Jean-Paul Sartre

Úgy éreztem, ilyen kétségbeesett magány, ami hamarosan öngyilkos. Ez tartotta bennem gondoltam, hogy a halál nem elszomorít bárki, bárki a világon, és a halál, találom magam ennyire egyedül, mint a valós életben.

Úgy éreztem, ilyen kétségbeesett magány, ami hamarosan öngyilkos. Ez tartotta bennem gondoltam, hogy a halál nem elszomorít bárki, bárki a világon, és a halál, találom magam ennyire egyedül, mint a valós életben.

Sötét a város fényei az első lámpák. Lord! Ő elborít természet, annak ellenére, hogy minden geometrikus vonalak, mint a nyomás az esti. Ezért is annyira ... annyira nyilvánvaló. Az egyik látom? Van sehol másik Cassandra, ez csak állt a dombon, és látni a város a lábai előtt hever, felszívódik az anyaméhben a természet. És mégis, mit érdekel? Mit mondhatnék neki?

Sötét a város fényei az első lámpák. Lord! Ő elborít természet, annak ellenére, hogy minden geometrikus vonalak, mint a nyomás az esti. Ezért is annyira ... annyira nyilvánvaló. Az egyik látom? Van sehol másik Cassandra, ez csak állt a dombon, és látni a város a lábai előtt hever, felszívódik az anyaméhben a természet. És mégis, mit érdekel? Mit mondhatnék neki?

Elfelejtette, elhagyott - falai között a házak alatt egy szürke, felhős ég tudat. És a szó létének ez: tisztában van azzal, hogy ez felesleges.

Elfelejtette, elhagyott - falai között a házak alatt egy szürke, felhős ég tudat. És a szó létének ez: tisztában van azzal, hogy ez felesleges.

És mielőtt, amikor találkoztam Annie a szünet után, de nem láttunk egész nap, bár ez volt a reggel, miután az álom, soha nem tudta megtalálni a szavakat, amit várt, amit jött ruháját, az időjárás, az utolsó mondat, váltottunk tegnap.

És mielőtt, amikor találkoztam Annie a szünet után, de nem láttunk egész nap, bár ez volt a reggel, miután az álom, soha nem tudta megtalálni a szavakat, amit várt, amit jött ruháját, az időjárás, az utolsó mondat, váltottunk tegnap.