Az absztrakt - chichikov a plüss-irodalom és az orosz nyelv
Gogol szerint hősök követnek minket, "még egy vulgárisabb, mint a másik." Ismeretes, hogy Gogolnak van egy terve, amelyet nem teljesítettek, hogy írjon egy három részből álló verset, mint Dante Divine Comedy, ahol az első rész a Pokol. Ezután kiderül, hogy a három részből álló vers első és egyetlen befejezett kötetének hasonlósága van a Dante "Hell" -jével, és ugyanazt a sorozatot kell követnie a karakterek bemutatásával: minél tovább válnak, annál rosszabbak lesznek. E logika szerint kiderül, hogy minden Plyushkin földönkívüli birtokosnak, aki utoljára húzódik, a legszörnyűbbnek kell lennie, lelke teljesen halottnak kell lennie.
Ez már érezhető, ahogyan ez a földtulajdonos - az egész tartományban leggazdagabb - földtulajdonos birtokát ábrázolja. Egyrészt, ebben a leírásban, az elv általános jellemzőit Illés: ő „drive” és „pazarló” ugyanabban az időben, mint teljesen elmerült a kapzsiság és a vágy a kapzsiság, ő elvesztette a megértése a valós állapotot. Ennek következtében nem tud különbséget tenni a lényegektől a szükségesektől a szükségesektől, az értelmetlenektől. Így a gabonafélékben gazdag betakarítás következett be, míg a szemetet a tulajdonos gondosan őrzi. Rengeteg jó dolog van, és nem csak a parasztok élnek éhezésben, hanem a földtulajdonos is.
És ugyanazt látjuk a "hatalmas faluban, ahol sok kunyhó és utca van", de minden falusi épületben Chichikov észrevette "valamiféle különleges romlást". Az óriási kastély, mint egy kastély, úgy nézett ki, mint "valami szűkös érvénytelen". De a "régi, hatalmas kert, amely a ház mögött húzódik", amely egyben a korábbi nagyszerűségét és a rettenetes elhanyagoltság jellegét is ötvözi, más benyomást kelt: szép "kép pusztulásként" is kiderül. Miért tűnik úgy, hogy a természet meg tudja őrizni a "lelkét", és az a személy, akit a dolgok hatalma megragad, "örökre" meg kell halnia? Talán van remény, még olyan ember számára is, aki "az emberiség lyukává" vált? Úgy tűnik számomra, hogy ez a Chichikov-kal való találkozás segít Plyushkinben látni, ami némi reményt ad a halott lelke újjászületésének.
De Plyushkin portréjában, minden vonzalmatlanságánál, van egy részlet, hogy ha nem ellentétben minden mással, akkor legalább egy kicsit riasztó: ezek a szemek. Az öregember vékony, dübörgő arccal, kinyúló állával: "a kis szem még nem halt meg, és a magas szemöldök alatt futott, mint az egerek ...". Ezután az összehasonlítás rendkívül elszaporodott második része - az egerek leírása -, amely majdnem teljesen elhomályosítja az összehasonlítást, vagyis a szemeket. De mégis, függetlenül attól, hogy mi is tükröződik ebben a "szemében", folyamatosan arra törekszik, hogy hol van valami rosszul fekvő, de "még nincs kihalva", de ahogy te is tudja, a szemek a lélek tükörképei. De van-e leírása arról Chichikov Plyushkin-i találkozóra, hogy legalább egy megnyilvánulása ennek a "még kihalt" léleknek?
Az olvasó már tudja, hogy Csicsikov hajtja tisztán kereskedelmi érdeklődés: Illés, a tulajdonos több mint ezer paraszt, minden bizonnyal kell egy csomó „holt lelkek”. Erről hősünk már kitalált, miután megismerkedett a kastélyával és a házzal. Valóban ez százhúsz! A tulajdonos és a betegség ostobasága elvégezte a munkáját.
Chichikov nem tudja elrejteni az örömét, de ha helyesen értékeli, kivel foglalkozik, azonnal megtalálja a módját, anélkül, hogy elmagyarázta volna az érdeklődését "halott lelkek" iránti érdeklődésének, hogy meggyőzze a tulajdort, hogy vásároljon erődítményt. Végül is az elhunyt parasztoknak az új népszámlálást megelőzően adót kellett fizetnie, mint az élettől. Persze, Plyushkin nyomorúságára, ez szörnyű teher. És itt Chichikov "mindenféle ingerlékenység nélkül haladéktalanul kifejezte hajlandóságát arra, hogy magára vállalja az adómentességet minden olyan parasztnál, aki ilyen balesetben halt meg."
Még Plyushkinben is egy ilyen javaslat meglepetést okoz: vajon valaki készen áll-e egyértelmű veszteségre? De Chichikov megnyugtatja neki, hogy ezt "örömért" teszi Plyushkinnek, és már teljesen elnyeri a hitetlenkedő öregembert, amikor azt mondja, hogy "készen áll a költségek megtérítésére a saját költségére". Plyushkin öröme nincs vége: "Ó, apám! Ó, a jótevőm! - kiáltja az elköltözött öregember. Rég elfelejtette, milyen kedvességgel és nagylelkűséggel rendelkezik, már "minden komfortot" akar, nem csak őt, hanem gyermekeit is. " A "fa arca" hirtelen egy teljesen emberi érzéssel világította meg - öröm azonban "azonnal és múltban, mintha egyáltalán nem történt volna". De ez elég ahhoz, hogy megértsük, hogy még mindig van valami ember benne.
És ezt megerősítjük tovább. Plyushkin, aki minden falujában és házában szó szerint halálra éhezik, már készen áll arra is, hogy nagylelkű legyen a vendég kezébe! A plyushkinski során: Chichikov javasolt „cracker torta” és a „dicsőséges likerchik” a „Decanter, ami borította a por, mint a jersey”, így még a „rák és mindenféle szemetet” benne. A vendég óvatosan elutasította a kezelést, annál inkább Plyushkin rendezte el.
Chichikov távozása után az öreg még arra is gondolt, hogy "köszönetet mondani a vendégének", és elhatározza, hogy a zsebóráját elhagyja neki. Kiderült - és a hálával járó érzés életben van ebben a megcsonkított emberi lélekben! Mit kellett ehhez? Igen, valójában nagyon keveset: egy kis figyelmet, bár önérdekelt, részvétel, támogatás.
És Plyushkin lelke felébredése észrevehető, amikor megemlékezik ifjúságáról. Chichikov arra kéri Plyushstint, hogy nevezzen néhány ismerősöt a városba, hogy vásároljon erődítményt. Aztán az öreg emlékszik barátai a múlt még mindig életben volt egy - a tanács elnöke, akivel barátok voltak az iskolában. „És ez fából arca hirtelen megcsúszott valami meleg kitörés nem egy érzés, de néhány halvány visszatükröződése érzések”, és mint a korábbi időkben, „arc Illés, majd rögtön skolznuvshim ez az érzés lett még érzéketlen, vulgáris ”.
De feltételezhetjük, hogy ha néhány normális emberi érzés még mindig jelen van Plyushkinben, akkor korábban benne voltak. Tehát mi történt ezzel a személlyel? A kérdésre adott választ az ő életrajza adja.
Kiderült, hogy Plyushkin nem mindig ilyen. Egyszer csak egy takarékos és gazdaságos mester és egy jó apa volt, de a hirtelen magány, amely a felesége halálát követte, súlyosbította a kissé szánalmas karakterét. Aztán a gyerekek elszakadtak, a barátok meghalták, és a szeszély, amely mindent elfogyasztó szenvedélygé vált, átvette őt. Arra vezetett, hogy Plyushkin általában nem érzi az emberekhez való kommunikáció szükségességét, ami a családi kapcsolatok megszakításához vezetett, a vendéglátók iránti vonakodáshoz. Plyushkin még a gyermekeit is úgy érezte, mintha rablók lettek volna, és nem örültek a velük való találkozásnak. Ennek eredményeként teljesen egyedül van.
Ki bűnös az összes olyan gonddal, ami ezzel az emberrel történt? Ő maga - persze! De Gogol Plyushkin történetében és valami másban látja. Nem egyáltalán, hogy ez a fejezet lírai dimenzióval rendelkezik a fiatalok körében, frissességével és az egész környezet érzékelésével szemben, melyet az érettség vált ki, ami közömbösséget és hűtést hoz életre. "Ami az elmúlt években felébredt volna egy élénk mozdulattal az arcán, a nevetésen és a szüntelen beszédeken, most elcsúszik, és a csendes csendet az én mozdulatlan ajkám tartja. Tehát talán ami történt Plyushkinnal, egyáltalán nem kivétel? Talán ez általában az emberi élet logikája?
- És olyan jelentéktelenné, fanyarságig, csúnyaságig, aki leereszkedhet! Ez megváltozhat! "- kiáltja az író, befejezve a Plyushkinről szóló fejezetet. És könyörtelen választ ad: "Minden olyan, mint az igazság, minden ember történhet". Így a történet Illés nemcsak sem kivétel a földesurak a tizenkilencedik századi Oroszországban, de lehet ismételni egy másik időben, egy másik környezetben.
Hogyan tartsd meg az élő lelket magadban? Hogyan lehet gyógyítani egy beteg, halott? Meglepő módon Plyushkin fejezetében a válasz részben: lehetetlen az emberi mozgásoknak az élet útjára engedni. "Ne vedd fel később!" - figyelmeztet minket Gogol. De ha egy személy megbotlott, a jó úton haladt le, csak egy élő emberi részvétel, az együttérzés és a segítség megmentheti őt. És ez a következtetés, amely nem csak az orosz földtulajdonosról szól, hanem az "embertelen öregségről" is, amely "nem ad vissza semmiféle hátrányt", mindenkor és mindenkor fontos marad.
Több szakirodalom és az orosz nyelv