Olvassa el a könyv gyilkos hitvallás testvériségét, a Bowden Oliver online 2. oldalának szerzőjét az oldalon
- Ezio, rendben vagy?
"Én ... én ... küzdöttem." A pápával, Rodrigo Borgiával. És hagyta, hogy meghaljon.
Ezio könyörtelenül rázkódott. És nem tudott segíteni. Lehetséges ez? Néhány másodperccel korábban - bár úgy tűnt, hogy száz éve van - halálra kellett tennie egy olyan embernek, akit gyűlölt és többet féltt, mint bármi más. A templomos lovagok rendjének vezetőjével, egy ördögi szervezetgel, amely el akarta pusztítani a világot, amelynek védelmére Ezio és társai testvére brutálisan harcolt a templomos lovagok ellen.
De megverte. Egy titokzatos műtárgy hatalmas erejét használta, az Apple, az Éden szent részét, amelyet ősi istenek tisztelnek. Meg akartak győződni arról, hogy az emberiséghez való hozzájárulásuk nem süllyed a vérontásban és a törvénytelenségben. És ő nyert!
Mit mondott? Hagytam, hogy meghaljon? És úgy tűnik, Rodrigo Borgia, a hátborzongató öregember, aki átvette az egyház vezetőjének tisztségét és uralkodott hozzá, mint a pápa, valóban meghalt. Mérgezést kapott.
Most azonban Ezio-t szörnyű kétséggel ragadta meg. Ott volt, sőt, a rendelkezésre jótékonyság - szeretet, ami már egy alapelve Assassins Creed, és amelyet meg kell adni, hogy az összes, kivéve azokat, amelyeknek létezése veszélyeztetheti az emberiség többi része - a gyengeség?
Ha lenne, akkor soha többé ne tegye lehetővé, hogy ez a kétely megjelenjen - igazságtalan a nagybátyja, Mario, a Testvériség vezetője. Kihúzta a vállát. Elhagyta az öregembert a saját kezéből. Adott neki időt arra, hogy imádkozzon. Nem tolta a pengejét a szívébe, nehogy meghalt.
A jég keze összeszorította a szívet, és egy tiszta hang a fejében azt mondta: "Meg kell ölnöd őt."
Megrázta magát, hogy megszabaduljon a belső démonoktól, ahogy a kutya megrázza a vizet. De gondolatait még mindig a Vatikánban, Rómában a szisztémás kápolna alatt lévő különös kincstár titokzatos eseménye körül forogják. Az épületben, ahonnan csak távozott, az ismeretlen napfényről villogott. Mindent körülötte meglepően nyugodtnak és normálisnak látszott - a Vatikán épületei ugyanúgy álltak, mint korábban, és még mindig csodálatosak voltak a napsütésben.
Emlékszem, hogy mi történt a kincstárban. Az emlékek legerősebb hullámai túlterhezték tudatosságát. A kincstárban látott egy látást, találkozott egy furcsa istennővel - egy másik leírást arról, hogy mi történt, amit nem tudott -, ami most tudta, Minerva, a bölcsesség római istennője. Megmutatta neki a távoli múltat és még távoli jövőt, arra kényszerítve őt, hogy gyűlöli a felelősségét, amelyet a vállára helyezett, az általa kapott ismeretek miatt.
Kivel oszthatja meg őket? Lehet-e valaki legalább közzétenni őket? Minden irreálisnak tűnt.
Az egyetlen dolog, amit tudott, az incidens után - bár jobb, ha nevezhetjük teszt -, hogy a harc még nem ért véget. Talán majd egyszer eljön a nap, amikor is visszatér szülőhazájába Florence, hogy rendezze le, hogy üljön le egy könyvet, a barátokkal való italozás a téli estéken, vadászik rájuk az ősszel, hogy fut lányok után tavasszal, és kövesse az aratást birtokai az ősszel.
De nem minden.
Szívében, tudta, hogy a templomosok és az általuk képviselt gonoszság még mindig ott van. Az arcukon hatalmas számú fejjel küzdött egy szörny ellen - ezek közül több volt, mint a Hydra. És mint a legendás szörnyeteg esetében, hogy elpusztítsák a templomosokat, egy Herculeshez hasonló emberre volt szükség, mert ez a szervezet halhatatlan volt.
A nagybátyja hangja súlyos volt, de ő hozta Ezio-t a rettegés állapotából, amely megragadta. Meg kell értenie. Világosan gondolkodnia kell.
Ezio feje tombolt. - Én vagyok Ezio Auditore Firenzéből - mondta magában, egyfajta vigaszral. "Erős vagyok és ismerem az Assassins hagyományait."
Újra a földet érezte a talpa alatt. Nem tudta, hogy álom vagy sem. A Kincsházban lévő különös istennő tanításai és kinyilatkoztatása lelke mélyén megrázta a meggyőződését, és megsemmisítette az összes feltevést. Mintha az idő maga lett volna fejjel lefelé fordítva. Kilépve a szisztii kápolnából, ahol látszólag elhagyta a halálát, az ördögi Római pápa, VI. Sándor, ismét kilógott a kellemetlen napfénytől. Barátai, társai-gyilkosok gyűltek körülötte, arca komoly és tele elkeseredéssel.
De kísértette a gondolat: Vajon meg akarja ölni Rodrigót, hogy meggyőződjön róla, halott? Nem "választott" - úgy tűnt, hogy valóban meg akarja rendezni a pontszámokat a saját életével, nem érte el az utolsó célt.
De a tiszta hang a fejében még hangzott.
És volt valami más is. Most már érthetetlen erővel vonult vissza a kápolnához - úgy érezte, hogy valami más nem történt meg.
És nem Rodrigo. Nem csak ebben. Bár azonnal le kell zárnia. De volt valami más!
- Mi az? Kérdezte Mario.
- Vissza kell mennem ... - felelte Ezio.
A gyomra meggyőzött a felismerésből, hogy a játék még nem ért véget, és hogy az Apple soha nem térhetett rossz kezébe. Amint Ezio elkapta ezt a gondolatot, rájött, hogy sietnie kell. A nagybátyja bizakodó kezével eltorzult, és sietett vissza a sötétségbe. Mario, elrendelte a többieket, hogy maradjanak a helyén, és kövessék a külső eseményeket, követték őt.
Ezio gyorsan megtalálta a helyet, ahol elhagyta a haldokló Rodrigo Borgia-t, de nem volt ott! A padlón gazdagon díszített pápai köntös volt, összegyűrve, vérrel festett. A tulajdonos elmenekült. Ismét Ezio szíve összeszorította a kezét egy jeges acél kesztyűben, és úgy tűnt, hogy teljesen összezúzza.
Titkos ajtó a kincstár, mint az várható volt, lezárták, szinte láthatatlan, de amikor Ezio a helynek a közelében, ahol, ahogy eszébe jutott, van egy gomb, és megérinteni, halkan kinyitotta. A nagybátyájához fordult, és látta a félelmet az arcán.
- Mi az? - kérdezte az idősebb, és megpróbálta megtartani a hangját.
- Van egy Riddle - mondta Ezio.
Miután kilépett a küszöbön álló Mario-ból, leereszkedett a halványan megvilágított folyosóra, abban a reményben, hogy nem túl késő volt, hogy Minerva előre látta ezt és kegyelmet mutatott. Természetesen Rodrigo folyosója itt zárva volt. De csak abban az esetben Ezio tartotta a rejtett pengét, hogy az apja a készen állt neki.
A Kincstárban a személyzet még mindig hatalmas embereket és ugyanakkor emberfeletti alakzatokat tartott - de vajon szobrok voltak-e?
Személyzet. Az Éden egyik részecskéje.
Nyilvánvalóan a személyzet összeolvadt az alakkal, mert az Ezio nem próbálta megtörni, az alak csak úgy tűnt, hogy csak erősíti a markolatát, és úgy ragyog, mint a kincstár falaihoz tartozó rovásírás.
Ezio eszébe jutott, hogy egyetlen emberi kéz sem érhet Yabloko-hoz. Eközben az alak megfordult, és beleesett a földbe. A kincstár üres volt, kivéve a nagy szarkofágot és a környező szobrokat.
Ezio visszahúzódott, és gyorsan, tétován, végigtekintett. És csak akkor vette át, amit azelőtt ösztönösen ismert - örökre elbúcsúzott ettől a helytől. Mit vár tőle? Remélte, hogy Minerva ismét megjelenik előttük? De nem mondta neki mindezt? És végül szükség volt rá, hogy ismerje meg őket? Az Apple-t bízta meg. Együtt vele együtt, az Éden más részecskéi a tulajdonosnak megadhatják a hihetetlen erejét, amit Rodrigo annyira vágyott. És Ezio, a saját évek magasságától tökéletesen megértette, hogy egy ilyen egység túl veszélyes egy ember kezében.
- Minden rendben van? - Mario hangja, még mindig untypically ideges, eljutott hozzá.
- A zárban - mondta Ezio, visszalépve a fénybe, és érzékelte a szokatlanul
Minden jog fenntartva, Booksonline.com.ua