Hogyan mentek el a lányok az abáas (Yakut népmesék)
Hogyan mentek el a lányok az abáas (Yakut népmesék)
HOGY AZ ABAAS (Yakut népmesék)
Azt mondják, hogy az öreg és az öregasszony régi időkben élt, és két lányuk volt. Élom rosszul, éhen. Jó, ha az öreg kapja a nyúl, vagy halat fog ebédelni. És gyakran történt, hogy üres kézzel jött a vadászatból, és nem jött a halak tetején.
Aztán valahogy egy napra éhesek, egy másik, és átmentek a bogyókra az egész családdal.
Eljöttünk az erdőbe, különböző irányokban szétszórva. A lányok egy bogyó rétet találtak, evették a betakarítást, a nyírfa kéreg testét tetejére töltötték.
- És hol van az apa és az anya? - Hirtelen eszébe jutott a húga. - Hirtelen távol vannak tőlünk?
- Semmi - nyugtatta meg az idősebb. "Nem mennek messzire, és ha elmentek, még mindig megtaláljuk egymást, nem fogunk elveszni."
És újra elkezdték felhalmozni a fehérneműt. Csak amikor a nap elment a naplementébe, a nővérek aggódtak, elkezdték felhívni a szüleiket:
"Apa, sötétedik, itt az ideje hazamenni!" És apám nem válaszol.
- Apa! Anya! Hol vagy? A nővérek hangosabban kiáltottak.
És még senki sem válaszolt. Látható, hogy a szülők messze elmentek, nem hallanak.
Küldd el a lányokat az erdőben. Nem tudják, hová megyek. Az apa és az anya hívják - nincs válasz. Így reggelig jártak az erdőben.
Napkeltekor egy elhagyatott házra érkeztek. Gyere be - nincs senki a házban.
- Lehet, hogy vadász volt, aki megépítette ezt a kunyhót, aztán valahol máshová ment - mondta a húga. - Most élni fogunk, aztán meglátjuk.
Körülnézett, talált egy régi öntöttvas. A fiatal nővér körültekintő, leleményes volt. Csillogó volt és megharapott. Meggyújtotta a tüzet a kandallóban, és főtt áfonyát öntöttvasból. Megették a lányokat, lefeküdtek.
Reggel felkeltek és elmentek a bogyókhoz. Sétáltak, átmentek az erdőben - a folyóhoz értek. Menjünk a partjánál - láttunk egy fekete kőt, és mellette egy vasalót.
- Nézd, húgom, milyen furcsa kő! Mondta a legidősebb. - Olyan, mint egy kisgyerek. Ne vigye be a házba, minden mulatságosabb lesz. Ezen kívül
- Mi van, ha abáasza gyermeke? - Egy okosabb fiatal nővér megkérdőjelezte. - Akkor mi lesz velünk?
- Ne légy hülye! A legidősebb kiabált rá. - Fogd a kővel, és hordom a bölcsőt.
A nővérek fekete kést hoztak a kunyhójukba, és a bölcsőbe tették.
Egy kis idő telt el - a kő még inkább olyan volt, mint a gyermek. Továbbá: a kőfiú elkezdett mozogni. Egy idő telt el, és a fiú növekedni kezdett. A nővérek örülnek, ápolták, vigyáztak rá.
Reggel az erdőbe fognak menni, átszedik a szőnyegen az áfonyát, majd hazatérnek, áfonyával áztatják, táplálják a fiút és táplálják magukat.
Egy napon a lányok visszatértek az erdőből, és egy csomó sült tetemeket találtak a bölcső melletti kunyhóban.
"Ó, milyen öröm!" "Mondta az idősebb nővér." Hosszú ideig nem ettünk halat, minden bogyót és bogyót ", és kapzsisággal vetettük zöldre.
És a legkevesebb fiatal a halakhoz még csak meg sem érintette. - Honnan jöttek hirtelen ezek a sült krumpli? Ki hozta ide őket, és még sült? Gondolta. - Valami baj van itt. Van itt bárki a távollétünkben?
Másnap reggel, a nővérek, valamint tegnap és tegnap este táplálták a gyermeket, és elmentek a bogyókra. Elhagytunk egy kicsit, a fiatalabbat és azt mondja:
- Te, húga, menj egyedül, és hazatértem. Látni fogjuk, nem felejtettük el, hogy tûzzük ki a kandallót.
- Gyere vissza, ha akarod - felelte a legidősebb, és egyedül ment az erdőbe.
És a fiatalabb nővér visszatért a kunyhóba, és azt mondta: "Legyen a tű láthatatlanná váljon, mint egy láthatatlan láda", és kékfehér szárnyakká válva elrejtette a fal repedéseit.
Egy kis idő telt el, a vasaló megremegett, és megszólalt egy hang:
- Vasbölcső, unbutton, vaslánc, szabad!
Azonnal a bölcsőt lenyomták, a lánc meglazult. A gyermek elhagyta a bölcsőt, és egy pillanat alatt hatalmas, szörnyű megjelenésű óriás lett.
"Amíg a nővérek nem jönnek, halat kell készíteniük nekik" - mondta az óriás, elment a kavicshoz, és más, vas hangon elrendelte:
- Tűz a kandallóban, zapylay! Tűz a kandallóban, zapylay!
És mégis a hangja nem volt ideje megállni, ahogy egy forró tűz égett a kandallóban.
Az óriás kezében egy vasaskodó jött valahol, elkezdte megcsavarni a kezét, és a halak a padlóra estek. Az óriás félreállította az oldalát.
- Hal, hurok a bajban! A halak bajba kerülnek!
És a hal azonnal megütközött a simán varrott botokon. A halakkal ellátott botok a kandalló kőpadlójába szorultak, és a hal kezdett sütni.
Amikor a halat sütötték, az óriás felkiáltott:
- Hal, verem a polcon! Hal - a polcon! A sült hal azonnal átment a kandallóról a polcra.
- Nos, most a nővérek hamarosan vissza kell térniük. Engedd el enni az ételt, és aztán megeszem.
Ezekkel a szavakkal az óriás közeledett a bölcsőhöz és elkezdett csökkenni. És amikor újra kisgyerek lett, letette a bölcsőt, és azt mondta:
- Vasalátét, rögzítsen! Vas lánc, nyakkendő!
A bölcső hangosan csikorgott, a vaslánc csörgéssel volt összekötve.
- Tűz a kandallóban, menj ki! Tűz a kandallóban, menj ki!
- Vasbölcső, rock! Vas bölcső, rock!
A bölcső egyik oldalról oldalra süllyedt.
- A szemem közeli! A szemem közeli! Egyenként a kőkém szeme lecsukódott.
Aztán a fiatalabb nővér kiszállt a repedésekből, és repült, hogy eljusson a legidősebbekhez.
- Félelem, mi lesz, nővérem - mondta. "Ez a kõ gyermek az Abaasa gonosz lelke." Ő akar hízni minket, majd enni.
- Mit csinálsz? Az idősebb nem hitt. - Mit mondasz a fiunknak?
És amikor hazaértek, és az idősebb nővér látta a főtt halat, még a fiatalabbat is megtámadta:
- A gyermek megmentett nekünk ajándékot, és nem tudod, miről beszélsz!
- Ne ettél e halat! - Kezdeni könyörögni a fiatalabbat.
- Itt van egy másik! - nem is hallgatta a nővérét. - Bűn, hogy megtagadja az ilyen bánásmódot.
És ettem az összes halat tisztán.
Amikor lefeküdtek, a fiatal nővér halkan meggyőzte a nővérét:
"Ez nem gyerek, nővér, hanem szörnyű Abaasy, nem ma, így holnap megeszik." Nem hiszem el - maradj és nézd meg magad, mit csinál velünk.
- Jól van - felelte a nővér. Végül megegyeztek.
Reggel, mint mindig, együtt hagyta a kunyhót. És amikor egy kicsit elindultak, az idősebb nővér visszatért és észrevétlenül összezúzódott a hálószobák alatt, amelyeken aludtak.
Egy kis idő telt el, a gyerek megmozdult és hangosan megszólalt:
- Vasalátét, nyomógomb! A vas lánc, szabaddá!
A bölcsőt azonnal kigombolták - meglazult, a gyermek kiszabadult, és csúnya óriásgá változott. Aztán megégett a tűz, egy vasalóka tűnt fel. Az óriás a kezei közé fordította - a halak leesettek, megparancsolta a halat, hogy süsse meg, aztán ismét lecsökkent a gyermekre, és leteszed a bölcsőjében.
Mindezeket látva, az idősebb testvér félt, gyorsan kiszállt az ágytakaró alatt, és teljes sebességgel futott a fiatalabb felé.
- Nővér, igazat mondott - mondta. - Ez abáas, akkor megesz, ha nem szabadulnunk meg. De mit tehetünk?
- És ez az - felelte a fiatal nővér. - Gyerünk, mint mindig, felöntjük a bogyókat egy öntöttvasból, a fiút egy lyukba helyezzük mellette, aztán feldobjuk az öntöttvas fejét, és elfutunk.
És megtették. Tűzbe égettek a kunyhóban, öntöttvas vízzel és bogyókkal a tûzön, a húga elvitte az abáaszat a kunyhóból, és a tûz közelében egy gödörbe ültette. A tűz eléggé égett, hogy a lányok alig tudták felmelegedni a lángot. A vasöntvény hamarosan forró volt.
- Kedves nővérek, mit csinálsz ebben az öntöttvasban? Kérdezte az abáasz fiú.
- Az ételeket főzünk neked - felelte a fiatal nővér. "Szenvedjél egy kicsit, hamarosan készen lesz."
Itt a lányok kitalálták, feldobták az öntöttvasot a fiú fején forró bogyókkal és elkezdtek futni.
A fiú szörnyű hangon felkiáltott, megragadta a valódi arcát - óriás lett, és rohant a nővérek után. Erõs lépéseitõl erõsödött az erõ, a fák süppedtek.
A lányok minden erejével elmenekültek, de a szörnyű Abaasa még mindig elkapta őket. Már hallották a légzését, az Abaasa fején a vörös forró kazánból származó hőt.
- Fel fogom érni! - kiáltotta az Abaas, és hosszú karját kiterjesztette rájuk.
Egy kicsit többet és megragadta a rettenetes abáasy! De aztán a fiatalabb nővér vállára tette a tűt és azt mondta:
- Legyen velünk egy ilyen bozót, hogy nem tudsz áthatolni a tűn!
Azonnal mögöttük egy áthatolhatatlan bozót állt.
De - az emberek számára áthatolhatatlan, és nem az agyag. Zúgással és repedéssel elkezdett verekedni a sűrű bozóton, a fák nyomásával vagy felszakításával, és hamarosan a lányok újra megérezték szörnyű hangját:
- Fel fogom érni! Fel fogom venni és enni!
Aztán a fiatal nővér a vállára vetette a kést és azt mondta:
- Hagyja, hogy a sűrű erdő álljon mögöttünk! Hagyja át ezt a fát, hogy ne menjen át és ne fonja!
A sűrű, sűrű erdő a menekülők mögött kanyarodott, úgyhogy keresztül és a karmantyú nem tud átjutni.
De egy ilyen erdő az Abaas számára nem nagy akadály. Lábait kopog, százéves fákat húz a kezével, összezúzza mindent az úton, és újra elkezd felzárkózni a nővéreihez. Ismét hallják a vas hangját:
- Mindenképpen fel fogom érni!
A fiatal nővér levette a fejlécét, és a vállára vetette.
- Vegyünk egy kőzetet az égbe!
A lányok mögött egy sziklás szikla állt fel, olyan magas, mint az ég. Abaasy futott be a sziklához, és a vas fejének ütése ellen a mennydörgés ellen a mennydörgés az egész kerületre zúgott.
- Ne fuss el tőlem! Különben is, fel fogom érni!
De miközben az abáasz elszakadt és egy kősziklán zúzódott, a lányok sikerült elérniük a folyót, amelynek másik oldalán Talas-Talas nevű, ismerős öregasszony élt, ami Mostki-t jelenti.
A lányok megálltak a folyó előtt, és egy hangon kezdték felhívni az öregasszonyt:
- Talas-Tálas nagymama, mentse meg minket, nyúljon az ezüsthidakhoz, vagy az Abaasa fia megesz minket!
"Ó, te vagy, elveszett nővérek!" - válaszolta a régi Talas-Talas. - Most segítek.
Kiment a partra, és a lábát a folyó mentén nyújtotta. A nővérek, mint egy híd, a másik oldalra futottak.
"Most, kislányok, ne félj semmitől, az Abaas nem fog felülemelkedni veled" - mondta a régi Talas Talas. - Menj vissza az édesapádhoz és anyádhoz, várnának.
Megmutatta a lányoknak az utat, hazament, és feltörölte a régi kabátját.
Aztán felszaladt a folyó felé. Az öregasszony azonnal nem ismerte fel: az öntöttvas alatt sem arc, sem fej nem látható.
- Hé, öreg Talas Talas! - kiáltotta az abáasz minden nyakában. - Menj át a hidakra, de mielőbb fel kell lépnünk a lányokkal!
Az öregasszony nem ment ki a házból, csak kinyitotta az ablakot, ahol ült, és így válaszolt:
- Várj, kapok egy tapaszt a bundán.
- Varrni, de hamarosan! - Gyorsan fáradjon.
- Várj, tegyek egy tűt a helyére.
- Nos, tedd gyorsan!
- Várj, én felöltöm a táskára.
Az öregasszonynak, anélkül, hogy sietett volna, elkezdte felhúzni a táskáját. Az Abaasy elárult.
- Nos, hordotta a saját torbáját?
- Felvetettem Torbast - válaszolja a régi Talas Talas, de nem tejeltette a teheneket.
- Siess! Gyorsabb, mint a doi!
Talas-Talas öregasszonya volt, aki a teheneket megkínáltatta. Az Abaasy nem ülhet haraggal, oda-vissza járva a part mentén.
- Hamarosan várok a gyaloghídra? A lányok, gondolják, már megközelítik a házat.
- Várj, még mindig nem ürítettem ki a tejet.
- Szóval, mit habozzon!
- Nem inni voltam a teára.
- Gyorsan itassa, ne húzza meg.
- Először vízhez kell mennie.
Egy idős asszony elment vízhez, főzte a teát, részeg volt. Abaasy nem talál magának helyet, nem várja meg, amíg várakozik, amikor egy öregasszony ezüsthidakat dob.
- Hát, lassú vagy! - kiáltotta az Abaas. - A lányok távoznak! Siess!
- Várj, kötni fogok egy kendőt.
- Gyorsan nyakkendő! Nincs időm várni rád!
- Semmi, várj - válaszolja az öregasszonyt. - Itt van egy másik öv, amelyen megkötözöm.
- Mi van vég nélkül mindenféle dolog? - végül elvesztette az abáasz türelmét. - Nézd, vagy megeszem! Gyorsan, gyorsan!
- Hamarosan csak a kutyák történhetnek meg, így a kölykök kijönnek.
- Hát, megkötözted az övet?
- Most már össze vagyok kötve, megyek.
Mégis, lassan, a régi Talas-Talas leereszkedett a folyóhoz, és ezúttal csak egyik lábát dobta át. Abaasy nem várt rá, hogy dobja a másodikat, türelmetlenül felzárkózott a lányok elé, és egyenként futott. Talas-Talas öregasszonynak csak erre volt szüksége. Várta, amíg az abaasa a folyó közepén áll, és levette a lábát. Abaasy esett a vízbe, és egy kő - ő volt a kő! - ment az aljára.
Időnként vége volt.
A nővérek pedig visszatértek az apjukhoz és az anyához, és azelőtt kezdtek élni. Még azt is mondják, jobb, mint korábban.