Esszé a legjobb tanítóm témájáról
A "Pedagógia" fegyelemről szóló esszék a témában:
A LEGNAGYOBB TANÍTÓ
Miután megkaptam a "legjobb tanítóm" témáját a gondolkodásért, én sajnálatosan rájöttem, hogy az iskolai életben nem volt tanár, aki ilyen tanárnak nevezhető. Szerintem sokan egyetértenek abban, hogy bármelyik ember életében az első tanító anya. Anya, aki megnyitja az utat a gyermeknek ebbe a világba, segíti neki, hogy harmonikusan fejlődjön egy adott színpadon, akkor tovább kell fejlesztenie az iskolát, egyetemet stb. Felhívhatom anyámat a legjobb tanítómnak. De mivel a tanár tanárként, szakemberként kell lennie, akkor a jövő tanárairól szeretnék írni.
Milyen tanárnak kell lennie a jövőnek?
Természetesen a gyermeknek szeretnie kell a szülőkhöz hasonlót. Ezen érzés nélkül nem szabad ezt a szakmát választania. Nem hagyhatja figyelmen kívül a tanár személyes tulajdonságait. Végül is a legmagasabb képzettségű szakember nem válhat igazi tanítóvá egy kedves szív nélkül, mindig készen arra, hogy segítsen a hallgatónak. A tanár barátjának, vezető társnak kell lennie.
A tantárgy ismeretét a tanár nem tárgyalja. De nemcsak tudni kell, hanem tanítani is. E tekintetben fontos megjegyezni a tanár oratórikus készségeit, érdeklődésének képességét, gondoskodni önmagáról, hallgatni a hallgatókat. A humor érzése sem felesleges.
A jövő tanárainak egyik további jellemzője, szeretném megemlíteni a kreatív kezdeteket - a kreativitást. Az internet segítségével az információk nagyon hozzáférhetővé váltak. Ezért nehezebb arra kényszeríteni a tanulót, hogy tevékenykedjen önállóan, tükrözze, és ne készítsen elő kész kivonatokat a hálózatról. A modern gyerekek másik problémája a "klip-on gondolkodás". azaz nem az a képesség, hogy hosszú ideig egy témára koncentráljanak. A tanár kreatív potenciálja is segíthet ebben.
Azt is fontos megmondani, hogy milyen nagy felelősség rejlik a tanár vállán - a gyermekek jövője iránti felelősség. Őszintén hiszem, hogy társadalmunk és államunk figyelmet fordít az iskolai tanárok problémáira, és a tanár munkáját érdemesnek és nagymértékben fizetik. Akkor talán már a mi gyermekeink számára is a jövõ tanítója, a fentebb leírt, valósággá válik.
Végezetül azt szeretném kifejezni kívánságomat, hogy azok, akik nem szándékosan, a szükséges tulajdonságok nélkül érdeklődés nélkül választják a tanár szakmáját, nem tesznek fel hasonló kísérleteket önmagukra és gyermekükre.