A kemoterápia mérgező hatása a gasztrointesztinális traktusra
A kemoterápia mérgező hatása a gasztrointesztinális traktusra
A gyomor-bél traktusra gyakorolt mérgező hatás a kemoterápia (XT) egyik leggyakoribb mellékhatása. A mucositist közvetlenül a nyálkahártya gyorsan növekvő epitheliumai okozzák. Az egyidejű granulocitopénia károsítja a nyálkahártyát, aminek eredményeként a baktériumok és gombák bejárati kapujává válik.
A myelosuppresszió előtti 3-5 hónapig gyakran előfordul a mucositis. A nasopharynxből eredő reakciókat nehéz megkülönböztetni a vírusos károktól. Gyakran van candidiasis, amelyet nehéz megkülönböztetni a sztomatitistól a kemoterápiától (XT) képest; kezelésére hatékony gombaellenes hatóanyagok.
A kemoterápiában részesülő betegekben (XT), az egyik is megfigyelni elhalt enterocolitis, akiknek a tünetei vizes vagy véres hasmenés, hasi fájdalom, hányinger, hányás és láz. A betegek általában gyengédséget és puffadást mutatnak. A nekrotikus enterocolitis hatására széles spektrumú antibiotikumokat alkalmaznak.
A nekrotikus enterocolitis okozta anaerob baktériumok, például Clostridium difficile. A mikroorganizmus által okozott fertőzés kezelésére a vankomicint 125 mg-mal szájon át, naponta 4 alkalommal, 10-14 napig kell alkalmazni.
A kemoterápia (XT) leggyakoribb mellékhatásai émelygés és hányás. Bár a pontos hatásmechanizmus még nem azonosították, akkor feltételezhető, hogy a legtöbb gyógyszerek stimulálják a kemoreceptor trigger zónában található, a hátsó doboz (area postrema) gyémánt lyukak (alján a IV kamra), amely szekretál neurotranszmitterek, mint a dopamin, a szerotonin és a hisztamin.
Ezek a neurotranszmitterek aktiválhatja a hányás központ közelében található, amely hányingert és hányást okoz. Ezen túlmenően, a közvetlen ingerlése szerotonin receptorok a gasztrointesztinális traktusban, és pszichogén hatások is szerepet játszanak. Többféle hányás létezik; Akut (után 24 órán belül a kemoterápia), a késleltetett (tipikusan akkor következik be, miután 16-24 óra után a kemoterápia (CT), és addig tart, amíg 72-96 óra) és a hányási reflexet (reflex végzett korábban kemoterápiával (CT)).
A leggyakoribb hányásellenes terápiák az alábbi táblázatban találhatók. A hatóanyagot a kemoterápiás gyógyszerek emetogén potenciáljának ismerete alapján választják ki.
Magas emetogén kemoterápiás gyógyszerek közé tartoznak a ciszplatin (> 50 mg / m2) és a nagy ciklofoszfamid (> 1500 mg / m2) dózisok. A cisplatin mind akut, mind késleltetett hányást okozhat. Az előkezelésnek az antiemetikum kombinációjából kell állnia, amelyet a kemoterápia bevezetése előtt 30 perccel kell alkalmazni. A leggyakoribb kezelések közé tartozik az 5-HT3 receptor antagonisták alkalmazása dexametazonnal.
Emellett lorazepám és aprepitant is alkalmazható. Közepesen magas emetogenitású kemopreparátumok: alacsony ciszplatin (<50 мг/м 2 ) и циклофосфамида (750—1500 мг/м 2 ), а также карбоплатин, доксорубицин, метотрексат (> 1000 mg / m2), ifoszfamid és nagy dózisú fluorouracil. Ezeknek a gyógyszereknek a premedikációja szolgálhat az 5-HT3-receptor antagonistáként a dexametazonnal kombinációban. A mérsékelt emetogén kemoterápiás gyógyszerek közé tartozik a metotrexát, paclitaxel, docetaxel, liposzomális doxorubicin, gemcitabin, etoposid és bleomycin.
Ezeknek az anyagoknak a premedikációjára antiemetikus szerekkel végzett monoterápiát alkalmaznak. A késleltetett hányás alapos megfontolást igényel. Megelőzés magában foglalhatja a használatát monoterápia antagonisták az 5-HT3 receptor, vagy egy rövid kezelés dexametazon kombinációs metoklopramid, 5-HT3 antagonista vagy aprepitant receptor antagonista a P-anyag / NK1.
