Kaukázus és Lermontov, Tatyana Ivanova - a művészetről szóló megjegyzések
Mikhail Jurievics Lermontov nagyon szerette a Kaukázust. Gyermekként a nagymamájával pihentette, ott szolgált, a cárlaktól száműzték, a Kaukázus felé halt meg. Sokat írt a Kaukázusról és a hegymászókról, valamint a rajzról.
A Kaukázus kék hegyei. Üdvözlet neked!
gyermekeidet imádtad;
viseltél a vad hegyekben,
felhők felöltöztettek,
megtanítottál engem a mennybe,
és azóta álmodtam rád és az égen.
Gyakran hajnalban a hó és a sziklák távoli jégére néztem;
annyira ragyogtak a felkelő nap sugaraiban,
és a rózsaszín ragyogó öltözködésben,
míg az alsó sötét,
hirdették a járókelő reggelre.
A levegő olyan tiszta, mint egy gyermek imája;
És az olyan emberek, mint a szabadmadarak, élnek gondtalanul;
A háború az ő eleme; és a sötétségben a lelkük beszél.
Üdvözlet, a Kaukázus szürke!
A hegyek nem vagyok idegen:
Gyermekkorúak voltak
És a sivatag égboltját tanították.
És régóta álmodtam róla
Minden déli ég és a hegyek sziklái.
Gyönyörű vagy, a szabadság kemény széle,
És te, az örök természet istenei,
Amikor, mint a kék füst, a felhők
Este távolodnak el tőled messziről,
A feletted csavarodnak, suttognak, mint az árnyékok,
Mint a nagy szellemek feje fölött
A tollas tollak - és a hold
A kék ívek mellett az egyik vándorol.
Amint szerettem, a Kaukázus a fenséges,
A fiai háborús erők,
Az égbolt áttetsző azúrkék
És egy csodálatos ordítás az azonnali, hangos viharokról,
Amikor a barlangok és dombok meredekek
Ahogy az őrök felhívják az éjszakát;
És hirtelen meglátja a nap, és a patak
Aranyozott, és egy sztyeppvirág,
Bolyhos fejemelés,
Fénylik, mint az ég és a paradicsom virágai ...
"Demon" (keleti történet)
És a Kaukázus tetején
A paradicsom száműzetése repült:
Alatta Kazbek, mint egy gyémánt arca,
A hó örökre megcsillant,
És mélyen a sötétség alatt,
Mint egy repedés, a kígyó lakása,
Desztillált sugárzó Daryal,
És Terek, mint egy oroszlán
A gerincen,
Revel, - és egy hegyi vadállat és egy madár,
Körkörös magasságban,
A vizek igéjét hallgatta;
És az arany felhők
A déli országoktól messziről
Északról látták;
És a sziklák tele vannak tömegekkel,
A titokzatos álmosság tele van,
Meghajlottak,
A villogó hullámok figyelése;
És a kastélyok tornyai a sziklákon
Fenyegetően figyelték a ködöket -
A Kaukázus kapui órákon
És vad és csodálatos volt a környéken
Isten egész világa; de büszke szellem
Megvetően szemmel
Istene teremtése,
És a homlokán magas
Semmi sem tükröződött.
Némelyik távolról északra sietett,
A meleg és furcsa oldalaktól,
Te, Kazbek, a keleti őrségről,
Én, az idegen, hoztam az orrom.
Chalmoy fehér a századból
A homlokod ráncos,
És az ember büszke búsulása
Büszke világa nem lesz felháborodva.
De a csendes imádság szívét
Igen, vigye a kőzeteket
A szupersztár földjén, a te birtokodban
Az örök Alla.
Kérlek, hagyd le a napot
A dübörögő és a poros ösvényen,
Hogy elpusztuljak a sivatagban
Egy kő délben pihenni.
Imádkozom, hogy a vihar ne fogjon,
Csattog egy harci ruhában,
A sötét Daryal szurdokjában
Egy kimerített lóval,
De van még egy vágy!
Attól tartok, hogy azt mondom! - a lélek megrémít!
Mi van, ha a száműzetés napjától származom
Teljesen elfelejtettem hazámban!
Meg fogom találni a régi öleléseket?
Egy régi találkozó üdvözlet?
Barátok és testvérek tanulnak?
Szenvedő, sok év után?
Vagy a hideg sírjai között
Én lépni fogok a saját porára
Azok a fajta, lelkes, nemes,
Megosztottad velem a fiatalodat?
Ó, ha igen! saját hóvihar,
Kazbek, tölts fel hamarosan
És a hajléktalanok hamva a szurdok mentén
Sajnálattal
Mikhail Yurievich Lermontov rendkívül tehetséges ember. Lenyűgöző költője és művészi képessége volt. Tudtam, hogy vonzotta és vázolta költészeteit. De festményeit csak az interneten láttam (ahonnan vettem), és hálásan azt javaslom, ismerkedjen meg velük.