Hogyan működik a növények sztómája - az ökológiai híreket az ecoportalról
Gyomor az idősebb levél alján (Photo Power és Syrol).
A tudósok még mindig nem tudják megmagyarázni azt a mechanizmust, amely ellenőrzi a növények sztómáit. Napjainkban csak azt mondhatjuk, hogy a napsugárzás dózisa nem egyértelmű és meghatározó tényező a sztómák bezárásához és megnyitásához.
Élni kell, a növényeknek fel kell szívniuk a szén-dioxidot a levegőből a fotoszintézishez és vízből a talajból. Mindkettő a levél felszínén levő sztómadémák segítségével, a zárósejtek által körülvéve, melyeket ezek a szájok kinyitnak, majd bezárják. A pórusokon keresztül a víz elpárolog, és a folyadéknak a gyökerektől a levelekig folyamatos folyása megmarad, de a növények szabályozzák a párolgás mértékét, nehogy kiszáradjanak meleg időben. Másrészt a fotoszintézis folyamatosan szén-dioxidot igényel. Nyilvánvaló, hogy a gyomornak néha szinte egymást kölcsönösen kizáró feladatokat kell megoldania: ne engedje, hogy a növény kiszáradjon, és ugyanakkor levegőt adjon szén-dioxiddal.
A stomata munkájának szabályozására szolgáló mód régóta tudomány. A közös álláspont szerint a növények figyelembe veszik a spektrum kék és piros sávjaiban lévő napsugárzás mennyiségét, és attól függően, hogy a száj nyílt vagy zárt. De nem is olyan régen több kutató javasolt alternatív hipotézist: a stomata állapota az abszorbeált sugárzás teljes mennyiségétől függ (és nem csak kék és piros részéről). A napfény nem csak a levegőt és a növényt hevíti, hanem a fotoszintézis reakcióját. A sugárzás teljes dózisát figyelembe véve a gyomornak pontosabban reagálhat a megvilágítás változásaira - és így pontosabban szabályozhatja a nedvesség párolgását.
A kutatók szerint a legvalószínűbb mechanizmus a sztomatikus kezelésre lehet egy olyan önszerveződő hálózat, amely távolról hasonlít egy neurális hálózathoz (függetlenül attól, hogy mennyire vad lehet a növényekre). Még a spektrum kék és vörös részeire vonatkozó általánosan elfogadott hipotézis sem magyaráz meg mindent a stomata munkájában. Lehetséges-e ebben az összefüggésben elképzelni, hogy az összes záróüzem valahogy összekapcsolódik, és bizonyos jeleket kicserélhet? Egyesítve, azonnal és pontosan reagálhatnak mind a külső környezet változásaira, mind a növény kérésére.