Japán népmesék - olvasható online - stranitsa 2

Ez történt régen. Egyszer, késő este esős volt egy lány, akit Yamato haza a területen. Egy út mentén futott a falu temetőjében. Yamato volt, volt, amikor hirtelen meghallotta őt, mintha valahol a baba sír. Körülnézett, és látta - egy elhagyott gyermek sírját, megszokta a jobb - és ez nem egy gyerek egyáltalán, és egy nagy fekete macska.

Alighogy Yamato félni, mint idejött egy elhagyott sír egy szörnyű rekedt hang:

- Hé, macska, akkor raspischalas itt?!

Abbahagytam nyávog macska - hallgatott. És Yamato elbújt egy fa mögé. Érdemes - nem mozdult.

- Nos, ez, hogy „továbbra is rekedt hang, - az első tiszta esti, míg a falu fények nem gyullad meg, go-ka, hogy egy nagy ház, egy kőfal. Ülj le a kapunál, és kezdjük myau- Cach, igen pozhalostlivey. Hadd higgyék, hogy a baba sír. És akkor a gyerek, hogy az újonnan született ház, tüsszögés kezdődik. Ahogy tüsszentés háromszor, lelke repül ki, és meg fog halni.

Egyszer régen élt egy ember. Passion, ahogy szeretett inni teát, és mindig főzött tea is. És a tea edények figyelte nagy gonddal. Egy napon egy öreg ember lépett be a boltba, nézi a polcon vas kasszát. Régi ilyen rozsdás. De az öreg szeme éles, élénk és egy rozsdás látta, hogy szép potot egy csoda.

Az öreg hazatért a beszerzési és azonnal kapott az üzletet: gondosan csiszolt keménykalap - rajta maradt és a nyomelemek a régi rozsda -, majd az úgynevezett barátok.

- Nézd, milyen csodálatos pot vettem ma - dicsekedett on.- jelenleg vizet önteni, és kiváló teát popotchuyu.

Egyszer régen éltünk falu idős házaspár. Gyermekek nem volt, hanem azért, mert az öreg kezében egy veréb egy ketrecben, és szerette őt, mint a saját gyermeke.

Miután az öreg elment az erdőbe fáért, és az öreg asszony otthon maradt mosni. Azt elfelejtettem keményítő a konyhában, majd őt, és eltűnt. Míg a régi nő a jól megmosott, veréb kiugrott a dobozból, és megette az összes tisztítani. Az idős nő sejtette, hogy a keményítő pontozott veréb lesz mérges nagyon. Elkapta a szegény madár, a lány kinyitotta csőrét, és azt mondja:

- Ez a nyelved velem ilyen piszkos trükk? Megragadta egy ollót - nyissz, és maradt egy veréb nyelv nélkül. Dobtam az utcára, és az öregasszony nevet:

Régóta tekinthető egy macska varjú esküdt ellenségei. Úgy történt, hogy miért.

Éltem a világon egy varjú. Passion, ahogy szerette mindenféle dolgot hanem készítsen egy biztonságos helyre rejtjük. Elrejtése, majd ő is nem találja. Nagyon ideges holló. Így ment, hogy konzultáljon a macskát.

- Segíts nekem, egy macska - könyörgött ona.- Miért nem találom a jó?

- Mondja, holló, hová bújt pénzt lopott - Cat kérték.

- Oh! - kiáltott fel vorona.- én elrejti azt a legbiztonságosabb hely! A felhők alatt! Lásd szép felhő úszik, azt veszi észre, hogy alatta valahol a bokrok előtt távozott.

Oszaka éltem hazug. Mindig hazudott, és ezt mindenki tudta róla. Ezért senki sem hitt neki.

Egyszer elmentünk sétálni a hegyekben. Amikor visszatért, azt mondta a szomszéd:

- Amit most láttam egy kígyó! Hatalmas, sűrű hordó és a hossza, amely utcán.

A szomszéd vállat vont:

- Tudja, hogy a kígyók hossza az utcán nem történik meg.

- Nem, a kígyó valóban nagyon hosszú. Nos, nem az utcáról, mint egy sáv.

Egyszer élt egy faluban nevű fiú Saburo. Ő volt olyan hülye, hogy a szomszédok hívták Silly Saburo. Ha bízza rá egy dolog, valahogy sikerült megtenni, és ha a két fogja terhelni - összekeveredett. Azon kapta magát csapdába örökre. A szülők nagyon ideges, de még mindig remélte, hogy valaha Saburo bölcsebb. Egyszer, apám azt mondta neki:

- Menj, Saburo és ásni édesburgonya. Minden, ami a föld kap egy, és lefektette az ágyra, és szárítják a napon.

A messzi északon Japánban, Hokkaido szigetén, a falu Inagi élt paraszt Gombey. Nem volt sem apja, sem anyja, sem felesége, sem a gyerekek. És a föld, hogy nem. Élt a falu szélén, egy kis kunyhóban, és vadásznak a vadászat vadkacsa.

Minden nap Gombey rózsa hajnal előtt, elment egy nagy tó közelében, a falu fűz lenyugodott csapdákat és hosszú ideig állt a víz, csapdába kacsák. A nap, amikor tudta, hogy utolérjék a három, és amikor két kacsa. És történt, hogy egy pergő neki esett csak egy kacsa, ha nem semmi.

Cluchilas egyszer Okinawa nagy baj jött egy szörnyű tájfun és a nagy szárazság után jött rá. Semmi sem a pályán nem egy őrült. Minden nap, az emberek jönnek meghalni vált.

Éltem akkoriban a sziget egy öregember. Nagyon régi volt. Nehéz volt, hogy a régi ember fájdalmát, hogy besétált a falu, mi lehet az emberek segítettek: kivel megosztani egy marék rizs, aki adna neki ruhát.

És az éhezés egyre közelebb emelkedik: az emberek válnak egymással az utolsó szarvasmarha lopás, majd - és macskák békák de megölni kígyók.

Az ókorban-predavnie élt a halászati falu a férj és feleség. Együtt éltek, de csak a baj van - a gyerekek nem. Minden nap a felesége elment a templomba imádkozni az istenek, mindegyik megkérdezte: „Küldj minket örömére legalább néhány gyerek!”.

Megbánta, végül az istenek. Született felesége férje lány. Kedves és szép volt, de felfigyeltek apja és anyja, ami nem nő a fején a haját. Zakruchinilis szülőknek: „Miért így feldühítette az istenek? Mert, hogy szívesen lányunk megmenekült?”. Nos, semmi köze. Mi a gyermek enni, és a saját.

Eközben az acél, hogy a falu csodálatos dolgok történnek. Halászok észrevették, hogy minden nap ugyanabban az órában a tengerben van egy erős fény. Pohorje Pohorje, és kialszik, mint a jele, egy titokzatos erő, amely biztosítja.

Sok évvel ezelőtt a város Kyoto Két férfi - két szomszéd. Egyikük egy szegény varga, a másik - egy gazdag halászhajó tulajdonosa bolt. Reggeltől késő estig a boltos foszlányok és a sült hal. Kinyújtotta azt bambusz Rohatyn, lógott a kályhában, füstölt, vyalil, pörkölt. Különösen főzzük akne. Belemártotta őket egy illatos mártás, sült vajat vörösen izzó serpenyőben, úszva ecetet.

A munkálatok vannak osztva oldalak

Kapcsolódó cikkek

előző ◈ a következő