Ki találta ki a teáscsomagot
Amint azt a híres mondásban mondják, nem lenne boldogság, de a szerencsétlenség segített. Az amerikai Thomas Sullivan, aki értékes rakomány tengeri szállításával foglalkozott, egyszer megtalálta azt a helyet, ahol a teákzsákokat tárolták, elárasztották. Ennek ellenére az árut minden probléma nélkül eladták. Míg Sullivan dühös volt, kereste fel a következő gondolat: a csomag száraz ital kis zsák, amelynek összege elég ahhoz, hogy egy csésze.
Abban az időben a teát értékesítették óndobozban. Az ügyfelek számára ezt a lehetőséget örömmel fogadták, és már 1904-ben is ez az elképzelés valósult meg. A teát selyemből készült kis táskában rendezték. Kényelmes volt, és az a tény, hogy a vásárló a problémamentes vásárlást megelőzően kipróbálhatja a különböző fajtákat, és kiválaszthatja a legfinomabbakat.
A teák zacskókban az első világháború alatt nagyon népszerűek voltak, a katonák inni iszogathatnak egy forró italt közvetlenül az árokban. A selymet gézzel helyettesítették, hogy megmentsék. Azonban az ital íze kissé rosszabb lett, mivel a géz kellemetlen ízeket adott, és megszakította a friss tealevél csodálatos illatát. Faye Osbourne (amerikai mérnök) a háború után kezdett keresni egy megfelelő anyagot, amelyben a teát csomagolni lehetett. Sokat kipróbálták, és egy meglehetősen hosszú idő után ideális választás volt.
Ideális választás Osborn a Manila kendert tekintette. Nem szükséges azt gondolni, hogy a teát a közönséges kenderbe csomagolták, ő egy banán távoli rokona. Abban az időben a Manila kender már teljes lendülettel hajókat gyártott és a mérnök nagyon gyorsan létrehozta a termelést. Az ilyen zsákok nagyon gyorsan alkalmazkodtak és a géz-anyagot helyettesítették. 1938-ban a Dexer egy papírszűrő szabadalmat jegyzett be. A tea táskák gyártásában ma használják.
Osborne sikere nem sokáig tartott. Amint megkezdődött a második világ kendercsomagja, betiltották, ezt az anyagot elől kérte. Ezenkívül a tündérből készült összes teátartalmat elkobozták és elküldték az amerikai haditengerészetnek