Az importált termékek sorsa a Szovjetunióban
A Medialeaks úgy döntött, hogy kiderül, milyen importált élelmiszertermékek találhatók egy ilyen zárt országban, mint a Szovjetunióban. Legtöbbjük a szocialista blokk országait szolgáltatta, de néhány üzletben lehetett megtalálni mind a finn sajtot, mind a skót whiskyt. A nyugati országokból származó áruk száma kevés volt, csak a szovjet elit kiválasztott képviselői férhettek hozzá hozzájuk.
Kártya rendszer idején hatályos, a háború, megszüntették 1947-ben a kormány végzett monetáris reform, és a szovjet gazdaság kezdett talpra fokozatosan. A termékeket főként belföldön gyártották. A 1949 elején jött létre a Tanács a Kölcsönös Gazdasági Segítség, amely tartalmazza az összes, a szocialista blokk országaiban, beleértve az NDK-ban. A CMEA tagországoktól kezdve az USA különböző termékeket, köztük élelmiszereket is bevetett a Szovjetunióba.
Az Unió kölcsönös gazdasági segítségnyújtásra vonatkozó ülése
Azok az országok közül az első, amely nem tartozik a Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtási Tanácsba, amely elkezdte ellátni élelmiszereit a Szovjetunióba, Finnország volt. 1956-ban a Valio aggodalmát a Viola-sajt eljuttatta a Szovjetunióhoz - még akkor is egy szőke egy kis kerek tégelyen volt ábrázolva, ami a csomagoláson látható a mai napig. A sajt elfogyasztása után az edényeket nem dobták el, hanem különféle apróságok tárolására használták őket - nagyon csekély volt a csomagolás.
Most a Valio cég szankcionálva van, de a sajt még mindig látható a polcokon - csak az orosz piacon működő, Finnországban működő gyártósort állították le. Az oroszországi gyárban gyártott termékek nem szankcionáltak (ugyanez érvényes minden olyan külföldi termelőre is, akiknek saját termelésük van hazánkban).
Segítség a Sotsblok országokból
A '70 -es években a Szovjetunióban volt elég nagy termékskála külföldi (főleg persze ettől sotsbloka országban). Eladott fagyasztott zöldségek és gyümölcsök a lengyel vállalat Hortex - nekik, hogy költözzenek el az egész Moszkva társaságában bolt közelében a metró „Akadémiai”.
Bulgáriából a "Bulgarconserv" cég által gyártott konzervdobozok: padlizsán kaviár, paradicsom bab, még káposzta tekercs. Néha a polcokon megtalálható a bolgár rahat-lukum. Mindkét vállalat - mind a Hortex, mind a Bulgarkonserv - még ma is létezik. A Hortex a szankciók alá esett, a "Bulgarkonserv" továbbra is Oroszországba szállít termékeket - az embargó nem vonatkozik a cégre specializálódott megőrzésre.
Magyarországról konzervdobozt is hoztak az Unióba, Romániából - kukoricát a konzervdobozban. Ettől a régióból a Szovjetunió is importált borok - jugoszláv vagy magyar, amelyek voltak szűkös termék és borzongatott minden ünnep.
Az importált konzervek közül a népszerű magyar zöldborsó volt a Globus cégnél. Ezek a konzervek voltak az ízlés és a minőségi színvonal, és egyesek a kertből sokkal ízletesebb magyar borsót tekintettek. A zöldborsóval szalonnasütemény szinte minden szovjet étkezést szolgáltat, de egy importborsóhoz jutott - különleges volt, semmi hasonló szerencsével. Most a Globus márkájú konzervdobozok a boltok polcain találhatók. A cég székhelye Budapesten van, de Oroszországban a Kubánban van egy gyár.
Érdemes megemlíteni a kolbász - ez volt egyfajta szimbólum a gazdagság és a gazdasági stabilitás, a szimbólum a virágzó jólét a munkások és parasztok. A késő 50-es kolbász a Szovjetunióban ez lett az egyik fő összetevője a diéta a hús a boltokban volt sok fajta olcsó szovjet kolbász.
De a 70-es évek elején, amikor a húsiparban elkezdődött a probléma, a kolbászok hagyományos receptjei az összetett hústermékek irányában változnak. A kolbász gyártásakor egyre több keményítőt, lisztet és egyéb nem hús összetevőket kellett hozzá. Ezután a Szovjetunió elkezdett Magyarországról kiszolgáló kiszolgálót beszerezni, de csak a tisztviselőknek és különösen a vállalkozások értékes alkalmazottainak nyújtották. A magyar szervert "megrendelésre" adták, a szokásos üzletekben nagyon ritkán jelent meg.
Az 1950-es évek közepén a banán importálta a baráti afrikai és ázsiai országokat a Szovjetunióban. A legfontosabb beszállítók voltak Vietnam és Kína - a vezetők Mao Ce-tung és Ho Chi Minh fizetett az élelmiszer-ellátásért, beleértve az uniós katonai hiteleket is.
A szállítási problémák miatt a banánt jórészt csak a Szovjetunió keleti részére szállították, Moszkvában és Leningrádban ritkán és alkalmanként.
A vietnami háború kitörése és a 60-as évek végén a szovjet-kínai konfliktus után a banánt nem Ázsiából, hanem a karibi országokból, különösen Kubából és Ecuadorból származó baráti országokból szállították. Mögöttük sorakoztak, bár az egzotikusok ára meglehetősen ijesztő volt - 2 rubel kilogrammonként. A furcsa gyümölcsök nem rohadtak, az országba még zölden importálták őket: a szovjet állampolgárok újságban csomagolták a banánt, és sötét, száraz helyen helyezték őket, hogy "érettek" legyenek.
A korai 60-as elégtelensége miatt a szűz földek a Szovjetunió és számos egyéb gazdasági tényezők, kénytelen volt segítséget kérni a Nyugat. 1963-ban az Egyesült Államok elkezdte ellátni a búzát az Unióba. A gabonát Ausztráliában, Kanadában és Franciaországban is vásárolták. Külföldön is vásároltak cukrot és szójababokat. Az 1970-es évek közepén az állattenyésztési ágazat problémáinak köszönhetően kezdődött a marhahús behozatala a szovjet húsfeldolgozó iparág számára. A külföldi hús importja lendületet vett, és a baromfihúsokat - fagyasztott csirkét és csirkét - hozzáadták a marhahúshoz.
Különböző viccek és anekdoták a "Bush lábáról" hihetetlenül népszerűek voltak, és a kifejezés szárnyas lett. Most, a szankciókkal kapcsolatban, az Egyesült Államokból származó húsipari termékek behozatala, beleértve a csirkehalakat is, teljesen tilos.
A szűkös külföldi áruk egyik legfontosabb forrása a "Birch" áruház volt - e kereskedelmi hálózat első üzleteit 1961-ben alapították. Először is, a "Birches" csak Vnukovo és Sheremetyevo, majd két üzlet nyitott a főváros szállodák "Ukrajna" és a "Leningrádi"; Később "nyír" jelent meg Leningrádban és az uniós köztársaságok fővárosában. Először is, a boltok kereskedtek szovjet minőségi árukkal - külföldieknek értékesítették azokat a pénznemet, amelyet a Szovjetuniónak mindig szüksége volt. A látogatók igényei bundákból, kaviárból, vodkából és kisebb ajándéktárgyakból, például matryoshkas vagy Dymkovo játékokból származtak. Az áruk ára sokkal magasabb volt, mint a hagyományos szovjet üzleteknél, de az országnak nagy szüksége van a devizára.
A "nyír" látogatói olyan szovjet állampolgárok voltak, akik külföldön üzleti utazásokon mentek keresztül, és ott hoztak pénzt. Mivel a közép-60 kereskedelmi és honfitársai vívott készpénzmentes fizetési: deviza lefordították rovására Vnyesekonombank, majd cserélje ki őket külön oklevélben (később - ellenőrzés), és hogy fizetett ki a „Birch”. Az árak az árlista is kiállítva az ellenőrzéseket. Ezek az ellenőrzések végéig a 80-as tárgyát képezték nagyszabású spekuláció a fekete piacon.
Később a "nyír" megjelent importált áruk, amely egy egyszerű szovjet ember nem is merem álmodni. Itt van, mit írt a „árlistáját élelmiszertermékek” egyik üzletben: „... Van egy széles körű szovjet és az importált áruk: az orosz vodka és likőrök, whisky skót angol gins, brandy (...) a francia”. A bejáratnál a boltba gyakran szűkös importált áruk őrködött, aki kérte, hogy készítsen bevételek - a közönséges szovjet állampolgárok nem megy a „Birch” a múzeumban.
Ha hibát talál, kérjük, válasszon ki egy szövegfájlt, és nyomja meg a Ctrl + Enter billentyűt.