Tale Kuprin Oles
Lehetetlen leírni az állapotot, amelyben találtam magam során
én vad vágta. Pillanatokban elfelejtem, hogy hol és miért az élelmiszer;
Ez csak egy határozatlan tudat, hogy tett valamit helyrehozhatatlan,
abszurd és szörnyű - tudat, mint egy nehéz indokolatlan riasztás
megragadja néha lázas rémálom ember. És ugyanakkor -
Hogy nagyon furcsa! - Én még soha nem szűnt meg reszketett a fejét az időben a
ló suttogás, nazális, megtört hangon egy vak lant:
Oh jött viysko Török,
Jak a fekete Khmara.
Amikor elérték a keskeny út vezetett egyenesen a kunyhó Manuylihi, kiszálltam a
Taranchika ahol verejték-ruhát az élek és azokon a helyeken, ahol bőre
érintkezik a hám, a fehér csomók készült vastag hab, és elvezette
a téma. Az erős nap melege és gyorsan vezet vér ordított én
a fejemben, csak pumpált néhány hatalmas, non-stop szivattyút.
Tied a lovát a kerítés, bementem a házba. Eleinte úgy tűnt, hogy
Olesya nem volt otthon, és én is a mellkasban és a szájából a hideg a félelemtől, de
Egy perccel később megláttam az ágyon fekvő, a fal felé, a fejét,
rejtve a párnákat. Nem kapcsol be a zaj, hogy nyissa ki az ajtót.
Manuyliha ül ott, azon az alapon, küzd, hogy a lába
és intett nekem a kezét.
- Csitt Ne zajt átkozottak - a fenyegetés suttogta jön hozzám
közelebbről. És egyenesen a szemembe azok elhalványult, hideg
szemek, sziszegte dühösen: - Mi van? Kész rosszul, drágám?
- Nézd, nagyi - mondtam szigorúan, - nincs idő kell venni most
megrovás. Mi Olesya?
- Tes. csendesebb! Nincs memória Olesya, ez az, amit Olesya. Ha nem az Ön
mászó, ahol nem kellene, de nem beszélni nonszensz lány, bármi
Rossz történt. És én egy bolond petaya figyelte elnézték. A
Ez chuyalo mert a szívem baj. Chuyalo gonosz az a nap, amikor
szinte erőszakkal a mi kunyhót tört. Mi az? Mondjuk, ez nem te vagy ez kiütötte
potaschitsya templomba? - hirtelen eltorzult arcát gyűlölet csattant
nekem egy öregasszony. - Nem te, átkozott fiatalúr? Ne hazudj - és nem függőleges róka
farok valami sramnik! Miért van ez a templomban várják?
- Nem csábította nagymamája. Szavamat ezen. Ő maga akart.
- Ó, jaj, jaj nekem! - összekulcsolt kézzel Manuyliha. - szaladt
van - nincs, aki az egész ing Shmatko szakadt darabokra.
Hajadonfőtt. Közli, hogy milyen volt, és ő - a nevet, a
sír. Nos, itt van, hogy néhány hisztérikus nő. Lefeküdtem. minden
Sírtam, majd nézd, mintha elaludt. Én valami vén
örült: itt, azt hiszem, az egész egy álom pass, elterjedt. Nézek, a kéz
ő lógott le, azt hiszem: meg kell kijavítani, zateket kéz valamit. Megérintett
ő kedvence, a kezét, és ez mind azért, mert a hő és sugároz. Szóval, ognevitsa
Ez már megkezdődött. Egy óra szünet nélkül gyorsan beszélt oly szánalmasan így. itt
csak megállt egy percre. Mit tettél? Mit tettél
ez? - az új beáramló kétségbeesés kiáltott az öregasszony.
És hirtelen a barna arcát összegyűjtött egy hatalmas, undorító
síró arc: az ajkai nyúlt, és leesett a sarkoknál, minden személyes
izmok megfeszülnek, és remegő, szemöldöke felment, a homlokát ráncolva
mély ráncok és a szemek gyakran esett szokatlanul nagy, mint
borsó könnyek. Átölelve a fejét, és az asztalra könyökölt, ő
Elkezdte a rock oda-vissza az egész, és üvöltött lágyan zengte:
- Dochechka én-ah-ah! Vnuchechka drágám-ah. Oh, d-oh-oh-Orko me
- Nem ordít, öreg - én durván megszakított Manuylihu. -'ll nyomában!
Az idős nő hallgatott, de ugyanolyan szörnyű grimaszt folytatódott
előre-hátra hintázott, míg a nagy könnyek esett az asztalra. így
Úgy telt el tíz perc. Mellett ültem Manuylihoy és sajnos hallgatta,
egyhangú és időszakos berregő, legyőzve az ablaküveg repülni.
- Nagyi! - nem volt hirtelen gyenge, alig hallható hangon Olesya. -
Nagymama, aki már?
Manuyliha sietve bicegett az ágyhoz, és azonnal elkezdett ordítani újra:
- Ó, vnuchechka, ro-odnaya-ah! Ó, keserű nekem, száz-és bő, beteg
- Oh, nagyi, így megállítani! - a panaszos beadvány és szenvedés
hang Oles mondta. - Kinek mi ül a házban?
Óvatosan lábujjhegyen az ágyhoz annyira kínos, bűnös
tudatában az egészségüket és a brutalitás, ami mindig érez
- Ez nekem, Olesya - mondtam, és lehalkította a hangját. - Én most érkezett
felső szélén. És minden reggel én voltam a városban. Te rossz, Olesya?
Ő nem vesz el az arcát a párnák, ő nyúlt vissza csupasz karját, csak
keres valamit a levegőben. Megértettem ezt a mozgást, és megfogta a forró kezét
kezét. Két hatalmas kék folt - egymás fölé az ecsetet, és a többi a könyök felett -
állt ki a fehér puha bőr.
- Kedvesem - Olesya lassan beszélt, nehezen elválasztó egyik
szót a másiktól. - Szeretném én. nézd meg. de nem tudok.
Minden én. eltorzult. Emlékezni. Ön. arcom annyira.
Azonban, mivel, mint a natív. És annyira örülök ennek mindig. A
Most akkor undorodott. nézz rám. Nos, itt. i. és
- Olesya, bocsásson meg - suttogtam, felé hajolva a fülébe.
Her izzó kézzel, és szorosan megmarkolta a hosszú.
- Igen, te. Mi vagy te, kedvesem. Szégyelld magad, és gondolni rá?
Mit hibáztatni itt? Minden egyedül vagyok, ostoba. Nos, amit kotorászott. -ban
Tényleg? Nem, drágám, te nem magad vinovat.
- Olesya, hadd. Csak ígérd meg, hogy az első legyen.
- Megígérem, kedvesem. minden, amit akar.
- Engedjék meg, kérjük, küldjön egy orvost. Könyörgöm! Nos, ha
akar, akkor nem végez semmit, amit ő rendeli. De legalább
számomra, hogy egyetértünk, Olesya.
- Ó, drága. Melyiket csapda elkapott! Nem, ez jobb, hogy segítségével
Ígérem, hogy nem tartja. Én, ha tényleg beteg, ha
halál hazudna, majd az orvosok nem ismerte. És most én
Talán beteg? Ez csak az én funk megtenni, akkor adja át a
este. A nem - így a nagymama rám Landysheva likőr vagy málna enged
sört vízforraló. Miért itt egy orvos? Te - az orvos a legjobb. Itt
Jövök, és én csak könnyebbé vált. Ó, még egy dolog, amit csak rossz: szeretnék
megnézi legalább az egyik szemét, de félek.
Vettem egy szelíd erő a fejét a párnára. Olesya elpirult
lázas flush, sötét szeme csillogott természetellenesen fényes, száraz
ajka megrándult idegesen. Hosszú vörös karcolások izborozhdali homlokán, az arcán,
és a nyak. Sötét zúzódások a homlokon és a szem körül.
- Ne nézzen rám. Könyörgöm. Aljas Me Now - könyörögve
Olesya suttogta próbál zárja kezébe a szemem.
A szívem dagadt a kár. Én préselt ajkai Olesinov viszont
Azt mozdulatlanul feküdt a takaró, és elkezdte, hogy fedezi a hosszú, csendes
puszi. Régebben kezet csókolt néha, de mindig távol
nekem egy sietős, ijedt szégyenlős. Most azonban ő nem ellenzi ezt
szeretet és a másik, szabad kezével simogatta a hajamat.
- Tudja mindent? - suttogta.
Én némán lehajtotta a fejét. Ugyanakkor nem értem mindent a történet Nikita
Nazarychev. Nem akartam csak Olesya aggódnak, gondoltam
Reggel esemény. De hirtelen a gondolat, hogy a sértést, amelyet
volt, rögtön volt egy hullám irányíthatatlan düh.
- Oh! Miért nem voltam ott abban az időben! - sírtam, egyengető és
ökölbe szorított kézzel. - megtenném. Megtenném.
- Nos, elég. teljes. Ne haragudj, drágám, - finoman félbeszakított
Már nem tudtam tartani a könnyek hosszú davivshih torkom és zhegshih
szemét. Megnyomása az arcát, hogy a váll Olesya, én némán sírt keservesen,
remegni.
- Sírsz? Sírsz? - a hangja meglepően, érzékenység és
együttérzés. - Kedvesem. Ugyan az azonos stop. Ne kínozza magát,
drágám. Valójában úgy érzem, annyira jó körül. Ne sírj, amíg
együtt. Nézzük legalább az utolsó napon fog költeni szórakoztató, hogy nem vagyunk olyan nehéz
Felnéztem csodálkozva. A homályos sejtelem hirtelen lassan szorította
- Elmúlt napokban, Olesya? Miért - az utolsó? Miért kellene hagyni?
Olesya behunyta a szemét, és hallgatott néhány másodpercig.
- Szükség van a számunkra, hogy búcsút neked, Ványa - mondta határozottan. -
Itt van, hogy csak egy kicsit jobban legyek most elmegyünk vele
itt. Nem maradhatunk itt tovább.
- Félsz valamit?
- Nem, kedves, én nem félek semmit, ha kell. de miért
mivel az emberek lépnek a bűn? Lehet, hogy nem tudom. Végtére is, ott vagyok. -ban
Erjesztik. Ő megfenyegette a gonosz, hanem a szégyen. Most csak, mi fog történni,
Most azt mondják nekünk: ha szarvasmarha elkezd esni, vagy kunyhó, aki világít -
mindannyian a hibás. Nagymama - odafordult Manuylihe, növelve
hang - az igazságot, mert mondok?
- Mit mond valamit, unokája? Nem hallottam, bevallom! -
Motyogtam az öregasszony, jön közelebb a füléhez, és a díjat a tenyér.
- Azt mondják, hogy most, bármilyen baj erjesztett nem számít, mi történik, minden
te és én fog esni.
- Ó, nagyon, nagyon, Olesya - mindannyian, szerencsétlen, lerakó. nem
éljünk ebben a világban, izvedut te és én, csak izvedut,
proclitics. Aztán, amikor én vezettem ki a falu. Nos? Ez nem ugyanaz,
Ez volt? I csóválta. Itt is bosszúsan. durische egy csíkos és
azt - elég - a gyerek meghalt. Ez nem egy álom, sem a szeszes itt nem az én hibám
Ez volt, és valójában majdnem megöltek, átkozva. Stones acél Sheba. én
Én futás tőlük, de csak akkor, fiatal, minden védett. Nos, azt hiszem, hadd
úgyhogy lesz, de amit dityu valami fáj az ártatlan. Egy szó -
barbárok hóhér mocskos!
- De hová mész? Nincs hová, mert sem család, sem a barátok is.
Végül pénzre van szükség, hogy egy új helyre.
- Majd megoldjuk valahogy - véletlenül mondta Olesya. - És a pénzt
nagymama ott, ő is tartogat valamit.
- Nos, én, és a pénz is! - a nemtetszését válaszolt az öregasszony, távolodik
ágyban. - penny árva, a könny.
- Olesya. És tetszik? Rólam és nem is akarok gondolni! - sírtam
Érzem bennem emelkedik egy keserű, beteg, gonosz vád ellen,
Felállt, és habozás nélkül jelenléte nagymamája vette a kezem
fej és többször megcsókolta a homlokát és arcát.
- Körülbelül akkor, azt hiszem, a legfontosabb, az otthonom. Csak. látod. nem
a sorsa, hogy együtt legyünk. ez az, ami. Emlékezz, dobtam a kártyát?
Elvégre, így volt, amikor azt mondták akkor. Tehát, nem akarja a sorsát
boldogságunk veled. És ha nem, mit gondol
valami kell félni?
- Olesya, megint, akkor beszélünk a sorsuk? - kiáltottam fel türelmetlenül. - Nem
Azt akarom elhinni. és soha nem fogom elhinni.
- Ó, nem, nem. Azt nem mondom, hogy - suttogta félve Olesya. - Nem
magam, attól tartok, drágám. Nem, inkább jobb lenne, ha beszélnek róla, és nem
Hiába próbálta lebeszélni Olesya hiába felhívni előtte
kép nyugodt boldogság, amely nem zavarja semmilyen irigy sors,
sem durva, dühös emberek. Olesya csak megcsókoltam a kezemet, és megcsóválta
- Nem. sz. sz. Tudom, látom - ismételte makacsul. -
Nekünk semmit, de nyomor nem. semmit. semmit.
Zavaros, megzavart ez babonás kitartás, végül
- De különben is, hadd tudni a távozás napján?
Olesya gondolta. Hirtelen egy halvány mosoly átment az ajkát.
- Megmondom ezt a kis történetet. Amint a farkas futott az erdőben,
Láttam egy nyuszi, és azt mondja neki: „A nyúl és a nyúl, mert én megenni!” nyúl lett
kérdezik: „Könyörülj rajtam, egy farkas, én még szeretnék élni, van gyerekek otthon
kicsi. „A farkas nem ért egyet, akkor a nyúl mondja.” Nos, hadd legalább három
napon még mindig él a világon, majd enni. Mégis könnyebb meghalni akarat. "
Wolf adta neki ezt a három napot, nem eszik, és csak minden őrök. Elmentem egy
nap volt a másik, és végül a harmadik végén. „Nos, most már készen áll -
Wolf azt mondja - most elkezdem van, „Itt van a nyúl, és sírtak.
keserű könnyek: „Ó, miért adsz nekem, a farkas, a három nap bemutatott jobb lenne!
csak evett nekem, amint megláttam. És én nem él három nap, és csak
gyötri! „Kedvesem, mert nyuszi amit mondott igazat. Ön mit gondol?
Hallgatott, legyőzni melankólia előérzet közel magány.
Olesya hirtelen felállt, és leült az ágyra. Az arca elkomolyodott egyszerre.
- Ványa, figyelj. - mondta határozottan. - Mondd:
Közben voltál velem, te boldog? Jó ez neked?
- Olesya! És akkor is kell kérni!
- Várj. Ön sajnálom, hogy ismersz meg? Gondolt egy másik nő,
amikor a látott engem?
- Egy pillanat! Nem csak az Ön jelenlétében, de még
Egyedül maradt, én bárki, de nem gondolt.
- Féltékeny vagy rám? Voltál már elégedetlen velem? nem
Esetleg hiányoztam?
- Soha, Olesya! Soha!
Mindkét kezét a vállamra, és nézett kimondhatatlan szeretet
- És én tudom, kedvesem, hogy soha nem fog emlékezni rám nem rossz
vagy rossz - mondta olyan tisztán, csak olvasni a szemem
jövőben. - Ahogy elváltunk veled, nehéz neked az első lesz,
ó, milyen nehéz. Cry lesz az a hely, nem találja sehol máshol. Ezután az összes
kerül sor, minden úgy takarta el. És még nem a fájdalom, akkor gondolj rám, mint egyszerűen és
Ő hátrahajtotta a fejét a párnára, és azt suttogta gyengült
- Most menj le, kedvesem. Menj haza, drágám. Belefáradtam
bit. Várj. Kiss me. Nem félsz a nagyanyja. ez lehetővé teszi.
Hagyja, sőt, nagymama?
- Igen egyszerű, mint ahogy azt kellene, - morgott
az öregasszony. - Mi az, hogy nekem elrejteni valamit. Régóta ismert.
- Csókolj meg itt, és itt újra. és itt - mondta Olesya,
megható ujját a szemét, arcát és száját.
- Olesya! Azt elbúcsúzni, mintha nem fogunk látni
tovább! - sírtam a félelemtől.
- Nem tudom, nem tudom, kedvesem. Nem tudok semmit. Nos, menj Istennel. Nem,
várni. még egy percet. Hajolt a fülemhez. Tudod mit szeretnék? -
suttogta, ajkán az arcomon. - Az a tény, hogy én ettől
baba. Ó, milyen boldog lennék róla!
Kimentem a verandára kíséretében Manuylihi. Az égbolt felét zárt fekete
felhő, éles szélek göndör, de a nap még süt, hajlamos
irányban, és a zavart a fény és sötétség közeledik valami baljós.
Az öregasszony felnézett, csukott szemmel, mint az esernyő, tenyér, és
jelentősen megrázta a fejét.
- Legyen ma erjesztett vihar - mondta meggyőző hangon.
- És, hogy milyen, és még jégeső.