Anton Nechaev - szibériai szerkesztő - 23. oldal
Az egyik fondum eseménye a moziban "Szovjet Mozi" Merkulovics, aki egy skorpió mosolyával nevetett, megkérte Daria-t: Mi van itt számunkra az idei díjakkal?
Daria, aki nem várt rá, hogy neki szóljon hozzá, lilán lógott, mint reggel az óvodában: "És Anton mindent elhatározott, nem konzultált?"
Visszatértünk a főnökhez egy autóban. A fő torzó és a fém (először a fő pillantásra). Úgy tűnt, a felháborodott fröcskölése az elhaladó autók mögött haladt. És a gyönyörű központi épületek valahogy különösnek tűntek. Vádlón.
- Hogy lehetett - jelentette ki Merkulovich -, nélkülem? Kibaszott? Pizdyuk, te fizetsz! Kinek írtad a díjat? Azt uzhavshis, azt mondta, hogy egy ilyen prózai Igor (chef hűtjük le azonnal, Igor volt a kedvence), és más műfajok, mint egy lány „Rinat Merkulovich, még senki” Most ez a két fiú a költészet.
- Nem, - a főnök újra elindult - ez Novoszibirszkből semmiért. Teljesen hiányzik a tehetség, okos ember, Brodszkij alá fog esni. Nincs mód. Tigrint kell adni. Adjuk Tigrint. Moszkva szegény.
Csendes és csendes voltam. Amikor elérték a házat, és szakított egy ránc (szerencsém volt, a városban élek, gyűlölködő írók falu, mellém egy tucat író telepedett le, és a szakács, beleértve tehát a kocsijába, mi mindig az úton. És a klasszikus, akinek a nevében a mi fiatal írók díjat, szintén ott élt. Pontosan velem a házban. ugyanabba a folyóba, ugyanaz a bokrok, Jenyiszej illatos szellő. az klasszikusok megvásárolta az összes apartmanok az emeleten, elég hely és iroda, könyvtár, unokái és egy macska. a Petrovich nem szerette a lakását, elrejtette a szvázit rlivoy feleség családi házban a vidéken, ahol a zátonyok vettünk tisztelt vendég Country House, megszemélyesítése szerénység, ha nem a szegénység, láttam az összes lakást -. egység Ezért merült fel a legendát a szibériai író lemond földi javak, szinte közel. . szentség idősebb szeretője az igazság igazság keresők, ifjúkorában egy sima, csúszós, barátok, akikkel ez szükséges, akik nem kell ügyesen ártalmatlan, miután megszökött, a élete végéig, és bár prófétikusan pogrubel: manőver volt sehol; mint egy pingvin a gyermekek e gonyalka, klasszikus összegyűjti az összes lehetséges fákkal prémium, minden hamisan dombok, a Rend jött a kemény igazság patthelyzet. Megállt, hogy üdvözölje veteránok, tekintve mindet gebistov, különösen stimuláció a főváros törvénytelenség, arról volt szó, a függetlenségét szibériai moszkoviták. Végére megszólalt egy szörnyű mondatot: "Soha nem fogok állni a titkos szovjet himnusz alatt". Az Úr, ahogy ön tudja, a saját szavait a maga módján olvassa: a klasszikus valójában nem emelkedett fel a szovjet himnusz felett. Megsérült egy csapás, amelyből már nem gyógyult meg.
Miután elérte az otthoni számítógépet, átgondolt lettem. Az év már tetszik egy fiú, de még mindig futás után a gyerek, én közölt sirályok felettesei amikor a vendégek jönnek a posta vagy kergeti ismét afrodiziákumok. Már fel kell nőni. Mennyit tudsz! Most vagy soha. És kockázatot vállalok. A Dashával folytatott konzultációt követően sajtóközleményt készítek az Alap nyerteseiről az összes promóteremmel. Küldök a sajtónak. És pálinkát iszom.
Az érdeklődés kedvéért, hogy Tigrinbe írok, hogy megtudja, hogyan jön el a díjazásért, eljön. Tigrin így válaszol: így és úgy is üldögél, hogy szegény, boldogtalan, mint egy orosz prostitúció Törökországban; a díjat természetesen megyek, de csak repülővel, nem szeretem a vonatokat, csak a szarvasmarhák hajtják a vonatokat. - Wow, gondolom - adjon neki egy másik repülőgépet. Az RZD nem szereti. És mi itt vagyunk Szibériában csak a fenntartott üléseken és kijussunk. Bassza meg, nem bónusz.
Merkulovics őrült volt. Összegyűjtöttem az összes oprichnikit, akik támadásokkal, fenyegetésekkel, kérésekkel, meggyőzéssel megtámadták alázatos postafiókomat a Yandex-en. A doboz megremegett és duzzadt, öt üzenetet öt percenként. Csikorgottam, és egy fiatal szellő csirke alatt egy ősi fának lengettem. De ellenállunk a doboznak. A laureátok már rosszul voltak; nem a nachhat volt az élet, a karakter, az akarat. Az elv alapján. Megvédtem a létezéshez való jogomat, magam a faj képviselőjeként az irodalmi dzsungel kemény körülmények között. Hone erősítette a harcot. Elhaladt a vizsga Sensei.
Két napig szünet nélkül a Merkulovic elleni harcunk tartott, egy új évszázad párbajában - nem kardokkal és kardokkal, hanem szóban, e-mailben. És nedves lettem. Meggyőzte. Ő kopogott. Merkulovic átadta magát. A vizsga megtörtént.
De még egy csendes, szomorú, ideiglenes paradicsom a szegényes literek világában is lehetetlen. A csarnokban csikorgó sarkú csengek, az ajtóban megjelenik. Boszorkány.
- Miért vagy itt? - pounces, nem éljenzés.
- És mit csinálsz? - Válasz a kérdésre.
- Láttad ezt? - a győzedelmes, ritka fogas vigyora rosszul rejtőzködik, Marina az akcióra süllyed az asztalon. - Olvassa el. Figyelmeztetlek - ez egy másolat.
Alacsony hangon olvastam, és találgatás nélkül azt hiszem, ami ott van ábrázolva.
„Azt Rinat Merkulovich Soneva, szilárd elme és a memória teszi (ez legyen a teljes nevét a kikötő a birtokos eset) valamennyi szervezet élén me - lista a szervezetek”
"Jól van, milady", vigyorgok. - Légy tekercs?
Az ételből egyedül a hölgy elutasítja. Eljött mindent megoldani:
Regényemet kinyomtatták. Csak alig fogom eldönteni a nyilvános sorsát. A szerkesztő kulcsot dobom az asztalra.