Az elosztott I komponensek kölcsönhatásának architektúrája
Az információs rendszer létrehozásához elfogadható technológia kiválasztása közvetlenül az IP architektúrájának megválasztásától függ.
Figyelembe véve, hogy az információs rendszer a kölcsönható összetevők csoportjaként tekinthető meg, a következő fizikai szinteken oszthatja azokat:
§ hardver - számítógépek, perifériák, hálózati és távközlési berendezések stb .;
§ rendszer és rendszerfüggő operációs rendszerek, hálózati protokollok stb.
§ Alkalmazáskörnyezet - médiatermékek (CORBA, DCE, Tuxedo stb.), DBMS, Intranet, OLAP, kommunikációs interfészek;
§ a témakör alkalmazása;
§ közös infrastruktúra - egy sor IP összetevő, amely alkalmas a különböző témákban való használatra.
Ilyen összetevők például:
§ Az üzleti folyamatok automatizálási eszközei (atomi feladatok és munkafolyamatok);
§ Az információforrásokhoz való hozzáférés ellenőrzésének eszközei;
§ Jelentések összeállításának és nyomtatásának eszközei (jelentéskészítők).
§ a domain modellt végrehajtó komponensek (
Az információs rendszer összetevői közötti kölcsönhatás architektúrájának (II-IV. Szint) megtervezése alatt az alapkomponensek felosztása, interfészeik fejlesztése, valamint ezeknek az összetevőknek a kölcsönhatása szabályainak és elveinek meghatározása.
Az IS komponensek kölcsönhatásának architektúrájának kialakítása az egyik legfontosabb és összetett szakasz, és nem mindig kap elég figyelmet a rendszer fejlesztésében.
Az információs rendszer elosztott komponenseinek interakciójának kialakításakor a következő interakciót különböztetjük meg:
· Függőleges - mindegyik összetevőnek egyedi interfésze van az adott információs rendszeren belül;
· Horizontális - minden komponensnek ugyanaz az univerzális interfésze, amely interkomponens interakciót biztosít;
· Vegyes - minden összetevőnek univerzális alapfelülete van, minden egyes összetevő további műveleteket határoz meg a domain tartományhoz való működéshez.
Az ilyen típusú interakciók előnyeit és hátrányait könnyen meg lehet valósítani az új feladat egy több részből álló információs rendszerbe való integrálásának példáján.
Ha az elosztott komponensek közötti vertikális interakciót használja, az integrációhoz szükséges kód mennyiségét a rendszerösszetevők száma határozza meg. Az interfészek száma ebben az esetben (N-1) * N, ahol N az összetevők száma. Az új feladat végrehajtásához 2N + 1 időt vesz igénybe új kapcsolati programok kifejlesztése. Jellemzően ez a megoldás az IP-architektúrák tervezésének nem megfelelő figyelembevételének eredménye.
Vízszintesen kialakított rendszer esetén az interfészek száma (integrációs kód) minimális. Új összetevő hozzáadása további két interfészt igényel.
A tényleges fejlesztés során rendkívül nehéz ugyanazokat az interfészeket létrehozni az összes alrendszer számára, így az elosztott rendszer létrehozásának leginkább előnyös összetevője. Ebben az esetben az épített architektúra megtartja az interfészek univerzalitásának tulajdonságát, de lehetővé teszi az alkalmazáshoz specifikus műveletek hozzáadását. Az új feladat ezen architektúrához való integrálásához szükséges kód mennyisége a konkrét projekttől függően változik (vízszintes architektúrától) 2N + 1-ig (függőleges architektúra).
Az összetevők közös interfészei kulcsfontosságúak egy olyan architektúra kialakításához, amely hosszú távon biztosítja a rendszer sikeres fejlesztését és támogatását.
Alkalmazásarchitektúra tervezésénél az első lépés az alkalmazott szabványok kiválasztása. Az információs rendszerek egyre bonyolultabbá válásával egyre nagyobb a szoftverek szabványoknak való megfelelése. A szabványokat a következő célok elérésére használják:
· Alkalmazások hordozhatósága - alkalmazások átvitele különböző hardverplatformokra, operációs rendszerekre, hálózati protokollokra;
· Interoperabilitás - az információ és erőforrások elosztott rendszer elemeinek megosztására való képesség;
· A rendszer költségeinek csökkentése - az általánosan elfogadott szabványokat támogató szoftverrendszerek integrálása, csökkenti a végfelhasználói alkalmazások költségeit;
· A szoftvertermék kiválasztásának kockázatának csökkentése - a szabványok alkalmazása megszabadítja a fejlesztőt egy adott szoftver termékhez való csatoláshoz;
· A rendszer élettartamának növelése - A szabványoknak való megfelelés csökkenti a gyors elavulás veszélyét.