Ötödik fejezet „hallani a kutyák kéreg”
„Hallod a kutyák ugatni?”
Moonlight, ezüstös éjszaka burokkal álom Perunov Bor. Hut, kinyújtott szélén alvó ősi erdő, mélyen vájt hóval. Csend néha félbeszakította pillanat fix kerítés és a fák. Fakó és a kutya, fodros és eltemették orrát bolyhos szőrme.
A kékes fény a felkelő homályosan púpos halom borította hó, sötét fatörzsek a csupasz fák és egy magas rúd egy köteg fenyő ágak közel a kunyhó gondnok.
A helység a település többször ugatott a kutya, aztán hirtelen berontott egy vékony elhúzódó ugat. Mögötte felvette mások. Minden sarkából a kutya Bora Perunova hozott szüntelen ugató. Valahol becsapódott a kapu csengő nyihogás ló.
A kunyhóban alvó Opaloniha ugrott le a polcról, óvatosan tolta a reteszt ablakok borított hal hólyag. Támaszkodva a Frozen repedés buborék Opaloniha látta ül a kerítésen emberi alak sötét ruhát és Dolgopolov csodálatos sapkát. Beugrott az udvarra, és elment a szérű.
- Veshnyanka, kelj fel! - visszataszító Opaloniha szorosan alvó lány. - Hallod a kutyák ugatni? Ők azok! Az udvaron egy gonosz ember ... rohantam a szérű ... a félelem, hogy nem írták alá minket! Srácok, mind elment! Ahogy a nők, az egyik a jobb?
A két nő beszorult cheboty lábak, kötött zsebkendő fejét, és dobott kabátok. Ismét leguggolt szemét az ablakon. Minden úgy tűnt, csendes az ezüstös holdfényben. Csak a kutyák tovább kell önteni ellenőrizetlen ugatás és felrobbant pórázon.
- Néni Opaloniha, és én félek! Mi fog történni? - kérdezte a lány suttogva.
Egy nő sietett szárny öv, a fogak tartják kesztyű, sál hajtva darab kenyeret, és kihúzta a pad alá fejszét.
- Nem hiszem, hogy van a tatárok? Vegyünk egy kenyérvágó késsel. És a fa tálba. Ne felejtsük el, hogy Flint.
Mindkét nő nyugodtan telt a házból és leselkednek az árnyékban. Az ismeretlen férfi a TED-ről szénapajta és faragott kovakő szikra.
Egy szörnyű kiáltás jött a végén a falu. Echo ismételt álmában mélysége bór. Ismét söpört sikoly a fájdalom és a rémület, bestiális sikoly súlyosan sebesült nő.
A falu felébredt gyorsan. Nyikorgó ajtók, zörgő pata a ló a táblák. Kiabálás, lehajolt az öreg lovagolt nélkül bunda és kalap, szőrén lovon:
- Mi ég! Tatárok! Védd magad!
Opaloniha lopva felszaladt a férfi, vozivshemusya körülbelül széna.
A holdfényben Opaloniha felismerni egy hosszú, bokáig érő, kék kabát furcsa kinézetű, fehér csizma a kutya bőre, szablya övén. Ismeretlen nézett ki, amikor ő felemelte a baltát fölötte ... Címkék fújja ...
Megöltek mikor arccal lefelé, és a vér sötét folt terjengett a fehér hó.
- Fuss el szélén, a konyhakert! - súgtam Opaloniha. - Gyere hamar, elvenni az árnyékok ...
Átmegyek már nem sikerült. Ezek átmászott a kerítésen tatárok, miután felvette, és felhúzott szoknya kabátok övén. Mindkét nő elbújt egy bolyhos tornyosuló tűzifa és oszlopok.
A falu lángolt több végeket. Ezek égett és két kunyhók, állva az egyik oldalon, és egy pajta, szénakazalban.
Tűz volt veti fel hatalmas nyelvvel, fekete füstfelhő száguldott az ég felé.
Lowed szánalmasan megijedt, hogy kirúgták az utcára tehenek, lovak rohant. Mindenütt rohant kétségbeesett kiáltások, síró nők. A nők futott, nem tudta, mit kell menteni, hova menjen, és kihúzta a napfény kunyhók síró gyerekek és zacskó kenyeret.
Új, soha nem hallott szörnyű üvöltés jött az erdő:
- Khoo, Khoo, Khoo, urragh!
Avalanche lovasok megtöltötte a falu nyüzsgés, neighing lovak, rekedt kiáltások és szúrós szaga az ismeretlen, szörnyű emberek.
Kutyák tele voltak kétségbeesett ugatás és csikorgó, kergeti furcsa lovasok mosott a vidéket, ívelt szablya verte a fonák mindenkinek, aki találkozott az úton, és pányvát elkapni a menekülő nők.
Tatárok kiviharzott mindkét végén a falu és hajtott összes számláló a középső, a sivatagban, a kunyhó gondnok.