Írj esszét a témára, hogy mi történik ősszel a rózsával
Tél idén korán feküdt. Néhány napig hó. A váratlanul hótakaró foglyok nem voltak ideje, hogy levágják a bukott leveleket. Itt és ott látott egy faragott juharfalazatot, amely a hó alatt állt ki. Még mindig ott és ott lombozat maradt a fákon. Úgy tűnt, hogy a fák fogják a kezüket, amelyen a hó feküdt, és nem olvadt meg. A tölgyfa lombozata, amely megmaradt, úgy néz ki, mint ónkannák. Egyikre kopogott, mintha meg akarná melegedni. De a hegyi hamut már régen hagyta el a lombozat, és csak a zhmenki keserű narancsvörös bogyók teszik elegánsabbá a fát. Nem lehetett távol tartani tőle. A hó súlya alatt a nehéz bogyók nem tudtak egy fán pihentetni, és a hótakaróba vörösödtek.
A hegyi kőrisfák koronái mindig a madár dübörgése. Észrevettem a kis szürke éneklő madarakat vörös mellkasával. Ez bullfinches. Amikor elindultak, úgy tűnt, hogy valaki láthatatlan keze dobott egy marék bogyót. Szeretem csendben közeledni a lángoló kőrishegyhez, és meghallgatni a madár hangokat, és még mindig megcsodálhatom a bullfinches-t. A madarak azonban valahol eltűntek. Nem tetszett a hegyi hamu, vagy én megijedtem őket, csak nem láttam bikafészeket ebben a szuronyban.
Otthon egy bikafiót húztam, beillesztettem egy képet egy kartondobozra, és egy drótra lógtam, mint egy karácsonyfa játék, a hegyi hamutágon. Azt hittem, talán egy papírfiú vonzza az élő ikrek figyelmét.
Egyszer egy ismerős hegyi hamut jöttem. A festett bullfinch a szélben lengett. A verebek nem figyeltek rá. És hirtelen egy szomszédos fenyőfáknál egy szürke madarat láttam egy vörös mellmel. Bullfinch szorgalmasan a fák koronájába pillantott, ahol ugyanazok a madarak nyüzsgtek. Rámosolyogva rámosolygott rám. A koronából a bikafiú leereszkedett, és a félkörömre lefelé repült, a félkörképet leírva visszatért az ághoz. A bikaviadó barátokkal volt.