Versek a szerelemről
Az utolsó találkozás keserű pillanata,
Nem fogom megváltoztatni az Ön számára.
Laza jázmin esti
Vállunkra dobtunk
Olyan, mint egy kendő,
Ó, milyen kár,
Ó, milyen kár,
Jól van, sajnálom
Csókja a szirmokat az arcán,
A felhők ugyanazok a szirmok a folyó mentén
Szépen búcsút mondunk neked,
Talán látni fogjuk egymást egy álomban
Nem kell nyugodnia,
Szomorúan kezeljük egymást
Nincs szükség több beszédre,
Egy ismerős nélküli barát könnyebb lesz
De milyen kár,
Ó, milyen kár,
Jól van,
Ne menj
iren, 55 Lugansk
Lelkemben a gonosz üledéke
És a régi hamu boldogsága,
És a korábbi szomorú örömök.
Csak az elmém tud menni
A horizont felé nyúlik
Reméli, hogy felszakítja a szálat
És próbálj meg változtatni
Legalább valami.
Üres viták, a szavak köd,
Paloták és tölgyek, világos és sötét,
És megkönnyebbülés csak egyben -
Állandóan halálra,
A felesleges szemetet a lélektől megrázni
És a régi félelem, hogy elhúzzon
A fény sötétségétől a lépcsőig,
Mint az első alkalommal.
És a csomóban újra megkötni
Remélem, szakadt szál,
És századik alkalommal,
Hogy valami megváltozhat.
És bár nem éri meg a gyertyát,
Hidd el, hogy nyersz.
Végül helyes lesz
Aki megvilágította a jó tűzét.
Lelkemben a gonosz üledéke
És a régi hamu boldogsága,
És a korábbi szomorú örömök.
Csak az elmém tud menni
A horizont felé nyúlik
Remél egy könnycseppet.
Ismét kockázatos lehet,
Legalább valami változtatni,
egykori
iren, 55 Lugansk
Sajnos, a költészet a szív nem törik
És a lélek szépsége nem adható meg
A versek nagy örömmel élvezhetők
Versek, versek, te komor délibáb vagy
Szeretettel írhatók a szívben
Az érzéssel, a gyengédséggel adható
Ők szánhatják egy gyönyörű idegen
De nem tudnak szeretni
Versek, mint a vízesés szíve
Rengeteg fény, érzékenység, melegség van
Ezeket a fejbe lehet ültetni
Néha szédülnek
Néha éjszaka írhatók
Napközben adományozhatók
Ők lehetnek szentelve szeretettjeiknek
De nem tudják abbahagyni a szeretetet
Minden érzelmünket közvetíthetik
Bennük felveheti a lélek szépségét
De nem védhetők meg
Hogy nem szereti a szívet?