A Vatikáni politika és a holokauszt

A Vatikán holokauszthoz való hozzáállása (a zsidók tömeges megsemmisítése a második világháború idején) évtizedek óta forró viták és viták tárgya. A római katolikus egyház (RCC) számos képviselője azt állítja, hogy a Vatikánnak semmi köze nem volt a náci halálos táborok millióinak zsidó halálához. Ugyanakkor a nemzetközi zsidó közösség gyakran azzal vádolja a Szentszéket, hogy segíti a nácikat.

Katolicizmus és antiszemitizmus

A Vatikán hozzáállása a zsidók tömeges megsemmisítéséhez a második világháború idején már heves viták és megbeszélések tárgyát képezték évtizedek óta.

1939 tavaszán XII. Piusz lett pápa (1939 és 1958 között). 12 éven át német nuncius volt, és kapcsolatot tartott a német politikai elit képviselőivel. A Szentszékbe lépve, XII. Piusz csak az igazságtalanság áldozataival kapcsolatos óvatos kijelentésekre szorítkozott, és humánusabb hadviselésre szólít fel.

Mindezek a tények teljesen megcáfolják a Vatikán állítását, hogy semmit sem tud a zsidók elleni náci népirtásról.

A katolicizmus és a nácizmus

A kelet-európai katolikus egyházak viselkedését nem lehet konzisztensnek tekinteni. Szlovákiában a katolikus pap Joseph Tyso 1939-ben a báb-szlovák állam elnöke lett, és engedelmes eszköz volt a nácik kezében. Ugyanakkor az ország katolikus püspöke elítélte a zsidók deportálását, és ezt az emberi és isteni törvények megsértésének tekintette.

Magyarországon néhány katolikus püspök tiltakozott a zsidók rossz bánásmódja ellen, de ugyanakkor akadályozta a keresztes bizonyítványok kiadását, így elítélve a zsidókat.

Lengyelországban sok kolostor, egyház és katolikus menhely gondozott zsidó gyermekeket. Körülbelül 4 ezer lengyel pap állt el a náci koncentrációs táborokban a zsidóknak nyújtott segítségért.

Észak-Olaszországban több ezer zsidó, a katolikus papság, különösen a genovai püspök segítségével, menedéket keresett a helyi lakosság körében. Belgiumban a papság aktívan részt vett a zsidók, különösen a gyermekek megmentésében. Nagyon segítette őket Franciaország katolikus papsága. A megmentettek közül Párizs jelenlegi püspöke, Jean-Marie Lustiger bíboros volt.

A háború végén beszéltünk arról, hogy a Vatikán sok embert megmenthetne, ha kijelentette, hogy Hitler, Goebbels és más, a katolicizmus hivatalosan elismert nácikról leszáll. Nem kétséges, hogy a Vatikánnak a tömeggyilkosságokkal szembeni időben történő teljesítése a nácizmus igazi arcára nyitja meg a világ szemeit. Nagyon kétséges azonban, hogy a kitelepítés veszélye arra kényszerítené Hitlert, hogy hagyjon fel politikáját.

Mindenesetre, a háború idején a Vatikán vezetője nem tett hivatalos náciellenes nyilatkozatot. Kétségtelen, hogy a Vatikán attól tartott, hogy Hitler németországi veresége elkerülhetetlenül az európai kommunisták helyzetének erősödéséhez vezet. A két nemzetközi koalíció, a Hitler és a fasiszta ellen folytatott küzdelemben a Vatikán valódi szimpátiája a nácik oldalán állt. A Szovjetunió feletti győzelem érdekében a pápa kész volt áldozni a milliók zsidóinak életére. A legfontosabb dolog az volt, hogy megakadályozzák a Vörös Hadsereget, hogy Kelet-Európába kerüljenek, és elkerüljék a nyugat-európai mozgalmak megerősítését.

A háború után

A második világháború vége után a Vatikán zsidókhoz való hozzáállása éles kritika tárgyává vált. Erre a folyamatra nagy hatással volt Jules Isaac (1877-1963) tanulmányai, a francia oktatási minisztérium történeti tanításának főfelügyelője. Különösen sok elképzelése tükröződik a II. Vatikáni Zsinatnak a nem keresztény vallásokkal, zsidó vallással és zsidókkal szembeni hozzáállására vonatkozó nyilatkozatában. Munkáiban, Isaac azt mutatta, hogy a katolikus egyház szándékosan hozta fel a tömeg a hívők szellemében „antiszemitizmus”, a hívő zsidók, „az emberek istentagadó”, és arra ösztönözte a diszkriminatív törvényeket.

Izsák befolyása alatt a katolikus katekizmákat és tankönyveket átdolgozták. Ezek közül a zsidóellenes kijelentések visszavonultak. Ez a folyamat, amely XII. Piusz alatt kezdődött, az alábbi XXIII. János pápa (1958 és 1963 között) fokozódott.

XXIII. János kezdeményezte a katolikus egyház zsidókhoz való hozzáállás hivatalos újraértékelését. 1959-ben elrendelte, hogy a nagypéntekről szóló imáról a zsidóellenes elemeket kizárták - például az "bizonytalan" jelzőt. XXIII. János egy bíboros bizottságot nevezett ki, hogy nyilatkozatot készítsen az egyház zsidókhoz való viszonyáról. Anyagok a Bizottság által készített, a nyilatkozatban a kapcsolat az egyház és a nem keresztény vallások „Nostra Aetate”, 1965-ben elfogadott, a második vatikáni zsinat, még a pápasága Paul VI.

II. János Pál és a zsidó kérdés

A világközösség azt követelte, hogy a Vatikán nyitja meg levéltárait és megszüntesse az összes dokumentumot. Ezzel nem lehet figyelmen kívül hagyni a jelenlegi II. János Pál pápa, akinek a neve a katolikus egyház zsidók felé irányuló politikájának éles fordulatához kapcsolódik.

A fiatal Karol Wojtyla pápa nem titkolta a zsidó néppel való együttérzését. Egész életében meggyőző antifasiszta volt. Az ifjúság barátai közül sok zsidó volt.

Az ő üzenete, „Mi Emlékezz: Gondolatok a holokauszt,” John Paul II elismerte, hogy a résztvevők a megsemmisítése zsidók milliói keresztény nemzet, amely cseppentve antiszemita érzelmeket. A pápa határozottan elítélte azoknak a keresztényeknek a cselekedeteit, akiknek csendje és közönye megkönnyítette a náci bűnök elkövetését. Ugyanakkor II. János Pál nem terjesztette ki az európai katolikusok bűntudatát az egész katolikus egyházhoz. "A Szent Római Egyház mindig ellenezte az antiszemitizmust és a zsidó nép megsemmisítésére irányuló terveket, ellentétben az Isteni Gondviseléssel".

Titkos archívumok

Nyilvánvaló, hogy Hitlerrel való találkozásnak a történelemre kellett volna megoldania a Vatikánnak a zsidók segítségét. Bár dokumentumok a „titkos archívum” kétségessé számos díjat bűnrészesség a náci Németországban, ezek szerint egyes történészek, nem ad egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy mi volt a motívumok a csend a Szentszék alatt a második világháború.

A Vatikán és a náci Németország közötti kapcsolat kérdése még alapos tanulmányozásra szorul. Nyilvánvaló azonban, hogy a második világháború összes vatikáni archívumát teljes mértékben el kell halmozni. Amíg ez nem történik meg, nem lesz képes visszaállítani az igazi történelmi képet.