4. rész

Ilyen körülmények között úgy tűnik, hogy a generációk egyszerű megváltozása a lakosság (vagy annak túlnyomó része) teljes átalakítását eredményezné az új kapcsolatok rendszere és egy új élethelyzet tekintetében. A nehézség azonban az, hogy a társadalmi fejlődés és különösen az adaptív folyamatok olyan ellentmondásosak, hogy az emberek türelme nem elegendő a generációs változás időszakában.

Az ilyen fordulópont a társadalmi-kulturális eszmény változatainak megválasztásának lehetséges kiszámíthatatlanságában (végső soron a társadalom teljes evolúciós útjának megválasztása) jól jellemezhető a társadalom bifurkálásának pillanatában. A bifurkációs pont zónáját alapvetõ kiszámíthatatlanság jellemzi - nem ismert, hogy a rendszer fejlõdése kaotikus lesz-e, vagy egy új, rendezettebb struktúra, a disszipatív struktúra fog születni. Az ilyen struktúrák (rend) spontán megjelenése a káoszból a rendszer önszerveződésének legfontosabb pillanata.

Arról szól, hogy az egyén képes-e választani egy megfelelő erkölcsi mérföldkő-ideális, a személyiség adaptációjának lehetősége és fokozata az új körülmények között. Mismatch, az intézményesített és személyes idealus közötti eltérés, vagy a normális, törvényes, a társadalom által létrehozott kulturális célok elérésének képtelensége esetén az egyén mély lelki válsága merül fel.

2. Az ember szubjektív világa az egyéni alkalmazkodás alapjaként

„A marginális személy - az egyén, aki internalizálása sok értékeinek két vagy több egymásnak ellentmondó szociokulturális rendszerek jellemzően érezhetik a kellemetlen és gyakran mutatnak viselkedés alakítja egyfajta átkozva minden rendszerre” 36 - értelmezése a jelenség marginalism jellemző amerikai kutatók.

Ami az absztrakciók kifejező lehetőségeit illeti ebben a kérdésben, akkor M.K. Mamardashvili, ha nem tudományos, azt lehet mondani, hogy a probléma az ember, mint egy tárgy filozófiai tanulmányok nem léteznek. Azonban csak abban az értelemben, hogy „a filozófia a kezdetektől arra kényszerült, hogy bekerüljenek a megértést a világ absztrakció úgy, hogy a lehető legnagyobb mértékben ki tudja küszöbölni minden jellemzője világérzékelés, hogy jön a Földre, természetesen, egy speciális vagy privát ember természetét. filozófiai megállapításait, különösen, ha azok a személy, mindig van valamilyen elvont, spekulatív, spekulatív értelemben. „44

E megközelítés szerint az egyéni lény "ez az, ami soha nem volt és soha nem lesz, de most van. Ez az, ami belül és belül van egy bizonyos pillanatban a világon. Következésképpen a filozófia mindig olyasmit hozott, mint az ember negatív ontológiája, vagyis a távollét ontológiája. Vagy az ontológia, ami soha nem létezett, "nem létezhet, csak most!" 45.

Így az ember szubjektív világa az állandó önfejlődés folyamata. Állandó "csattanás" állapotban van. És ez a jelenség csak annyiban fordul elő, hogy valaki saját erőfeszítései szerint saját gondolatait saját erőfeszítései közé helyezi. Körülírva Ortega y Gasset 46, azt lehet mondani, hogy az élet különböző programok vagy projektek állítja elő a tudatunkat, és amelynek a mi akaratunk szabadon választhat, nem tűnik számunkra, egy csendes szenvedélymentességhez; egy hang, amely a lényünk titkos és ismeretlen mélyéből jön, felkéri nekünk, hogy válasszon egyet, és elfelejtse a többit. Minden terv megvalósíthatónak tűnik, de az egyik, csak egy magában foglalja, hogy mi legyen. Ebben - az ember legszokatlanabb és titokzatosabb jellemzője.

Az önfejlődő "szinergetikus rendszereket" a folyamat nyitottságának és visszafordíthatatlanságának elve jellemzi. A velük való emberi kölcsönhatás oly módon megy végbe, hogy az emberi cselekvés önmagában nem valami külső, de ahogyan a rendszerbe beletartozik, minden egyes lehetséges állapotát megváltoztatja. Ebben az értelemben az ember már nem egyszerűen ellenzi az objektumot, mint valami külsőt, hanem a rendszer szerves részévé válik, amely megváltozik. Az interakcióban való részvétellel már nem merev tárgyakkal és tulajdonságokkal foglalkozik, hanem sajátos "lehetőségek konstellációival". Előtte a tevékenység folyamatában minden alkalommal problémát jelent, hogy egy bizonyos fejlődési vonalat választunk a rendszer evolúciós lehetőségeinek sorozatából. Sőt, maga a választás visszafordíthatatlan, és leggyakrabban nem határozható meg egyértelműen. Ezért az önfejlődő "szinergikus" rendszerekkel folytatott tevékenységben különleges szerepet játszik a katasztrófa következményeit esetlegesen tartalmazó kölcsönhatási stratégiákkal kapcsolatos tilalmak ismerete.

Az önszerveződés eredményeképpen létrejön egy új spontán rend a rendszerben. Spontán módon nevezik, mert nem jár külső erők előfordulásával, mint a megszokott szervezet esetében, és a rend belső okok miatt spontán alakul ki. A szinergikus megközelítés tehát nemcsak a spontán rend és egyensúly egyensúlyának megértését és megmagyarázását teszi lehetővé a rendszerben, hanem belső mechanizmusaik kialakulását, megjelenését az önszerveződés folyamatában.

10 Tofler O. Az ütközés a jövővel / / Külföldi irodalom. 3. P. 218-249.

12 Lásd Losev A. Measure // Philosophical Encyclopedia. T. 3. 1964. S. 389-394.

15 Nalimov V.V. A tudat spontaneitása. A személyiség jelentései és szemantikai építészete valószínűsíthető elmélete. M. Prometheus, 1989. P. 287.

36 Modern szociológia szótár. Totowa; New Jersey, 1969, p. 193.

41 Miguel de Unamuno. Rendelet. Op. Pp 134.

Közösség és politika: