Kale állampolgárai (1894 g
1845-ben Calais városa emlékművet állított fel. Ez az Estás de Saint-Pierre emlékmű volt, a város egyik leggazdagabb és leggazdagabb polgára.
1347-ben Calais hosszú ostrom után elesett. Edward angol király III megígérte, hogy kímélje a lakosság a város korlátozott, csak a kiutasítás a közvélemény-kutatások, ha hat kiemelkedő polgárainak átadja neki a kulcsokat, a város megjelenő angol tábor mezítláb, meztelenül, egy kötéllel a nyakában. Az első, aki önként jelentkezett a kivégzésre Estas de Saint-Pierre idős állampolgára volt. Utána a nemzeti bánat között öt újabb állampolgár követte.
Edward III akarta végrehajtani őket, de a királyné, Flandria születésű, térdre roskadt előtte és könyörgött a honfitársainak.
Eredetileg az emlékművet egy nagy francia szobrász rendezte David Angersky. Vázlatok készültek. David bemutatta a műemlék stílusát a római császároknak, egyfajta hősi stylizációnak. De a szobrot nem lehetett önteni: először nem volt elég pénz, majd más események végigsöpörtek. Aztán meghalt David Angerski.
1884-ben Calais települése Rodinnal fordult. A téma lenyűgözte a művészt, és azt javasolta, hogy halhatatlanná tegye az emlékezetes esemény mind a hat résztvevőjét, amelyet a százéves háború, Froissart krónikája elfogott.
Rodin ábrázolta a jelen események viszontagságait olyan közvetlen tapasztalat erejével, amelyet csak egy szemtanú tapasztalhat.
Ez nem csak a történelmi betekintés ajándéka volt. A memória Rodin, mint a legtöbb franciák, még frissek voltak emlékek a 1871 év, a bátorság, a frank-tireurs, mészárlások a német hatóságok a túszokat, a végrehajtás a hősök a párizsi kommün.
Még a munka kezdetén Roden megjegyezte: "Úgy tűnik számomra, hogy az ötlet teljesen eredeti - mind az építészet, mind a szobrászat szempontjából. Ez azonban maga a történet, amely önmagában hősies, és olyan hat figura együttesét jelenti, amelyet a közös sors, a közös érzelmek és az általános kifejezés kombinál. "
Fokozatosan az általános megfontolások egyre konkrétabbá válnak. Ahogy A. Romm írja: "Rodin témája önfeláldozás, önkéntes vértanúság. Az előző évszázadok művészetében nem lehetséges az ilyen képek felsorolása. Rodin először megnyitotta ezt a témát mélyen emberi szempontból, és feltartóztathatatlan igazsággal. Megmutatta a kötelességérzet harcát a halálfélelemtől, a megaláztatott emberek fájdalmától. Két (Andréeu d'André és Jean de Fiven) kétségbeesetten és rémülettel szenvedett el - a kezüket félig becsukta arcukkal, majdnem a földre hajoltak. De ezek a gyengék a szellemben, amely a "Pokol kapujától" árnyékokat idézi - csak pszichológiai háttér, kiemelve a hősiesség motívumait. Mint egy zenei szimfóniában, két különböző témát szövünk össze komplex pszichológiai változatokkal. A kulcsember büszkén kiegyenesedett (Jean d'Her), testtartása tele van méltósággal, annak ellenére, hogy megdöbbentő ruhája és kötélje van az arcán, az arcán - visszatartott felháborodás és elszántság. Nehézséggel hordozza a kulcsot - az átadás szimbóluma, mint egy nehéz teher.
Az Estas de Saint-Pierre mellett járó, átgondolt, idős korban hajlott, túlzottan sajnálatosan feláldozva a nap hátralévő részeit áldozza. A megbékélés, az életből való leválás árnyékolja az ember lelki harcát a kulccsal, ami a mesterséges nyugalomban mutatkozik meg. Ez egy hősies pár. Mindkettő felülkerekedett a halálfélelemből, összeegyeztethető a sorsukkal. Magukra zárva vannak, a gyengébbektől elválasztva, hátat fordítanak rájuk. De itt van a harmadik pár (a testvérek, a Vissan), aki a hatékonyabb hősiességet személyesítette. A száguldókhoz és a gyengékhez fordulnak. Az egyik felemelte a kezét, mint egy hangszóró. Ebben a haldokló órában találnak erőt és a megfelelő szavakat a meggyőzés és a bátorítás érdekében. Az arcukon - az előző pár puszta határozottsága helyett az aszketikus megvilágosodás, a szellem tisztasága.
Így, miután határt szabott a hősöknek a hősiesség és a halál készségének mértékében, Rodin egy egész pszichológiai drámát nyitott ki következetes fejlődésében. Tiszta, egyedi karaktereket hozott létre, amelyek lényegét ezekben a döntő, tragikus pillanatokban feltárják. "
De írtam a munka Rodin „Polgárvasárnap Calais” Rilke: „Gondolatban lebegett mozdulatok, gesztusok elutasításáról minden dolog, búcsú gesztusok, mozdulatok a lemondás, a gesztusok, mozdulatok, gesztusok. Összegyűjtötte őket, emlékezett rájuk, kiválasztotta őket. Több száz hős elgondolkodott a képzeletében, és hatot készített.
Meztelenül alakította õket, mindegyiküket külön-külön, a testek ékesszóló expresszivitásában, a remegés remegésével, a döntések minden nagyságában.
Ő hozta létre az ábrán egy öregember lógó tehetetlenül, szögletes kezek és adott neki egy nehéz, csoszogó járás, járási évelő öreg és fáradt arckifejezése. Ő hozta létre a kulcsot hordozó férfit. Ebben, ez az ember, az élet tartalékok lenne elég, még sok éven át, de most már mind szorult a végső órában jött váratlanul. Az ajkak tömörödnek, a kezét a kulcsba dugják. Büszke volt az erejére, és most hiába forrni kezd.
Készített egy embert, mindkét kezével szorítva a leereszkedő fejét, mintha összeszedné gondolatait, hogy még egy pillanatra maradjon egyedül. Ő mindkét testvért előkészítette. Egyikük még mindig visszanéz, a másik pedig engedelmes elhatározással hajtja a fejét, mintha már helyettesítené a hóhérjét.
És olyan bizonytalan és bizonytalan mozdulatot tett, mint "egy ember, aki az életen át jár." Ő, ő már folyamatban van, de még egyszer visszafordul, nem búcsúzik a város, nem a sírás polgárok, még azok sem, aki sétál mellé - magának. A jobb keze fel van emelve, hajlított, lefagy, tenyér nyitott és ha valami termel ... Ez - búcsú ...
Ez a szobor egy régi, sötét kertben helyezkedik el, amely emlékművé válhat az összes idő előtti halottnak. Rodin életre keltette az összes halálos embert, és megadta nekik az utolsó gesztust ebben az életben.
Rodin elleni pusztító cikkeket kinyomtatták és nagyvárosi újságokat. A szobrász nem fél, hogy megbeszélést folytat az ellenfeleivel: "Hogyan kell a feje formálni egy piramist? De ez az akadémia csak a dogmáimra kényszerít. Voltam, és még vagyok közvetlen ellenfele ennek az elvnek, mely lerontja korunkban a század elején, ami ellentmond az előző Epoch Times műkritikus ... „Kale Patriot” újság, úgy tekintik, hogy Eustache de Saint-Pierre előtt áll az angol király. De nem! Elhagyja a várost, és lemegy a táborba. Ez adja a csoportnak a mozgalmat. Eustache első belefog egy utazás, és a vonal is szükség van, hogy mi ez. "
Rodin nem hajlandó változtatni semmit az összetételében. Szerencséje volt - az ő oldalán a Calais polgármestere, bár az ellenfelek nem rakják le a karjukat.
A szobrász folytatja munkáját, és 1889 tavaszán befejezi az egész csoportot. Ezután teljesen világossá válik, hogy a városnak nincs pénzük bronzöntésre. Eközben a csoport túl sok helyet vesz fel a műhelyben, és át kell helyezni a régi standra. Így a régi "Calais polgárok" sarkában még mindig várják a sorsuk döntéseit. Az önkormányzat tagjai Rodint ajánlják, hogy az Estas de Saint-Pierre egyik alakjára korlátozzák magukat. A konfliktus fokozatosan meghaladja a Calais-t.
Negyvenötezer jegyet adtak ki egy frank áron. Azonban a jegyek elárultak rosszul. A Művelődési Minisztériumnak nem volt más választása, mint hogy ötezer háromszázötven frankot adjon magából. "Calais állampolgárai" ugyanazt a polgárjogot kapják.
Jön egy ünnepélyes pillanat. A szobor rejtőzik, esik. Rodin öröme látja, hogyan változnak a közönség arcai, és a tér tele van emberekkel. A szobrász látja, milyen meleg a szeme. A tisztelettel és a büszkeséggel hősöket, nem hősökben, embertársaikban élnek.
Rodin emlékműve azonnal híressé vált. A Calais állampolgárairól sokat írt. Nézd meg a nagy szobrász létrejöttét egész Franciaországból.
Csak 1919-ben, két évvel a Rodin halála után, a "Calais állampolgárai" ismét eljutott a térre.
És 1924 májusában a mester álma valóra vált. Az emlékmű végül a városháza előtt, a város központi terének talapzatán helyezkedik el.