Nagymama egy távoli faluból, amely segített neki túlélni olyan körülmények között, amiket nem álmodtunk "
"Élek itt egyedül, mint ez ... Agafya Lykova!" - találkozik velünk az Adelaide Maria Afanasyevna falu szélén, vagy Marusya nővel. - A lányok okosak!
Egy tíz embert választanak egy ötfalú házba. Az orosz tradicionális kultúra Samara központjának folklór és néprajzi expedíciójában veszünk részt. Körbejárunk a régióban, ahol nagymamákat keresünk, jó memóriával, népdalokat rögzítünk. Nagyapák, sajnos, nem élnek sokáig Oroszországban, és ha igen, nem emlékszenek sokat.
Adelaidovka - falu hihetetlenül költői neve, elveszett között Isakly, Schental, a régi és az új Chesnokovka Surkina. A falu öt lakóotthoni szendvics között a korábbi kollektív gazdaság területén, és egy kis vízmosás, amely végigfut az alsó a Big Surush, és ebben az értelemben, itt minden margó vagy él, mondja Baba Maroussia. Ebben a régióban nincs mobilkapcsolat, és nincsenek belépési jelek, és a műholdas képek helyi kertjei csak nagy közelítéssel láthatók. Az Adelaide néhány párhuzamos valóságban létezik, az időtlen időben - az óra 10 évvel ezelőtt állt meg, amikor az utolsó ifjúkora itt maradt.
A dalok nagymamájához jöttünk. Maria Afanasyevna Erzya nemzetiség szerint, de sok régi orosz dalt ismersz.
- Anyám énekelt. Az ünnepekhez más falu rokonai voltak. Az asztalnál üldögélünk, és mi gyerekek ülünk a tűzhelyen és hallgatunk. Így a gyerekkori ősi dalok az emlékezetben. Aztán összeházasodtak - ők énekeltek a cégekben. Most senki nem énekel. Nemrégiben ünnepelt unokája két évig - mindenki ült - néma. Csak beszélj. És összejöttünk, röpködtek egy ryumashkán - és elmentek.
Két dal Afanasyevna Maria azt mondja, nagy részletességgel a gyermekkoráról, a fiatalok és a házasság, a szerelem és a féltékenység néhány elviselhetetlenül kegyetlen időt és az emberek, akik átélték az időben.
"Drágám, Dmitri Markelovich, és csak egy muzhchin ó, és jól énekeltek! A rózsák a testen emelkedtek. Az idősek beteg betegek voltak. Nos, a nők ...
Maria Afanasyevna kimondja sziszegő hangok határozottan: muzhchyna, isho veszít magánhangzókat igevégződés napja: zapevat, kopatsya és felhívja a férjét „magát”.
"Néha anyukánk haza is járnak, akár a munkahelyeken, a cérnák vagy a pálcikák kezében, és egészen a daloktól. Leülnek és énekelnek is. Korábban a tetvek halál volt. Leülni fognak, ami megtisztítja a fejét (a gyermeket), amely lefújja az inget, és megnyomja őket a varráson.
1947-ben kaptunk rádiót - egy nagy alumíniumcsövet lógottunk a póluson. 7 órakor a cső be van kapcsolva - az egész falu hallgat. Néha zenét hallgatnak a lélekért. Most undorító hallgatni a dalokat. De nincs hova menni, meg kell nézni (TV). "
"Ó, nehéz gyerek volt. Hogy nem halott, nem tudom. Végül is ettünk egy füvet. Szó szerint. A kályhában, ahol fekszel, mész leveleit rágja. Rágcsálni, rágni, de mi ezek a lapok használata, nincs tápérték.
Burgonya és itt született itt, napalokkal (egy hüvelykujjú hüvelykujja van Ed.). Ez a legnagyobb ishó. A többi borsó. Emlékszem, hogy édesanyja vízben és levesben mossa le közvetlenül egy héjjal - nincs semmi tisztítani. Kenyér mindent elküldött az elejére. Egy héten vagy egy hónapon belül nem emlékszem, öt kilogramm rozslisztet adtak munkanapoknak. Anya elrejti ezt a lisztet, de meg fogom találni és megszáradni. Egyszer megtaláltam a kis táskát, és lisztet csöpögtem. Látta, hogy megragadtam a hajam, és engem hagytak: "Maga egyedül van? És mit fogunk enni?
Ó, nagyon nehéz gyerekkor volt. Hogy nem halott, nem tudom. Végül is ettünk egy füvet. Szó szerint.
Az ártér itt. Az ártéren nőtt a szalag - még akkor is, amikor az ősi Shental után jött. Az egész falu ragyogott - nem bokor. Csak a csírája jelenik meg, már szakadt és a levesbe. Egy víz. Hlebash-kenyér ezt a szemetet, jól, cho, a gyomor éhes.
És akkor amikor borshchevka podspet, shkrdda, bogyó, akkor már könnyebb volt az emberek számára. Borshchevka tehén-hordozó, és egy réztalan (szarkaláb, Ed.) - olyan éles, homokos, homokos szár. Édesebb, mint borshchevka, több cukor van benne. És ősszel fog jönni - gombákat szedni. De csak fehér gomba és volzhanki. Most mindent gyűjtenek. Forralnak és eszik, és Isten áldja meg mindnyájukat.
Húsvéti tojás? És nem volt tojás, fia-oh-oh-oh! A Kura-t egy burgonyára tartották és lovas alom táplálta. Nem volt gabona. Ettől kezdve a gyerekek elmentek, amikor egy kombájnban dolgozott, akkor rengeteg gabona volt.
Nem fogom elfelejteni, menjünk újra a barátnőmhöz. Bementünk a kunyhóba - valami krumplit, finom illata van. A nagymama elhagyja: "És nekünk a tyúkok kiszáradtak". Nos, mindent, és búcsút. A következő szomszédhoz megyünk, nyers burgonyát adott nekünk. Ezután megyünk: "Krisztus feltámadt". Csend, a házigazda a szekrényben állt, és nem keveredett. És nem maradt semmi.
Atyám visszatért a háborúból. Aztán a gyerekek elmentek, először a kis nővér megszületett, aztán. Az apa és testvére elkezdett építeni egy házat, amely az út mentén áll.
Az erdő leesik a gyökérből, hány métert fog csírázni, megtisztítani, hozni. Nem férfi, de a medve egészséges. Lebontotta a tölgyfa rönkházat. Az idősek azt mondják: "Afanasii Sergeyitch, a tölgyfa ház egy szén-monoxid ház. Szükséges a tölgy tölgy az ablakpárkányra, de a mész vagy a nyár felett. Az erdőnkben égett, mert égett, a tölgy volt, és a nyár a hárs még fiatal. "
Megszúrják a fát, megtisztítják a csomókat, és húzom őket - a csomókat feltétlenül elégetni kell. És a hó a derék fölött van, nincs nadrág, a térde csupasz. Oh.
A Novo-Surkinsky erdőben adták az apának a telket. Az apám és a testvérem kocsival megy, és elhoznak. Megszúrják a fát, megtisztítják a csomókat, és húzom őket - a csomókat feltétlenül elégetni kell. És a hó a derék fölött van, nincs nadrág, a térde csupasz. Oh. A csomók nedvesek, tüzet fognak. A rönköket összegyűjtöttük, összeszereltük, a tavasz jön - szállítani fogjuk őket. Tavasz jött - nincs napló.
Március 12-én Maria Afanasyevna kollektív gazdaságként tevékenykedett, ahol a szovjet utáni években a kollektív gazdaság összeomlásáig dolgozott. Nagymama egy szomorú mosollyal emlékeztet festői részleteket a munkakörülmények: „nincs nyaralás fizetni, nincs szabadság,” nehéz fizikai munka, amely képes ellenállni minden egészséges ember, és egy állandó harc az elemekkel, a szó szoros értelmében. Télen, a tél volt havas, minden reggel kellett kiásni a mezőgazdasági termelő, lapát siló, hogy a „havazás vsklyan”, és tisztítsa meg a tavaszi öntözés állatokat.
- A farmon a sár mély térd, és galosheseket viselek. Kalosha valahol marad. Otthon fogok zokniban. Zokni a lábig ragaszkodni fog. A tűzhelyen felmelegítem a lábamat, lazítom a zoknit. Megyek a gazdaságba, a tejjelek sikoltoznak: "Marus, itt van a galosha" "
Annyi erõm volt, hogy nem dicsekszem, ahonnan kezdtem. Most a vödör nehéz, és a korábbi két 25 literes edény a tavaszt is elviszi. És Andrey bácsi, a fej: "Marusya, van ilyen lombik, mint a vödör."
Ha egy varázsló, egy négyfejű tégely, azt dobom a vállamra és menjek előre. Hat vödör burgonyát egy zsákban tölteni fogok, felemeli a vállát, és ott viszek a pincébe. Az omlett (szalma) tetejére dobom. A zsinórt kiabálta, maga felülről felsikolt: "Marus, igen, ahol ennyit teszel, leállítasz!" És ez nem nehéz nekem. A nagymamám házának bejelentkezése megváltozott - a gyökeret veszem, ő a tetején van. Általában kisebb volt, mint én.
Különösen egy kisgyerekes házasságban vagyok, így a gyerekek kicsiek. Ez most ruhák (nagy méretű - szerk.), De mielőtt ... nem viseltem cipőt - 45. méret (egy lábat mutat egy óriási feltűrt csizmában). De a gyerekeknek is van egy nagy tapéta. Oké, fiam, de miért mentél a lányomhoz?
Néha az anya pörög, köt, és énekli ezt a dalt, de hallgatom, ha otthon örülök. A gyermekkor óta szeretem ezt a dalt: a lány alszik, az úriember felébreszti és elviszi az erdőbe. Nos, ami történt, ott kellett volna történnie. A virág valószínűleg a legfontosabb dolog. Most minden más. Nincs időnk megismerni - már hazudnak. És korábban ...
Felkapta velem: "Ó, én, figyelj. Gyere el a klubból - már halott leszek. - Nos, a pokol veled - mondom.
Két éve jártam. Ó, hogy futott utánam, nem dicséretben. Valahogy a klubba megyek, és egy erőmű van - amíg a motor 11 óráig nem működik - a fény be van kapcsolva, sötétig reggel 5-ig sötét. Aztán este este a klubba járok. Felkapta velem: "Ó, én, figyelj. Gyere el a klubból - már halott leszek. - Nos, a pokol veled - mondom. Elvette az órát és elment. Fájdalmasan aggódott. Talán ezért mentem utána.
Volt szerelem, aztán kiment. Féltékeny volt, rémület. Dolgozni fogok, felöltözöm a ruhát, melltartó. - Ó, a mellek túlcsordultak. Az új ruhát felöltözik ". Megmondtam neki: "Munkát fogok dolgozni, sehol sehol. Istenem, én is ugyanazt mondom neked - egy lányért vettem feleségül, és nem vagyok marán, csak az öregkor. Hetven évvel ezelőtt halt meg, egyedül élve ... Pour, fiam, kicsit részeg vagyok, vagy pedig a teája túled engem.
Az elbeszélő Mária Afanasevny történelem elsődleges kollektív gazdaság a Brezsnyev-korszak összefonódik emlékek csodával határos módon túlélte a szovjet ateista „inkvizíció” pogány rítusok. Az esküvőnél úgy döntöttek, hogy "szaladgálnak" a falun keresztül egy koszorút, és "hegesztik" (siránkozás). És egy héttel a Szentháromság után látták el a Vesna-t Adelaide-ben. Az emberek, Marousi nagyanyja szerint, sötétségbe megyek - nem mozogni. Az egész tömeg ment egyik széle - törött nyírfa és vitte a falu körül dalok, táncok, a másik végét, hogy dobja nyírfa tavasszal „Ki énekelte popozhiley fiatalabb - a tánc és az idősebb gyermekek Intermedia. Mit énekeltek? De "Vidd le a len lányát".
A falu azóta leereszkedett. Senki nem énekel az utcán, és nem szünteti meg a nyírfát, csak az északi szél. Egyszer, a Régi Új Év alatt mintegy kétezer-ezrededik, az alacsony égbolt fogásba veszi a jól darus pálcáját, amely Marusya asszony udvarán ragad, és folytatja a varrást. Az égben egy lyukon keresztül esik a hó, és Adelaide észreveszi a nagyon kéményeket. De miközben a füst feláll a csövekről, a szomszéd a Marousa asszonynak friss hírekért.