A klinikai vizsgálat fő módszere a tüdő ütőhangszerek
A légúti betegségben szenvedő betegek klinikai vizsgálatának legfontosabb módszere a tüdős ütőhangolás, az auskultáció mellett. A percussion még mindig széles körben használatos a klinikai gyakorlatban, annak ellenére, hogy új instrumentális kutatások diagnosztikai módszerei jelentek meg.
Az osztrák osztrák orvos Auenbrugger 1761-ben javasolta az ütőhangszerek vagy ütődések módszerét, és a francia orvos Corvisar bevezette a klinikai gyakorlatba. A tüdők ütközését, mint más szervek, kézzel történik, nem igényel további eszközök használatát, egyszerű és nagyon informatív.
A módszer arra a tényre épül, hogy a belső szervek különböző magasságokat adnak a megérintésekor. Ezeknek a hangoknak a minősége, az úgynevezett ütőhangszerek, függ a szövetek tartalmától és sűrűségétől. A levegőt nem tartalmazó testrészek ütésénél sikertelen ütőhang keletkezik. Hasonló hang alakul ki például a máj ütődésével. A nagy levegőt tartalmazó szervek ütőhangolásával a hang hangos. Így az ütőhang megváltoztatásával meg lehet ítélni a belső szervek változásait és helyüket.
Az ütős hangváltozások az ütés irányában vagy a tympanitis irányában fordulnak elő, vagyis a hangzás növekedése. A hang jellege a levegő mennyiségétől és a mögöttes szövetek sűrűségétől függ.
Az ütős hangzás megingadása akkor következik be, amikor a nyálkahártya összegyűjtése a pleurális üregben csökkenti a levegő mennyiségét a tüdőszövetben pneumosclerosis miatt, különböző eredetű gyulladás kialakulásával, tumor növekedésével.
Az ütődések során fellépő fokozott hangok akkor fordulnak elő, ha a tüdőben a felesleges levegő felhalmozódik, ami emphysemával vagy bronchiális asztmával történik. Nagy ütőhangot határoznak meg a levegővel telített tüdők nagy üregein (tuberkulózis barlangok, nyitott tüdő tályog, pneumothorax).
A tüdő topográfiai ütődése elsősorban a tüdő határainak meghatározására szolgál. Először határozza meg a tüdő csúcsának határait. Általában a csúcspont magasságát 3-5 cm-enként a két csontváz felett határozzák meg, majd az alsó szegélyt a jobb felétől kezdve találják meg. A tüdő terjeszkedésével az alsó határuk lecsökken, és amikor a membrán magas, a terhesség ideje alatt, az ascites, a meteorizmus éppen ellenkezőleg, emelkedik. A tüdő topográfiai ütődése lehetővé teszi a légúti tüdőtúra meghatározását, vagyis az aktív mobilitást, amely a tüdő alsó határának különbsége a maximális inspiráció és a lejárat ideje alatt. Egészséges emberekben a tüdőtúra 4-8 cm, a tüdőben súlyos gyulladásos folyamatok, emphysema, pleurisy, pneumosclerosis, tüdőtúra csökken. Ez annak köszönhető, hogy csökken a rugalmasság és a tüdőszövet dekompressziója az inspiráció során.
Összehasonlító tüdő-ütődést sikeresen alkalmaznak a kóros folyamatok diagnosztizálására ezen szervek bármely részén. Ebben az esetben az ütőhangot a szimmetrikus területek normál hangjához hasonlítják. Egészséges emberekben ugyanolyan a mellkas jobb és bal felén.
Így a tüdő ütődése, amelyet a páciens klinikai vizsgálatának más alapvető módszerével együtt végeznek, lehetővé teszi a tüdőszövetekben bekövetkező változások gyors azonosítását és a betegség előzetes diagnosztizálását.
