Olvassa el az online bob choi utolsó feladatot bob choi utolsó munkahely-ír szerző szidzs jonatan - rulit -

Bob Choi: Az utolsó küldetés

Az olvasó figyelmét felkeltő lenyűgöző mesében egy veszélyes feladatra küld minket egy sárkányvadász tompított meghatározásával együtt. A jelen ügy folyamán az utóbbi megállapítja, hogy a közelgő ügy sokkal jobban kockázatos, mint hitt volna.

Az áldozat testéből csak egy csomó égett csont volt. Szépen behajtották egy szemetes zsákba, amely készen áll a dobásra. A legalsó alján a medence csontja volt, tetején, keresztben áthaladva, a karok és lábak csontjai, amelyek koponyatámogatásként szolgáltak. A végtagok, a csigolyák és a csontos csontok a koponya körüli rétegeket alkotnak. Amikor Bob Choi kinyitotta a zsákot, a bolygó szétesett.

Bob szomorúan sziszegte és fojtogatta a fogait. A kesztyű levétele után érezte az ujja hegyével a koponyasíneket, és érezte az oltóhideg utolsó maradványait. Tehát a lény körülbelül egy órája táplálkozott, legfeljebb kettő. Most valószínűleg álmos.

Bob lehajolt, úgyhogy hosszú köpenye a földi úton kavargott. A táska által tartott szag friss és erős volt. Fluorit, réz-szulfát, más ásványi maradékok vékony keveréke. Ezért tegnap nem nyílt ki. Felnőtt, intelligens és tapasztalt. Bob Choi rákattintott a nyelvére.

Egyenirányítva, átnézte az eső fátylát az előtte álló lakóépületen. Choi maga egy sovány, kerek vállú férfi volt, sötét, vékony hajjal. A homlokára és az arcára nedvességcseppek hulltak le, de nem hasonlított rájuk - mozdulatlanul állt, figyelte és figyelte a környéket. Egy puffadt, pompás arc, fáradt szemek a finom ráncok rácsánál ...

Az ötödik emeleti ablakban sárga-narancssárga ragyogást észlelt. Talán egy egyszerű lámpa, és talán nem. Bob Choi a fejét csóválta, és az arcát puffadta. Miért nem akarják korlátozni a jogilag megszerzett húst? Nem volt szükségük megölni. Ki lenne rosszabb, ha csendesebb lett volna? A köpenyük és így tökéletesen működött. Tehát nem, a lények lények maradtak, amelyeket az ellenőrizhetetlen éhség evett. És minden alkalommal, amikor elkezdődött. Évekbe telt az évekig, de a végső változatlan. Bob kesztyűs kezével átmászott a kabátjának zsebéből, és megnézte, hogy a fegyver a helyén van-e. A döntő nem változott.

Megragadta a táskát, és nem vette figyelembe a csontok kopogását és csikorgását, átvonult a sikátoron, ahol az ajtó nyílása védve volt az esőtől. A zsákot egy sarokba dobta, Bob egy lépcsőn telepedett le, és elkezdte nézni a házat. Néhány perc telt el. Az eső, amely a szürke-acél égboltból fakadt, fokozatosan kiszáradt. Száz méterre tőle, a Bryce utcán a tömeg elcsörrent - majd hangosabb, majd csendesebb. Egy csendes mellékutcában ülve Bob megengedte magának, hogy a kezét a mellkasába tegye, és vegye ki az ezüstpalackot. Az idő nem volt a legmegfelelőbb, de a hideg és a félelem szerény doppingot követelt. Egyébként senki sem fogja tudni. A szájához tette a lombikot.

Bob Choi fojtogatott, köhögött, és körbepillantott, jobb kezét a kabátja alá dobta. Előtte - nagyon közel van, meg tudod venni a kezét - egy fiatalember állt. És pontosan ugyanúgy nézett ki, mint ma reggel és nappal korábban: kék szemek, napszemüvegek, szőke haja fésült. Kifogástalan, egyetlen ráncos öltöny és arc nélkül teljesen kifejezéstelen. És mint a korábbi esetekben, volt egy papírzacskója a kezében.

Bob gyorsan becsukta az üveget a helyén.

- Amint ezt megteszi? Hallottam volna.

- Nincs ilyen képességed - felelte a fiatalember. A homlok a tiszta kavics fölött ráncos volt. - Tudja, hogy nem kellett volna levennie a kesztyűjét, Bob Choi. Ezek a szabályok. Ön megsértette a protokoll ötödik pontját, és ezáltal veszélybe sodorta.

Bob visszaadta a kesztyűt a kezébe. Azt mondta:

- Szóval mi van velem, Parsons?

- Szecsuán tészta gyömbérrel és marhával. És még több kávét. - A fiatalember letett egy papírzsákot, és kivett egy műanyag vödröt, filmbe csomagolva.