p. 24]. A szemiotika megjegyzi továbbá az információ rögzítésével, tárolásával és sugárzásával kapcsolatos jelfunkciókat, átruházását személyről személyre vagy generációról generációra.
A szakirodalomban a jelformák bemutató funkciója nem volt nagyon feltűnő. A primitív kommunikáció feltételei a különböző egyének társadalmi szerepének legszembetűnőbb, elkaphatóbb kijelölését eredményezték. A törzs, sötétedéskor még egy távoli bozótban is találkozott, a megfelelő "hangjelek" cseréje előtt azonnal "a sajátja" kell venni. Így fedezik fel, majd megművelik a jelek bemutató funkcióját. Feltételezi, hogy a témától a témától, a témától a közösségig, a közösségtől a tantárgyig vagy a közösségtől a közösségig terjedő maximális információs adatrészlet maximális működési és vizuális átvitele származik. A bemutató az ikonikus eszköz kezdeti jelfüggvényének lendülete. A jel hatása "pillanatszerű", azonnali. Ehhez azonnali követési reakció szükséges. Az érzelmi "tolko-chka" címzettjének figyelmét mobilizálva, a hangjelzéstől kezdve a kommunikációs kapcsolat teljes időtartamára időben megnyújtják a demonstrációs hatást. Számos esetben a demonstráció a "mindig" befolyásolására irányul, folyamatosan, határozatlan ideig, hosszú ideig. Ez olyan különféle ikonikus eszközök használatára irányul, amelyek arra szolgálnak, hogy megkülönböztessék az egyéniséget a fajtájukban ebben a napi rutinban. Először egy ilyen ösztönös folyamatot általában önazonosításnak neveznek, [16, p. 26]. A feltörekvő "személyek" önazonosságával párhuzamosan megvalósul az önmegvalósításuk: bemutatják a másoktól eltérőeket. Ezeket a különbségeket a színezés, a frizura, a ruházat, a dísztárgyak "igénylik".
A primitív rituálé egy ilyen szemléltető cselekvés, amelynek célja a közösség hűségének az ős-hagyományok, az ősök őrzései iránti elkötelezettsége, a láthatatlan magasabb hatalmak iránti meggondolatlan szolgálata. Mindezt nyilvánosan, egyértelműen és kifejezetten kell bemutatni. A híres orosz kutató VN Toporov szerint a rituálé "az összes ikonikus rendszer egyfajta felvonulása, soha és sehol máshol, amely ilyen átfogó egységet képez" [5. 60]. Itt bemutatják a közösségben elérhető legjobbakat, tiszteletreméltó istenségeket. Ez a világegyetem szentségének előtti rendkívül bonyolult, feszült és felelősségteljes önmegjelenése a primitív kollektornak. Ugyanakkor ez a szimbolizációs folyamatok kultúrájában gyökerezik.