Hogyan magyarázható meg a szülőknek, hogy már felnőtt?
"Anya, hagyj békén, már nagy vagyok!"
"Te mindig számodra gyermek maradsz!"
Ez gyakorlatilag egy ítélet. Bármi legyen is a gyermek, bármennyire is mutatja a fejlődését, soha nem fog nőni. Nincs joga ennek megtenni. Miért?
Mit csinálunk rosszul?
- Hang hangja. Pontosabban, a tonalitás, olyan kis rezgések a hangszalagokban, amelyek bizonytalanná teszik bennünket. És a saját felnőttkorunkban tanúsított meggyőződésünk ellenére, a szülővel folytatott beszélgetés során gyakran kicsi kétség merül fel ", de mi van, ha nem?". Végtére is hozzászoktunk ahhoz a tényhez, hogy anyám / apám jobban ismeri. És akkor be kell bizonyítanunk az ellenkezőjét. És ha gyermekkorában felnőttekkel vitatkozik, akkor gyakran veszítesz. Ez nagyon mélyen és határozottan bennünk van.
- És hirtelen megbántani fogok. Szülőkkel való kapcsolatunk nagyon erős. És függetlenül attól, hogy milyen függetlenek vagyunk, nagyon ijesztő a támogatás és a család támogatása. Végtére is, bármi megtörténhet. És hirtelen az anyámat sértik meg, és nem fog beszélni velünk (segítség, látogatás)? Végül is egyedül maradok. Rémisztő gondolat. De ezek a gondolatok arra késztetnek bennünket, hogy beszéljenek a szüleinkkel, felszedjék a szavakat, és végül visszamentek róluk.
- "Gyermek vagyok". A felnőtt emberek gyakran kezdik kisgyermekként viselkedni a családi körben, így az apjukat és anyukat is beleértve a régi szerepjátékban "anya lánya, fiú és apja". Egy csendes, bizonytalan hang, vagy éppen ellenkezőleg, egy kiáltás, és a felháborodott lábbal ragaszkodva egyetért, nem illik egy felnőtt szerepéhez.
- Nos, és ami a legfontosabb. Gyakran látjuk szüleinkben, hogy anya és apa. De a szülő nem az egyetlen szerepe. Annak érdekében, hogy felnőttként saját külön életüket tekinthessük, magunkat fel kell nevelnünk.
Végezetül azt mondom
Növekedjen könnyedén, de a szülőknek bizonyítani, hogy felnőtt vagy, nem könnyű feladat. A független élet nemcsak a közeli hozzátartozóktól való távozást teszi lehetővé, hanem arra is kényszeríti őket, hogy megtanuljanak élni, és csak a saját erejüket számolják. Az egykori gyermek önállóságának kezdetétől fogva át kell mennie egy nehéz utat az új kapcsolatok felépítésére a felnőtt-felnőtt alapon. Meg kell vizsgálni a viselkedésüket, magatartásukat és hozzátartozóikat, hogy megtanulják tiszteletben tartani nemcsak érzéseiket és vágyaikat, hanem szüleik érzelmeit is. Nem mindig érdemes elvárni, hogy a mama maga dönti el, hogy elégedett-e ahhoz, hogy függetlenséget biztosítson. Próbálj felnőni magadra, hogy a szülői felügyelet és gondozás ne akadályozza meg Önt életben és fejlődésben.
Az elválasztás folyamata túlságosan fájdalmas lehet mind a tegnap, mind a szülei számára. Ha nehéz felnőttnek és önellátónak érezni magát, a pszichológushoz intézett felhívás segíthet ebben a nehéz üzletben.