Field to
Éltem St. Petersburg több hónapig, akár egy látogató utazó: ő ismeri a sok író, megvizsgálta múzeumok, könyvtárak, figyelte a modor, a város, a társadalmi szokások, a korszerű - más szóval, szentelik az idejüket, hogy megismerjék a St. Petersburg. Milyen boldog voltam, amikor PP Svinyin, aki meghívott vacsorára, azt mondta, hogy Griboyedov lesz, aki épp most érkezett Grúziától. Én biztosan leszek! A kijelölt napon (emlékszem, hogy húsvétkor volt) találtam egy csomó csodálatos embert a vendégszerető Pavel Petrovicsban. Számos kitűnő személy, barátai mellett elmondhatta irodalmunk színét: IA Krylov, Pushkin, Griboyedov. és mások. Griboedov Puskinrel jött. akit tiszteltem őt már nem lehet, és néhány nappal azt mondta róla: „Ez az egyik legintelligensebb ember Oroszországban érdekes meghallgatni őt.”. Lehetséges, hogy megítélje, milyen nagy figyelmet észrevettem Griboyedovot! De először megtévesztette az elvárásaimat. Bizonyos elégedetlenségben, valami irritációban volt (úgy tűnt, hogy én), és az általános beszélgetések közepette csak éles szavakat hagyott. Az asztalnál, bekerült egy beszélgetés a perzsák, ez nagyon természetes Griboyedov közösség, aki ismerte a perzsák minden tekintetben, a közelmúltban hagyta őket, és arra készül, hogy menjen vissza hozzá. Olyan élénken és körültekintően leírta azokat a szokásaikat, amelyeket NI Grech nagyon helyesen mondta, amikor rámutatott:
"Monsieur est trop percant (persan)" A mester túl belátható (túl perzsa) (fr.). Bevallom, a fiatal gondolatom valami mást vár Griboyedovtól. "Hol rejtőzik az ember mélysége?" - gondoltam, nem tudva, hogy egy nagy társadalomban mindig ilyen volt, és ki nem lenne ilyen, különösen azzal a gyanúval, hogy valami különlegeset néznek rá, és valami szokatlanra számítanak? Rivarol egyszer ilyen helyzetben volt, és elkezdte, ahogy azt mondják, hogy levágja a beszélgetés során felmerülteket.
Meglepődött a beszélgetőpartnere. Griboyedov majdnem ugyanazt csinálta, mert ugyanabban az esetben az ember tudatában lévő személy helyzete mindig ugyanaz. Este, mikor a baráti kör egyre közelebb került, Griboyedov sokkal lágyabb volt, és jó előkészületben egy "Georgian Night" tragédiáját idézte elő.
Néhány nappal később ebédeltem vele a NI Grech-ban. Belépett a szobába, láttam Griboyedovot a zongorán: kísérte a jól ismert Tosi-t (aki még mindig volt hangja) és egy másik olasz. A duett véget ért, és Griboyedovot számos ismerőse körbevette, akik a játék során jöttek be, és nem akarták megszakítani a zenét üdvözletével. Milyen kedvességgel, milyen őszintén ő kezelte régi ismerőseit! Aztán éreztem, hogy ez a férfi elfoglalhat. Néhányan gratulálták neki a szolgálat és a kitüntetés sikereit, olyan fényesen emlékeztetve a gyémántokra, amelyek a költő mellét díszítették. Mások azt akarták tudni, hogy Persiában töltött idejét. - Ott öregszülött - felelte Griboedov -, nem csak napégés, megfésülés, majdnem elveszett a hajam a fejemben, de nem is érzem ugyanazt az ifjúságot a lelkemben! " Szavaival egyértelműen látta, hogy szomorúan reagál. Az asztalnál Griboyedov szinte nem zavarja az irodalmi ítéleteket, amelyeket a tárgyaló két-három, az elhunyt - az emlékezetük világa - kijelentettek. Nem érezte jól magát, és hamarosan ebéd után távozott.
Tiflis útján Griboyedov feleségül vette a férfit, és belépett a sorsába egy olyan lényrel, amely nagyon kedves volt hozzá; akkor Chevchevadzeva hercegnő, egy jól megérdemelt tábornok lánya. Úgy tűnik, hogy nem elég a költő boldogsága? Dicsőség, a helyzet fontossága, a családi élet öröme - minden 1828-ban kapcsolatban állt vele! De a barátainak levő levelekben, amikor leírta saját boldogságát, nem rejtette el a komor jóslatait. Milyen következtetések vonhatók le egy ilyen állandó előjelből, hogy sem a legcsodálatosabb események, sem a szív öröme, sem a boldog jövő minden formája nem oszthatták el? De ha a költő lelke erősebbnek érzi a napi találkozókat az életben, akkor jobban hozzáférhetőnek kell lennie a lélek és a szív rendkívüli, előretekintésének benyomásokra. Legalábbis ez volt a helyzet Griboyedovnal. Nem ok nélkül aggódott a jövő iránt, és nem ok nélkül többször is megismételte barátaival és ismerőseivel többször, hogy nem remélte, hogy visszatér Persiaból. Amikor az oroszok boldogan el tudták képzelni híres honfitársaikat a leginkább ragyogó helyzetben, szörnyű hírt kaptak Szentpétervárról a haláláról.