Dmitrij gudkov, amit a forradalmárok akarnak - hír
Fotó: E.Razumny / Vedomosti
Az Állami Duma választása után indult tiltakozások sokak között felkeltették az eufóriát. Az utcákon úgy tűnt, hogy a megrémült hatóságok teljesítenek minden igényt. Az eufória azonban elhaladt, és a hatalom megrémült: nyilvánvalóvá vált, hogy a nyerésre nemcsak keresletre van szükség, hanem ajánlat is. Most jön a legérdekesebb színpad: az ellenzéket úgy kell megtenni, hogy igényeit az elit csábító javaslatokként érzékeli. Valójában szórakoztató trükk lesz - a korrupció nélkül megvesztegetni a pénzt.
A jó hír az, hogy Oroszországban ma ismét konszenzus van a szükséges politikai változások vívmányairól. Komoly nyilvános kereslet áll fenn a közszolgáltatások minőségének javítása, a korrupció csökkentése és az általános intézményi környezet javítása érdekében. A legaktívabb és művelt része a polgárok már megvalósult, és a túlnyomó többsége tisztában van a következő pár évben, hogy ezek a változások nélkül nem lehetséges politikai liberalizáció és megszüntetése a politikai monopólium az uralkodó klán.
Amikor 20 évvel ezelőtt, a demokratikus átmenet zajlott Dél-Afrikában, az eredeti lehetőséget evolúciós vértelen átalakulás a politikai rendszer sokkal alacsonyabb volt, mint a mai Oroszországban. Dél-Afrika valójában a polgárháború küszöbén állt. Az előző évtizedben a politikai konfrontáció, és ezen az oldalon, és a másik kéz gyakorolt gyilkosságok, terrorcselekmények, szabadföldi összecsapások a rendőrség és a különböző tisztviselők az apartheid rendszer elkövetett sok emberiség elleni bűncselekmények. Az ország összes gazdasági eszköze gyakorlatilag a fehér lakosság 15% -a volt. Nelson Mandela maga is 27 évet töltött börtönben. Sok oka volt a fehér elit személyes megtorlására.
Mindez azonban nem akadályozta meg az Afrikai Nemzeti Kongresszus, hogy kompromisszumot kell megegyezni a törvény elfogadását a amnesztia minden kormányzati tisztviselők, akik bűncselekményeket követtek időszakban az apartheid, valamint, hogy garantálja a sérthetetlenséget a magántulajdon a fehér lakosság. Meg kell érteni, hogy amnesztia és garanciák nélkül a vérellenes hatalomátvitel lehetetlen lenne. Sőt, miután az elnök megválasztása Mandela, az utolsó elnöke az apartheid Frederik de Klerk volt vele alelnöke újabb két évre.
Nyilvánvaló, hogy az ilyen amnesztia végrehajtása nagyon népszerűtlen lesz, különösen a radikális ellenzék körében. Ha azonban a több ezer bűnöző és tolvaj felelősségének elhagyása a politikai válság vérellátásának és az ország demokratizálódásának fizetése lesz, akkor ez általában jó üzlet. Ezenkívül a valódi politikai vezetőknek nemcsak populista szlogeneket kell kiáltaniuk, hanem felelősséget kell vállalniuk a nem népszerű politikai döntésekért is.
Úgy tűnik, hogy a politikai élet új szabályairól szóló szociális megállapodást kell elérni a kormány mérsékelt képviselői és az ellenzék mérsékelt képviselői között. A széles amnesztiával és politikai garanciákkal való megbeszélés egyrészt megkönnyíti az egyének bevonását, másrészt pedig elkülöníti a második az olyan radikálisoktól, akik nem érdeklik az események békés fejlődését.
Szükséges tárgyalni olyan helyzetben, amikor nem világos, hogy ki támogatja a többséget. Ha a tárgyalásokat elhalasztják, amíg a következő választás kedvence nyilvánvalóvá válik, megállapodásra kerülnek a konkrét politikusok személyes sorsáról, nem pedig stabil politikai intézmények kialakulásáról. A játék új szabályairól jóval az első tisztességes elnökválasztás előtt meg kell állapodni, még nem tisztázott, hogy melyik mechanizmus előnyösebb lesz ehhez a jelölthez. Ha sima evolúciós változásokat akarunk, elég hosszú átmeneti időszakot kell elfogadnunk.
A fentiek fényében, kínálunk széles körű ellenzéki erőket, hogy állapodjanak meg egy rövid, konkrét és ami a legfontosabb, reális listája tisztán politikai igények, amelyek teljesítését mindannyian össze kell hangolni, hogy elérjék. Arra is szükség van, hogy állapodjanak meg egy sor olyan vállalást, amely készen áll, hogy az ellenzék a végén az átmeneti időszak. Mindezt formalizálni kell egy charter vagy "útiterv" formájában, nagyszámú aláíróval. Ha egy ilyen dokumentum tárgya lesz egy széles társadalmi konszenzus, ez szolgál alapjául a tárgyalások a kormány és a jövőben a társadalmi szerződés. Megjelenése végül értelmes választ ad arra a kérdésre, hogy az ellenzék mit akar elérni.
És végezetül szeretnék felidézni mindazokat, akik kemény munkával szeretnék hazánkat sikeres demokratikus államgá alakítani.