A franciák által használt francia és egyéb nyelvek története
A francia és más nyelvek története,
által használt francia által benyújtott
Francia elterjedt egész Franciaországban, bár egyes részein az ország képviselteti magát, és más nyelvek és nyelvjárások, amelyek a következők: baszk, elzászi, korzikai, breton, provanszál, katalán és a flamand.
A román nyelvek (francia, olasz, portugál, spanyol, román) az indoeurópai nyelvi család olasz ágazatához tartozó, latinul alakuló mellékszavak csoportja.
Franciaországban mintegy 98 millió ember él, főleg Franciaországban, Belgiumban, Svájcban, Kanadában és néhány afrikai országban. Néhány román nyelv nem nemzeti, hanem regionális jelentőségű. Ezek a dialektusok közé tartoznak a provence-i nyelv (Provencal), Dél-Franciaországban elosztva és 12 millió hangszóróval. A múltban egységes, mint irodalmi nyelv, most a Provencal több helyi dialektust is tartalmaz.
Ahogy az ősi kéziratok által hátrahagyott római költők és más képviselői a korszak republikánus Rómában, a szóbeli formája az alsó rétegek nyelvi változások történtek a kiejtési és nyelvtani úgyhogy nagyon eltér az írott változata a beszéd és a kiváltságos osztályok. A római terjeszkedés során ez a latin nyelvű változat, amelyet az úgynevezett plebejusok használtak, és amelyet a katonák, kereskedők és telepesek terjesztettek Rómától távol eső új területekre.
Azonban Európa nem egészében Románia befolyása alatt állt ugyanakkor. Szicília és Szardínia volt telepedtek Kr.e. 238-ban, míg Dacia - a modern Románia - nem esett római uralom alá, egészen 100-ig. A Római Birodalom új tartományaiban az ún. "Vulgáris latin" (vulgáris latin) a helyi lakosság befolyása alatt további változásokon ment keresztül, amelyek beszédtechnikáját és kiejtését vezették be.
A Római Birodalom bukása az V. században az Rómát elválasztotta a meghódított területektől, és a távoli tartományok még inkább egymástól különböznek egymástól, fejleszti saját szóbeli beszédüket. Az egykori latin világ minden régiójában a román nyelvek korábban egységesítő funkciója megosztóvá vált.
Francia és provencei
A gallo-román nyelvű franciaországban az északi és a déli részek felosztására került sor, melyet a német nyelvű frankok inváziója kísérelt meg - tehát a "Franciaország" nevet. Itt a dialektizáció folyamata folytatódott a középkorban, aminek eredményeképpen különféle beszédformák jelentek meg, mint például a vallon, a dél-francia, a provansális nyelvek. A párizsi lakosságot beszélő dialektus a főváros politikai jelentőségének köszönhetően megszerzett nemzeti státuszt, és ma a francia nyelv modelljeként működik.
Az esetek rendszere
A széles körben használt román nyelvekben hajlamos volt egyszerűsíteni a latin esetrendszert a szóvégződések közötti különbségek kiküszöbölésével. Például a latin "ajtó" szónak három formája volt az egyedülállónak: nominatív, hangulatos és instrumentális esetekben - porta; a vádló portamban; és a genitív és dative - portae. A modern romantikus nyelvek csak egyetlen formát használnak: a francia változatot - a porte, az olasz verzió - porta, a spanyol - puerta. A román nyelvek egyéb latin nyelvű különbségei a középső nemzet hiánya, egy határozott cikk megjelenése, az előterjesztések gyakoribb használata, a szavak közvetlen rendje és a kisegítő igék kialakulása a temporális jellemzők kifejezésére.
Igealakok
A francia nyelvben az igealakok kötelezővé teszik a személyes névmások használatát. Összehasonlításképpen: a francia "je chante" (énekelek) és az olasz "canto". Általában azonban a latin igealakok változatlanok maradtak.
A fonológia eltűnését jelzi a különbségeket a latin hosszú és rövid magánhangzók ozvonchanie intervokalikus zöngétlen mássalhangzók, és bizonyos nyelvek eltűnése a végső -s szótagok és szavak. Egy nyelv, amely különösen igaz volt a használata ütőhangokat (például a gall-római és a régi francia), ez volt a megszűnését vagy több hangsúlytalan magánhangzók, és szinte az összes újlatin nyelvek - az átalakulás egyes hangsúlyozta magánhangzók kettőshangzók. Csak a francia és a portugál nyelveken szólaltak meg az orrú mássalhangzó előtti magánhangzók. Összehasonlításképpen: a francia "fő" (kéz), a portugál "mao" és a spanyol és olasz "mano".
baszk
A baszk vagy az euskara olyan nyelv, amelyet egy millió ember használ Spanyolország északi részén és Franciaország délnyugati részén. Bár az ősi ibérusokkal, a hamit-szemita nyelvű csoporttal és a kaukázusiakkal korreláltak, igazi származása rejtély maradt.
A hangzás szerint a baszk nyelv hasonló a spanyolhoz, az öt tiszta magánhangzóval és olyan sajátos jellemzőkkel, mint a r és r a palatal n és l. E hasonló jelek ellenére, valamint számos latinul megkötött hitlét létezésére, a baszkum két évezredes külsõ kapcsolatokért megõrizte az egyéniségét. Például, még mindig ütős utótagokat használ az esetek és számok megkülönböztetésére, valamint új szavak létrehozására.
A baszk az egyetlen nyelv maradt Franciaország délnyugati részében, az ezen a területen használtól a római invázióig. A 10. századtól kezdve fokozatosan felváltotta a kasztíliai spanyol (a spanyol nyelv irodalmi változata), és a francia uralkodás idején Spanyolországban való használatát törvény tiltotta. A baszkok etnikai izolációja azonban biztosította nyelvének újjáéledését.
Most próbálkoznak a baszk nyelv helyesírásának egységesítésével.
A kreol nyelvek teljesen kialakultak. Pidginből alakulnak ki, amely fokozatosan a nyelvi közösség fő nyelvévé válik. A terjeszkedés a terület, amelyet pidgin, gyakran fejlesztésével kapcsolatban a „lingua franca”, kommunikációra használt különböző nyelvi csoportok, szókincs, nyelvtan és fonetika Pidgin fejlődik, és egyre összetettebb. Ha a pidgin elkezdi helyettesíteni a közösség őshonos nyelvét, akkor creole lesz.
A világszerte csavargó nyelvek 10-15 millió emberhez tartoznak. A különböző kreolokat számos közös jellemző jellemzi, például a látszólagos egyszerűség és szisztematikusság, amelyek tükrözik a nyelvi folyamat egységes jellegét.
Ha egy kreol együtt létezik a nyelvével, amelyen a szókincs alapul, akkor mindkét nyelv keveréke, és így a visszaesés fordított folyamata.