Még mindig orosz emberek vagyunk
Ritkán találkoztam olyan emberekkel, mint Jeanne - mindig mosolyog. Meglepő módon fotogén, a smeshinkami a szemében teljesen boldognak tűnik. Nos, ahogy van vagy sem, tanulunk a portál "Ablak Oroszországig" portáljának mai hősnőjéhez is. Zhanna Alifanova
- Jeanne, mondd meg, most érzed magad - Jeanne vagy Jean, ahogy Sydney-ben hívlak?
- Valójában mindig úgy éreztem magam, mint Jeanne. Angolul beszélő barátaimnak, amikor látják a nevemet angolul, soha nem merül fel, hogy valójában Jeanne-ként olvastam. És nem érdekel, hogy hívják őket - Jeanne vagy Jean, Janine vagy Jana. Hála Istennek, ha tudod, ki vagyok, ez jó. Ahhoz, hogy egy olyan név, mint az enyém, különösen Ausztráliában, természetesen nagy kihívás az összes nem orosz előadók számára.
- Megpróbálom megtenni. Én tényleg született és nőtt fel Moszkvában. Valószínűleg ott élt már a tudatos életének fele. Igen, egy zeneiskolában tanultam, mint valószínűleg minden normális szovjet gyermeket - ez korábban volt, és érdekes volt számomra. Még egész életemet a zenére szántam. De ez így történt, hogy a zenei pályán abban az időben nem mentem. Végül is, hogy zenész lett volna, a nyolcadik évfolyam után kellett elhagynia az iskolát és be kellett lépnie az iskolába - máris olyan jól taposott út volt. És én egy ilyen otthoni gyermek voltam, hogy sem a szüleim, sem én nem éreztem, hogy készen állok erre. És így történt, hogy a tizedik évfolyam után beléptem a Plekhanov Intézetbe, mert mind a szüleim, mind az anyukám és az apám közgazdászok voltak.
A lelkemben örök hallgató vagyok, soha nem tudok abbahagyni, mindig tanulni akarok valamit. Egy nap a barátaim azt sugallták, hogy az ausztrál kormány ösztöndíjakat kínál más országokból érkező hallgatóknak, akik ausztrál iskolában kívánják folytatni tanulmányaikat. Persze, egyrészt, elkaptam ezt az ötletet, másrészt azt gondoltam: "Istenem, milyen esélyeim vannak?" Ha például valami univerzális diplomát szereztem volna - a fizikában, a biológiában, az orvostudományban, ugyanazon a zenében, akkor valószínűleg volt esélye ennek az ösztöndíjnak a megszerzésére. De mivel a diplomám - közgazdász, és azokban a napokban - ez volt a 85. életévét - a gazdaság, ami tanították nekünk a Szovjetunióban, hogy enyhén szólva, kissé eltér tanított a Nyugat, amely itt is legyen esélye? És mégis elhatároztam - miért ne próbálkozz, legalább próbáld ki - ne kínzást. Összegyűjtöttem az összes dokumentumot, minden jellemzőt, és elküldtem Ausztráliába. De őszintén szólva, lelkem mélyén nem reménykedtem, és nem hittem, hogy elfogadnak engem. És ennek ellenére történt. Részt vettem a versenyen, és nyertem! Az ausztrál kormány ösztöndíjat kapott nekem, hogy itt a közgazdaságtan mesterképzését kapom. Így általában véletlenül Ausztráliában találtam magam.
Amikor Moszkvában éltem, ellentétben azokkal az emberekkel, akik mindig el akarták hagyni Oroszországot, mindig külföldön akartak élni, emigrálni, még csak nem is gondoltam. Komolyan éltem, elégedett voltam mindennel, további terveim vannak a jövőre nézve, de Ausztráliában sem más ország nem lépett be. Nem is tudtam elképzelni, hogy valaha külföldön élnék. De látszólag, így a csillagok összejöttek. Nem szólnak semmiért, hogy azt mondják: "Ha Isten álcázni akarja, mondja meg neki a terveiteket." 1993-ban azonban megkaptam ezt az ösztöndíjat, Ausztráliába érkeztem, ahol 2,5 évet diplomáztam. És ismét, a legőszintébb szándékkal, visszamegyek Moszkvába, és megteszem, amit itt tanítottak.
- Mi történt?
- Igen, valami történt. Azt mondják, hogy minden baleset természetes, és egy nap, miközben továbbra is egy végzős diák, tanár, ismert elég ember a saját területén, a közgazdaságtan, odajött hozzám, és azt mondja: „Joan, hallottam ilyet, hogy azok a diákok és hallgatók, akik jelenleg Ausztráliában van, lehetősége van tartózkodási engedély megszerzésére. Úgy gondolom, hogy csak meg kell próbálnod, mert minden kártyád van a kezedben, minden esélyed van! ". Őszintén szólva, aztán átgondolkodtam: miért nem próbálkozol? Moszkvában mindig ott leszek, a házam ott van, ott várnak rám, szeretnek ott, ott emlékeznek rám, atyám és anyám ott van, és bármikor visszatérhetek Moszkvába. És itt van esély, miért nem próbálja meg? Nos, persze kihasználta ezt a lehetőséget, és újra a sors ismét rám mosolygott, és ez az, ahogy én maradtam Ausztráliában, annak ellenére, hogy én akartam, hogy visszatérjen Moszkva után doktori iskola. És valahogy közel 20 éve maradtam itt.
- Mi történt veletek az évek során, honnan ismerte Ausztráliát, hogyan mutatta be Ausztrália magát?
- Emlékszem, hogy először, az első néhány évben, ez szörnyen nehéz volt. Nagyon kellemetlen volt, hazamenni akartam. És még a posztgraduális tanulmányaim során készen álltam mindent lemondani, és csaknem mindenkiben kiáltottam egy párnára: anyámhoz akarok menni, hazamenni akarok. És az a dolog, ami valószínűleg nem volt az országban, bennem volt. Természetesen az ország gyönyörű, az ország nagyon barátságos. De Moszkvában nem voltam elég, szörnyen elszalasztottam a szüleimet. És ez valamiféle általános vágyakozás volt a szívemben. De aztán fokozatosan elkezdett húzni, és az angol a kívánt szintre lépett. Végtére is, az ausztrálok nem ugyanazt az angol nyelvet beszélik, mint az iskolákban. Vagyis elég sokáig tartott, hogy csak megértsék a helyi fordulatokat.
Valahogy barátok jelentek meg, közös érdekek, valami megjelent, ami kinyitotta az ajtót egy új társadalomnak. Érdekes lett. És ha az egész kezdődött azzal, hogy: „Ó, milyen rossz volt itt, mert nem tetszik itt, haza akarok menni”, a következő lépés az volt: „Lehet, hogy az egész nem is olyan rossz, mint a semmi.” És mindez nem villámgyors, nem hetek és hónapok - minden szakasz évekig tartott! És a következő lépés lehet nevezni: „De én szeretek itt:” Nos, akkor vegyenek részt, így most akaratlanul részévé válik a társadalom egy része, hogy a kultúra, és most úgy gondolja: „Igen, ez az enyém, ez az én házam, nem akarom sehova innen indulni. Szeretem itt, jól vagyok itt, itt vannak barátok, itt van munkám, és csodálatos ország, és nagyon köszönöm, hogy elfogadtál engem! "
- Nagyszerű, Jeanne! És itt a kérdés: a nagy utazás a gazdaságba, az Ön évekig tartó tanulmánya mind Oroszországban, mind Ausztráliában eredményt hozott? Ön dolgozik erre a specialitásra vagy.
- Igen, ebben a specialitásban dolgozom, furcsa módon, és ez az, ami hozza meg az alapvető jövedelmet. Egy olyan cégnél dolgozom, amely gyermekjátékokat készít. És ez valószínűleg tükröződik a gazdasági oktatásomban, és természetesen kétségtelenül be kell vallanom, sokat segít nekem.
- Ott van a saját embere, idegen? Hogyan nézed azokat, akik egymás mellett dolgoznak veled?
- Teljesen érzem magam emberem. És talán azért történt, mert a barátaim nagy része (annak ellenére, hogy nagyon sok barátaim van a volt Szovjetunióból) még mindig ausztrálok - a munkaért, az érdeklődésért, a zeneért , más dolgokra. Ezért amikor az ausztrál barátaimmal kommunikálok, soha nem érzem magam idegennek. Egyenlően érzem magam. Az ausztrálok általában nagyon barátságos nemzet. Talán barátságosak mindenkinek, mert az itt élő ausztrálok 40 százaléka emigráns. És ha egy kicsit mélyebbre ássz, akkor ezek az "ausztrálok" gyökerei olasz vagy görög, és természetesen az ömlesztett - Írországból és Angliaból származnak. És itt mindenki nagyon toleráns a többi nemzetiségre, azokra az emberekre, akik jelentéktelenül látogattak el az adott országból. De az oroszoknál mindig azt mondják: "Ó, olyan szexi akcentussal vagyunk ..." Nem tudom, hogy ... örülnék-e vagy sem ...
- Igen, örüljetek, persze. Jeanne, mondja meg, hogyan mutatkozna be most? Kinek érzitek?
- Valószínűleg általában - boldog ember. Nem panaszkodhatok semmiért. Hála Istennek, a sorsom volt és támogató. Számomra általában minden, az élethez szükséges. Van egy csodálatos lányom, aki csak 15 éves lett. Van olyan csodálatos szülõm, akiket õrülten szeretem, és akikre általában tartozom mindaz, ami bõven származott. Valószínűleg minden jó dolgot bevezettek bennem, és megpróbáltam legyőzni rólam minden rossz dolgot, amellyel egyszer volt. Nagyon szeretném elhinni, hogy ez nem rossz. Van egy hatalmas baráti kör, akikkel nagyon szeretek, nagyon nagyra értékelem, és amely Isten ments, ha valami megragad, akkor is, ha hívom 2-3 óráig, és hívja a számot, és azt mondja: „Figyelj, szükségem van rád , jöjjenek ", mindannyian velem lesznek és támogatni fognak. Ezért elképzelni magam, valószínűleg olyan ember, aki nagyon szerencsés volt az életében.
A sors csodálatos, érdekes embereket küld nekem, akikről folyamatosan tanulok valamit. Ismét újságírói kapcsolódásuk miatt nagy számú emberrel találkozik, akik előtt csak olvadok, ha ezt mondhatom. Nemrégiben találkoztunk Nikolai Nikolaevics Drozdovtal. Az egyik fajta gyermekkortól halálra esik, és a fülében a "Az állatok világában" programjának ismerős képernyővédője hangzik. Ez elkerülhetetlen. És amikor elkezdtük kommunikálni vele, Istenem, nos, ez csak egy csodálatos, egyedülálló ember! És a kommunikáció óráitól, amit velünk vettünk, nem tudok a többiekről, de határozottan energiafogyasztást kaptam egész életem végéig. És ugyanúgy, mint más emberekkel. Küldj nekem néhány ember sorsát, akikkel még azt sem gondoltam, hogy valaha találkoznék. Még amikor elindul a szakmai indokok alapján, például, hogy egy interjú, és akkor kiderül, valamiféle barátság bizonyos ragaszkodás. És ezek az emberek közömbösek lesznek velem, legalábbis úgy érzem magam, mint ez az ember sorsát. És tapasztalja, empátálja, részt vesz, élvezze a sikereit, ossza meg sikerét ezekkel az emberekkel ... Nem tudom, válaszoltam-e a kérdésére, vagy sem?
- Nem, persze, mert valami mást kérdeztem. Írsz verseket, dalokat, dolgozol az orosz rádió Ausztráliában, aktívan részt vesz a kreatív szakszervezetek munkájában, szervez néhány rendezvényt! Ez egy hatalmas munka! Mikor van időd erre?
- Akkor válaszolok erre a kérdésre. Úgy érzem, szabad művész szabad kenyéren. Mikor sikerül ezt csinálnom? Néha én magam kérdezem magam ezt a kérdést. Ezenkívül van munka, van család, és mindez időt vesz igénybe, és mindezt nem lehet átlépni, és hála Istennek! És találsz időt minden mást, és megcsinálod. Ami a költészeteket és a dalokat illeti, mint a kreativitásról - csak éjszaka, mert több idő nem marad.
És válaszul - csend
Milyen jó, hogy senki sem hibáztatható,
Milyen jó, hogy nincsenek kapcsolatban.
Milyen jó szeretni a halál előtt
Senki sem a világon semmihez tartozik. (I. Brodszkij)
A lélek örvendezett és énekelt,
Bevallottam: "Szeretem"