Nagy csirke
A Nagy Csirke neve a szomszédos Kur-folyó a török bázis - kür (qur) település.
Ősidők óta, az emberek elfoglalták a folyó, beszél ez a régészeti feltárások és Nartian Gnezdilovskogo települések IX - XII században.
A folyó első említése a 17. századra nyúlik vissza. A Nagy Rajz könyve szerint:
és a Kursk alatt 10 verset a hét folyó csirke. áramlott a Moszkvai úton a Meleg Völgy felett. "
A Nagy Honvédő Háború elején. a folyó bal partján, az Anpilogovo és Polyanskoye települések közelében építettek védelmi erődítményeket a szovjet csapatok számára.
A vízgyűjtő területén 64 településen 5.776 ember él, köztük a folyópart mentén 2600 ember él. A legnagyobb település a Polyanskoe, 752 lakosú település.
Települések (a forrástól a szájig):
A folyó közepén eléri az M2-es autópályát.
Flóra és fauna
Az átlagosan 60-70 fajt rögzítik 100 m² területre. A vízgyûjtõk csak részben nyitottak, a sztyeppfajok lerakódásokra való kiterjesztése meg van jegyezve.
A kutatás eredményei szerint a tudósok egy regionális szinten (természetemúzeum) szerveztek javaslatot ezen az oldalon.
Írja meg a véleményét aa "Big Chicken"
- [www.29u.ru/ouc/bolshaya-kurica-4371.html Nagy csirke]
A cikk javítása érdekében kívánatos? :
A Nagyágyat jellemző passzázs
Az ezredes elsétált az elülső részre, dühösen válaszolt néhány kérdésre a tisztekről, és mint egy olyan ember, aki kétségbeesetten ragaszkodott a sajátjához, bizonyos parancsot adott. Senki nem szólt semmit határozottnak, de a pletyka elterjedt a századról a támadásról. Hallották a parancsot az épületről, majd a szablyákból kiszabott kardok felsikoltottak. De még senki sem mozdult. A baloldali csapatok, mind a gyalogosok, mind a huszárok, úgy érezték, hogy maguk a hatóságok nem tudják, mit kell tenniük, és a főparancsnokságok elítélését jelentették a csapatoknak.
- Gyorsabb lenne - mondta Rostov, és úgy érezte, hogy végre eljött az ideje, hogy megtanulják a támadás örömét, amiről annyira hallott a huszárok elvtársakról.
- Istenem, te - mondta Denisov hangja -, g'syso, mag'sh!
Az első sorban a lovak gabona csengett. Grachik kihúzta a gyeplőt, és maga is mozogni kezdett.
Jobbra Rostov látta a huszárainak első sorát, és még tovább is látta a sötét szalagot, amelyet nem látott, de ellenségként tekintett. Lövéseket hallottak, de távolról.
- Illessze a hiúzot! - meghallották a parancsot, és Rostov úgy érezte, hogy a Hrachik visszafelé torzul, és megtöri a galoppot.
Elgondolkodott a mozgása előtt, és boldogabbá és boldogabbá vált. Észrevette egy magányos fát. Ez a fa először előtte volt, az a félelem, ami olyan ijesztőnek tűnt. És itt és átsétáltam ezt a vonalat, és nem csak hogy nem volt semmi szörnyű, de egyre vidámabb és élénkebb lett. - Ó, hogy én rubantok - gondolta Rostov, és kardja kardját szorongatta.
- O o o a a. Hangok hallatszottak. „Nos, elkapnak Most bárki”, gondolta Rosztov, préselés homlok Hrachik, és felülmúlja a többi, beengedte egész pályát. A front már látható volt az ellenség számára. Hirtelen, mint egy széles seprűnél, valami átjött a századra. Rostov felemelte kardját, vágásra kész, de ezúttal előtt egy katona Nikitenko vágtatott külön tőle, és Rosztov érezte magát, mint egy álom, hogy továbbra is átvitt természetellenes gyorsasággal és ugyanakkor a helyén marad. Mögötte az ismerős huszár Bandarchuk ugrott rá, és dühösen nézett rá. Bandarciuc lova csúszott, és máltai galambozott.
- Mi ez? Nem mozdulok? - Elestem, megöltek ... - kérdezte Rostov egy pillanatra. Már egyedül volt a mező közepén. A lovak és a huszár pörgetések helyett mozdulatlan földet és tartamot látott körülötte. Meleg vér volt alatta. - Nem, megsebesültem, és a lovat megölték. A rács az első lábakon emelkedett, de elesett, a lovag lábát összetörték. Vér áramlott a ló fejéből. A ló küzdött, és nem tudott felkelni. Rostov akart felkelni, és elesett: Tashka elkapta a nyeregbe. Hol volt a miénk, hol volt a francia - nem tudta. Nem volt senki.
Letette a lábát, és felállt. "Hol, hol volt az a jellemző, hogy a két csapat olyan élesen elválik?" - kérdezte magát, és nem tudott válaszolni. - Nem valami baj van velem? Vannak ilyen esetek, és mit kell tenni ilyen esetekben? - kérdezte felemelkedve; és abban az időben úgy éreztem, valami fölösleges lóg a bal dübörgős kezén. A kefe olyan volt, mint egy idegen. A férfi köré nézett, hiába kereste a vért. - Nos, itt vannak az emberek - gondolta boldogan, miközben több ember futott felé. "Segítenek nekem!" Ezek előtt az emberek egyedül menekültek furcsa Shako-ban és kék, fekete, cserzett, karmos orrával. Két és több futott hátulról. Az egyikük valami furcsa, nem oroszat mondott. Ugyanazon emberek hátsó részei között, ugyanabban a sztrájkban állt egy orosz huszár. A kezét tartotta; mögötte volt a lovája.
- Így van, a fogoly ... Igen. Fognak engem? Milyen emberek ezek? "Rostov gondolta, nem hisz a szemében. „Tényleg francia?” Nézett a közeledő francia, és annak ellenére, hogy a második lovas, csak hogy utolérjék azokat a francia és vágjuk őket, a közelségük tűnt neki most olyan szörnyű, hogy nem tudta hinni a szemének. - Ki vagy? Miért futnak? Tényleg nekem? Tényleg nekik futnak? És miért? Meg akar ölni? Én, akit mindenki szereti? "- Emlékezett az anyja, a családja, a barátai iránti szeretetére, és az ellenségek megölésének szándéka tűnt lehetetlennek. - Vagy talán - és megölni! Több mint tíz másodpercig állt, nem mozdult, és nem értette a helyzetét. Az elülső francia, akasztott orrával, olyan közel futott, hogy már látta az arcán a kifejezést. És ennek az embernek az izgatott idegen arca, aki a szélén fekvő bajonett mellett, könnyedén elfojtotta magát, megijedt Rostovtól. Megragadta a fegyvert, és ahelyett, hogy felvegye volna, eldobta a franciát, és a bokrokhoz rohant, mi volt a hatalom. Nem azzal a kétségérzéssel és küzdelemmel, amellyel elment az Ensky-hídra, elmenekült, de olyan érzés volt, hogy a kutyák elfutnak. Egyetlen oszthatatlan félelem a fiatal, boldog életéért az egész lényét birtokolta. Gyorsan felugrott a határokon, gyorsasággal, amellyel futott, fáklyákat játszva átrepült a mezőn, alkalmanként sápadt, kedves, fiatal arcát borította, és hátborzongató borzongás futott végig. - Nem, jobb, ha nem nézel ki - gondolta, de amikor a bokrok felé tartott, újra megnézte. A franciák elmaradtak, és még akkor is, amikor visszanézett, az elöljáró lépésről lépésre megváltoztatta a trottal, és fordult körül valamit a társának. Rostov megállt. - Valami baj van - gondolta -, nem lehet, hogy meg akarnak ölni. Közben a bal keze annyira nehéz volt, mintha egy két font súlyt lógtak volna hozzá. Nem tudott tovább futni. A francia megállt és célzott. Rostov lehunyta a szemét és lehajolt. Az egyik, a másik golyó repült, és mellette zümmögött. Összegyűjtötte az utolsó erősséget, jobb kezével bal kezét és a bokrokhoz rohant. A bokrok orosz nyilak voltak.
Az erdőben elszaladt gyalogsági ezredek elszaladtak az erdőből, és a vállalatok, keveredve más társaságokkal, rendetlenkedő tömegben repültek. Retteg egy katona rettenetesen beszélt a háborúban és értelmetlen szóval: "vágta le!", És a szó egyfajta félelem jelentette az egész tömegnek.