A Szovjetunió külpolitikája a Hruscsov-korszakban
A külső Szovjetunió Hruscsov "felolvasztásának" kezdeti idõszakában feszült nemzetközi helyzetben és a nyugati országokkal való szembeszállt viszonyban volt. Az Egyesült Államokban az 50-es évek elejétől kezdve az a törvény lépett hatályba, amely szerint az őket támogató országok kénytelenek voltak megszakítani a szocialista államokkal fennálló kereskedelmi kapcsolatokat. Az Egyesült Államok által vezetett nyugati hatalmak továbbra is katonai-politikai szövetségeket hoztak létre. Szövetség jött létre, amely magában foglalta az Egyesült Királyságot és a Közel-Kelet számos országát (CENTO). Dél-Kelet-Ázsiában (SEATO) katonai-politikai blokk alakult ki. A katonai-politikai blokkokat különösen arra kérték, hogy korlátozzák a "szocialista tábor" világban való befolyását és a gyarmati népek nemzeti felszabadító mozgalmát.
Az 1950-es évek közepén létrehozták katonai-politikai szövetségüket a Szovjetunióval és a "szocialista tábor" országaival. 1955-ben Varsóban egyezmény született a Szovjetunió és az európai szocialista országok közötti barátságról, együttműködésről és kölcsönös segítségről. A Varsói Szerződés (OVD) résztvevői voltak a Szovjetunió, Lengyelország, Románia, Bulgária, Albánia, Magyarország, az NDK és Csehszlovákia. A szervezet feladata az ATS-államok biztonságának biztosítása és a béke fenntartása Európában. Az országok kötelezettséget vállaltak arra, hogy békés eszközökkel megoldják a közöttük felmerülő konfliktusokat, együttműködnek a népek békéjének és biztonságának biztosításában, és konzultálnak a közös érdekeiket érintő nemzetközi kérdésekről. Az egyesített fegyveres erők és az általános parancs azért jött létre, hogy irányítsák tevékenységüket. A külpolitikai tevékenységek összehangolása érdekében létrejött a Politikai Tanácsadó Bizottság.
Az új katonai és politikai blokkok megjelenésének egyik következménye a nemzetközi helyzet további súlyosbodása volt. Ennek gyengítése érdekében más, rugalmasabb diplomáciai eszközökre, új, átgondolt megközelítésekre volt szükségünk a világ problémáinak megoldásához. Nyilvánvalóvá vált, hogy el kell hagyni az államközi kapcsolatok merev konfrontációját.
Az ország vezetése, az NS vezetésével. Hruscsov az egyik eszköze volt a nemzetközi feszültség enyhítésében a Szovjetunió és a világ országai közötti kapcsolatok bővítésében. 1954 és 1956 között. tárgyalásokra került sor, hogy létrejöjjenek államközi kapcsolatokat több európai és ázsiai országgal. A tárgyalások eredménye az Ausztriával és a Német Szövetségi Köztársasággal folytatott diplomáciai kapcsolatok helyreállítása volt. Megállapodást írt alá a Szovjetunió és Japán közötti háború befejezéséről (1956). A diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat helyreállították. Intézkedéseket tettek a szovjet-jugoszláv kapcsolatok normalizálására. A Szovjetunió és Jugoszlávia képviselői 1955-ben aláírták a nyilatkozatot a felek gazdasági, tudományos és kulturális együttműködéséről. Az 1950-es évek végére a Szovjetuniót szövetségi megállapodások kötötték meg több mint 70 világhatalomkal.
Nagy figyelmet fordított a fejlődő országok közötti kapcsolatok, a „harmadik világ” (fejlődő országok) -. India, Indonézia, Burma, Afganisztán, stb A Szovjetunió segíti őket az épület ipari és mezőgazdasági projektek (részvétel az építési kohászati üzem Indiában, az asszuáni gát Egyiptom és mások). Az NS tartózkodása alatt. Hruscsov, mint államfő, a Szovjetunió pénzügyi és technikai segítségével mintegy 6000 vállalkozás épült világszerte.
A külpolitikai problémák megoldásának új megközelítéseit az ötvenes évek közepén egyértelműen meghatározták a CPSU 20. Kongresszusa után. A Kongresszus nagy figyelmet fordított a nemzetközi helyzet kérdéseire és a világ fejlődésének kilátásaira. A kongresszus dokumentumaiban arra a következtetésre jutottak, hogy megakadályozzák az új világháborút és a szocializmusba való átmenet különböző formáit. Hangsúlyozták a Szovjetunió hűségét a szuverenitás és függetlenség elveihez a világállamokkal való kapcsolatokban.
Az 1950-es évek végén a Kínai Népköztársasággal folytatott kapcsolatok bonyolultabbá váltak. A Kínai Népköztársaság vezetõi elutasították a Szovjetunió kérését, hogy szovjet katonai bázisokat telepítsen a területére. Válaszul a Szovjetunió elutasította a nukleáris fizika terén a két ország közötti együttműködésről szóló, korábban aláírt megállapodást.
A kubai katonai segítségnyújtást szolgáló nem megfelelő és átgondolt fellépések majdnem a világot a világháború (a karibi válság) szélére terelték. 1962-ben a Szovjetunió kormánya egyetértett a kubai F. Castro vezetővel a nukleáris robbanófejekkel felszerelt rakéták kubai telepítéséről. A rakéták szállításának kezdetekor az amerikai kormány bejelentette, hogy "karanténba" kerüljön minden kubai fegyverhez. Azt kérte, hogy szétszereljék a telepített rakétákat, azzal fenyegetve, hogy rakéta- és bombaütést okoznak rájuk. A nemzetközi konfliktusok megelőzése érdekében csak közvetlen tárgyalásokat folytat JF Kennedy és az N.S. amerikai elnök között. Hruscsov.
A külpolitikai folyamat liberalizációja szorosan kapcsolódott az államközi kapcsolatok új formáihoz. Különösen a Szovjetunió vezetőinek közvetlen kapcsolatait alakították ki más államok vezetőivel. A külpolitika területén végzett munkájának egyik feladata, NS, Hruscsov látta a fegyverek csökkentését és a nukleáris fegyverek vizsgálatának megállítását. Megpróbálták elérni a Nyugattal való megállapodást a leszerelési kérdésekről. A Szovjetunió képviselői az ENSZ-ben olyan kezdeményezéseket vezettek be, amelyek célja a hagyományos fegyverek csökkentése és a nukleáris fegyverek betiltása. A Szovjetunióban konkrét leszerelési intézkedéseket hajtottak végre: a katonai kiadásokat és a fegyveres erők erejét csökkentették, és bevezetésre került egy moratórium az atom- és hidrogénfegyverek vizsgálatára.
Moszkva 1963-ban megállapodást írt alá a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között a légkörben, a világűrben és a víz alatt történő nukleáris fegyverek tesztelésének tilalmáról. Rövid idő alatt több mint száz állam csatlakozott a Moszkvai Szerződéshez. A más országokkal való politikai és gazdasági kapcsolatok bővülése, az államfők közötti személyes kapcsolatok fejlesztése a nemzetközi helyzet rövid távú lazításához vezetett.