A könyv - a kormányzó - Surguchev Ilya - olvasható online, 46. oldal
Éjszaka volt, de a basszus férfi hajtogatta; a csend hangja olyan volt, mint valami okból a dugóhúzó, amely mindig valahol csavar.
- Én vezettem át Ausztria, - mondta -, a pünkösdi. És, tudod, minden az állomás, az általános államtanácsos a Department of császárné Mária, velúr nadrág, t. E. Nem velúr és fehér, mint velúr. És a nagyon ember találkozom Bécsben. Ülő, tudja, a férfi az autóban, néz, mint egy szobor, egy ponton, és hirtelen azt mondta, hogy így, egy sóhajjal: „Ó, Istenem, Istenem”, így az orosz és beszél. Látom - National. Beszélgetés - bevándorló. És szeretné, nyilván, hogy a lelkét, és ő fél tőlem, és ragaszkodik hozzá, csak egy dolog: „Ó, nehéz az orosz, - mondja - egy ember. Nehéz. Nagyon - mondja - nehéz és fájdalmas, „Szóval lehet menni, és ... jövök Bécsben és Bécs, tudod, lámpaoszlopok összefonódott virágok, és egy szökőkút úgy, hogy egy mérföld úgy tűnik, hogy egy fél-up, tudod, karcolás.
„Mi a teendő? - az monoton hangon az elbeszélő gondolat állt az ablakban, a kormányzó. - Mi a teendő? „- És hirtelen, amikor a vezetés egészen a kis vaksi megállt realizált megvalósult - és így hangosan nevetett, hogy a hang a következő kamra csendes volt, és egyesek a közúti yarmulke, kiszállt és nézett először a kormányzó majd az ablakot, hogy állítólag ott az állomáson olyan vicces? Semmi sem állítja ki, meglepett és ismét átvette a történet egy kicsit csendes, mint máskor.
A kormányzó ment, és látta az emberek, akik hamarosan lepődni. Merchant facsart citrom tea; A csapos beállítást egy cigaretta esetében; iskolás halat ettek; egy férfi csizma aludt, fejét egy bőrönd. A kormányzó nézett csizmáját, és úgy gondolta, hogy most már a tavasz: vasutasok ment kabát nélkül platform. Eltelt néhány perc, - kereskedő teát ittak, ettek halat középiskolás diák, csapos kész cigarettát, egy személy félálomban a csizma dörzsölgette az orrát. És furcsa volt arra gondolni: hamarosan fog lepődni.
- Meglepetés! - mondta magában hangosan kormányzó.
Vonatok transzplantációs kellett várni két órát. És ismét volt egy kis rekesz, tükörben az ajtó, és egy létra az asztal alatt, és újra ott ült a közepén a kanapén, és boldogan gondolt a város közelében, a találkozó Svirin.
- És mi lesz Svirin? - hirtelen eszébe jutott.
Az emberek a vonaton szinte nem volt, és a karmester nem nyugtalan, amikor a kormányzó nem találtunk jegyet, türelmesen várt. Amikor a tiszta esti levegő, a város fényei, az így dobogó szíve, hogy nem volt elég erős ahhoz, hogy mászni az ablakon. Úgy tűnt, hogy a város minden irányban lógott több sorban gyöngyök és hogyan egyértelműen úgy határoztuk meg, egyértelmű volt, hogy van tavasz, a hő, a föld puha, fáradt volt a hó. A vonat megállt, a portás rohant, hogy a dolgokat, és azt mondta:
Ha ezt követően a kormányzó elment a platform és gyorsan lehajtotta a fejét, hogy ne tudjuk, volt a másik oldalon az állomás, hallotta, hogy a város, a templomok, az úgynevezett. Sötét volt, és csak a szokott, akkor lehet mondani, ha vannak taxik. Ló felhorkant.
- Mi a hívást? - mondta a kormányzó. - Még azután késő esti órákban a hét ...
- Ma, a szenvedély, uram. Olvasd szenvedély - mondta a portás ... ..
Ő írt egy Phaeton poggyász, néhány kosarat illik sokáig a vezetőfülkében lábak, valamit beszélt vele, és felemelte a fejét. Lovak óvatosan mozgott, félt, hogy megbotlik a sötétben, lekerekített kör alakú virágágyás, elment az autópálya, és magabiztosan csattogtak paták a kő, elment a város, amely megszólalt szomorúan.
Ismét, úgy érzi, a meleg, puha, kezd felmelegíti a föld; Ez kényelmes, csendes, és a fényeket a hegyen úgy tűnt, hogy életben van. Örült tudat, hogy most az egyházak olvasni és hallgatni, hogy az írás arról, hogy az Emberfia dicsőítette. A kormányzó azt hitte, hogy nem -, és hallotta a szívverését. Csapás lett volna egyenetlen, olyanok voltak, mint egy rossz inga az egyik irányba több, mint mások - kevésbé. Azt akartam, hogy siet, és mivel úgy tűnt, hogy a lovak nyugodt.
- Van egy ló patkolt? - mondta a kormányzó.
- Mi az? - mondta a kocsis. - Van mezítláb marad menni messze? És hol akarsz menni? - kérdezte.
- Fel! - A kormányzó azt mondta.
Utaztunk területen, és ismét elérte az ismerős utcák, a körúton, üzletek, utcai lámpák. Ezek a fények, a távolságtól függően, dobott le a fekete taxi, a folyadékot, a hosszú, rövid árnyékokat. És ismét eljött az ő háza, és futott ismét a vételi Svirin vidám és meglepett, hogy a kormányzó nem megy fel a főzött és fűtött szobában, és suttogva, anélkül, hogy a szemébe nézett, azt mondta, lassan és remegő ujjakkal tapogatta a gombokat a kabátot:
- Nos, hello, hello: ruha igen inkább ...
- Hová mész, akkor? - Megkérdeztem a kormányzó Svirin nézett az arcába, ami szokatlannak tűnt, furcsa, szárazon hegyes és nyugtalan.
- A börtön megy, - felelte a kormányzó, és ha féltek, hogy Svirin megtagadja, és megy a börtönbe.
- Miért börtönben?
- A lényeg, hogy ne beszéljen. Ne beszélj! Ismét mondom: a börtön - nincs semmi vesztenivalója hiába szavakkal. Vegyünk egy kalap, és tenni vele ... És a taxis állt, és várt.
- Igen, akkor ment volna az emeletre ... Kikészített ... - mondta Svirin.
- Hagyja, ne hülyéskedj - suttogva, grimaszolva a nemtetszését, válaszolt a kormányzó, - hogy egy kalap, és ennyi.
- És hol van az a fiatal hölgy?
- Az ifjú hölgy? A fiatal hölgy Németországba ment, hogy az anyja.
Svirin futott, hogy öltöztünk. A kormányzó volt a váróban on; akart szívni, de nem a cigaretta. Nem volt hivatalos, aki lehet kérni. És megint eszembe jutott, hogy holnap - Nagypéntek: ez lesz a memória, hogy Krisztus meghalt, és azt mondta, az utóbbi időben „Vagy Vagy lima savahvani”.
Jött Svirin; kiment, leült mellé a hintó, és ment fel újra. A kormányzó nézett házában; Ő volt egy sötét, nagy, csillogott fények tükröződnek ablakok Íme csarnok irodájában, az erkély, így Sonin szobában.
Már alábbhagyott a forgalom az utcákon; A hely égett ég, és a fények ragyogtak csak a nyomda. Amikor elhagyta a központot, még sötét volt, és ahogy a szél felfrissítette. Jobb, messze a város, akár egy félhold - és újra, mint a szőnyegek, futott kocsi árnyékában az oldalon, hogy a lába a lovak. Húzta végig az utcákon már kicsi, zömök, házak, égett kerozin, széles a tetején fények. És amikor a kormányzó hátranézett, látta, hogy lóg a város a matt foltok, mint a foszforeszkáló.
- Melyek a börtönben, akkor? - kérdezte Svirin fordult a kormányzó. Látta, hogy a kormányzó - világos és vidám, és ő fertőzött ezt az érzést. És én inkább megtudja, mi történt, és ott volt még egy kellemetlen, hogy a kormányzó az ő csend.
- Mi a börtönben? - Megkérdeztem a kormányzó. - Mi a börtönben? De hiszem, egy kicsit ... - kormányzó, mosolygós, szünetet tartott, majd így szólt: - rabok, testvér, majd engedje el.
- Hogyan, hogy kiadja? - Svirin csodálkozott, és elkerekedett a szeme.
- Nagyon egyszerű - a kormányzó azt mondta -, hogy jöjjön és felszabadulását.
- És azok, akik el kell végezni?
- És azok, akik végre kell hajtani.
- Mi ez? - csodálkozott Svirin és különleges megjegyzések hangzott a hangja. - Rendelet vagy valami, elment Húsvétra?
- Rendelet persze - mondta a kormányzó - egy rendeletet adtak ki, Húsvét, Krisztus feltámadása, a tavaszi mind megbocsátunk minden egyes ember. Egész Oroszországban.
Svirin hosszú gondolkodás, nézi a kormányzó, majd furcsán imbolygott a sokk a személyzet, azt mondta:
- Ez sokat ebben. És elmondom nektek: a legsúlyosabb rablók sírni, aztán majd meglátjuk - az igazság.
Megérkeztek a börtön, a kapu közelében, amely állt csíkos fülkében, és elindult két katona puskával. A kapu volt, mint az ősi kolostorok, rövid, boltíves folyosón. Először kapott ki a hintó Svirin és futott mögötte, hogy segítsen a kormányzó. A kormányzó jött ki, a földön állt, és érezte, hogy puha és engedelmes. Hosszú út után akart terjedni puffadt csontokat hogy megrepedt. Úgy érzem, fáradt; Becsukta a szemét, és valahogy egyszerre bevezetni egészen: az állomás területén, track, őrszem doboz, amit látott éjjel, amikor ott volt egy álom, és a fejem égett, a tűz. Csend volt és sötét az egész; Éreztem a sötétben széles és lakatlan terület, és a távolban, a város fölé tornyosult még foszforeszkáló csík.
- A börtön most lehetetlen! - száraz és barátságtalan mondta a katona, gyalogos és látta a kerek, fehérített arcát. - Most nem - ismételte meg.
- Te nem? - provokatívan, a titkos, diadalmas feljegyzései hang gúnyolták Svirin. - Ryazan boldogtalan!
A kapun túl egy susogó, csengő gomb, kattintson a lakat; Kinyitott egy kis kapu közepén vágott, dőlt egy férfi és túl ellenséges kérték emeltebb lámpa:
- Milyen emberek? Covo akarsz?
Lámpa fordult a kezében siklott végig a földön, széles téglalap alakú folt, esik néhány kerti kerekeken hintók lovak lába.
- Főnök, mi szüksége van! - büszkén és parancsolóan mondta Svirin: - Gondolom, azt jelentette, hogy, mondjuk, Őexcellenciája Mr. Head tartományban nyújtható, és a vele való beszélgetést kíván.