A harang alakú kút könyve, 74. oldal
Zhenya hallgatott, a szavai valósághűségével összeomlott. Ők barátnőikkel is hódoltak mobiltelefonjukon, csak csevegtek az interneten, és úgy gondolták, hogy mindez modern és stílusos.
- Miért csöndes? - kérdezte a gonosz Zaitan, - meglepett?
- Igen - válaszolta Zhenya halkan.
- És én is - felelte Liza.
- Egyébként az állatok közelebb állnak a Természethez, mint az emberek, bár nagyon fosztottak.
- És ki fosztotta meg tőle? - kérdezte Eugene, - vagy elvesztették magukat? Saját hibája miatt?
- Szörnyű kérdést kérek, félelem nélküli lány - mondta Evil Zaitan.
- Nem, nem vagyok félelmetes - mondta Zhenya - valójában nagy gyáva vagyok. Tudod, mennyire féltünk először!
- Igen? - A gonosz Zaitan meglepődött és nevetett. A narancssárga ruhák lángnyelvek csillogtak, és néhányan elkezdtek elszakadni a köpönyegtől. Kis darabokra esettek, de aztán elhalványultak a szürke köveken. Szörnyű hővel haltak meg. Zhenya és Lisa még rajongni kezdtek.
- A pokol tűz mellett van? - kérdezte.
- Miért van pokoli? - kérdezte Zhenya.
- És hogyan lehet a kezemben? Tudja, hogy ki beszél, és mi? Grinned Evil Zaitan.
- Természetesen - felelte a lány -, maga a Gonosz Zeitun.
- De én nem vagyok egy mese karakter, ami a végtermék jó lesz - nevetett megint - én vagyok a gonosz, és így a gonosz, a sötétség, az I. és a barátja a sötétség, a másik soha nem leszek.
- De én magam akartam találkozni veled - mondta Zhenya.
- Szerettem volna? - meglepődött - miért? Az emberek félnek tőlem, tudják, hogy én őket építeni a szörnyű machinációk, megölöm őket, azt kell, hogy álljon, hogy a betegség és az őrület, én vagyok, ahogyan élnek, annak ellenére, hogy a bajok ... mindig magukat hibáztatják.
- Beszélni akartam veled - felelte a lány.
- beszélni? Velem? Mi az?
- Sok dologról. A Szürke Sirloinról, a Kolokolchik Bells-ról, milyen rossz a Földön? - kezdte a lány lángolva.
- Igen, kíváncsi kérdéseket kérek, de először térjünk vissza az első kérdésedre. Ön megkérdezte, ki fosztja meg az embereket képességeitől, vagy elvesztette őket a saját hibájukon keresztül. Szóval, azt mondom, hogy mindez az ő hibájuk.
- És miért? - kérdezte.
"Mert rájöttem, hogy mit tudtam elkapni" - mondta Zloy Zaitan.
- És mit csinálj vele? A lány újra megkérdezte.
"Látod, én a világba születtem, ahogy mondtam, egy napsütéses napot, egy tiszta és világos angyalt, a fény teremtését. Én vagyok a leghatékonyabb a Teremtőm számára, és ezért adott nekem egy ilyen nevet. És én, az apámra nézve, ugyanazt a hatalmat szerettem volna, mint az övé. Azt gondoltam - erős és mindenható, de én vagyok a gyermek, én vagyok a fia, ami azt jelenti, hogy magam is ugyanaz lehet. Lázadtam ellen, elkezdtem ellentmondani neki, és mindent ellene. Azt is szerettem volna létrehozni és irányítani a világokat, csillagokat és bolygókat akartam építeni, és uralkodni akartam rájuk. És nem csak rájuk - mindenütt. Tetszett a saját audacitásom, és gondoltam kreatív repülésemre. A saját erejmben, hatalomban, hatalomban élveztem. Imádtam magam és mit csináltam, aztán elmondtam az apámnak - mindent, most nem engedelmeskedek neked, magam építem a világomat, és tovább - ahogy akarok. Én vagyok a kreativitás zsenije.
A gonosz Zaitan elhallgatott, és nyilvánvaló volt, hogy a saját beszédét megrázta. Egy ideje hallgatott, és ez a kép furcsa volt. Között a csupasz szürke sziklák, itt-ott, ragasztás éles szegélyek, tátongó fekete hasadékok, három - a szörnyű idegen a narancssárga ruha elég modern lány farmer és dzseki és fehér macskát.
Milyen idő telt el körülöttük? És vajon egyáltalán folyik-e, vagy talán megállította a könyörtelen futást és megdermedt?
Milyen korszak volt? Miféle környezet veszi körül őket? Hol van a térképen? És milyen kártyákon keresni? Hol történt mindez?
Gyászosan néma fakószürke hegyek, türelmesen hallgatott sziklás talaj a lábuk alatt, és még a fekete moha, amely a földre, mint fekélyek, hallgatott a rossz. Csend az egész.
- És ki volt az apád? - Hirtelen megtörte ezt a csendes lányt.
Zloy Zaytan meglepetésből felemelte gyönyörű szemöldökét, ilyen emberek szemöldökét hívták.
- Hogyan? Nem tudod ezt?
- Valószínűleg nem tudok másról, igazad van - felelte a lány, zavarban.
"Az apám volt az, aki később ellenségem lett" - felelte Zloy Zaitan.
- Akkor ki ez? Ismét megkérdezte.
A gonosz Zaitan elcsúszott, nyilvánvalóan elriasztotta ezt az egyszerű kérdést, nem tudta, hogyan kell válaszolni. Még a székéből is ugrott, és egy ilyen erős izgalom felkelt a levegőbe, és rohanni kezdett, mint egy forgószél. A narancssárga ruhában metán alulról, olyan volt, mint egy égő fáklya vagy tüzet pehelyfelhősödési, amely aztán hirtelen felemelkedik, a nyíl repült le, majd ismét szárnyalni magasabb és magasabb, messze meghaladja az éles szürke sziklák.
- Mi a baj vele? Kérdezte Lisa.
- Nem értem - válaszolta Zhenya -, tudod, és valamilyen okból sajnos sajnálom. Nem tud válaszolni egy ilyen egyszerű kérdésre, azt is mondja, hogy világokat akar létrehozni.
- És sajnálom őt is - mondta Lisa halkan -, bár nem szabad megkedvelni.
- Értem - bólintott a lány.
Ugyanabban a pillanatban az égő fáklya mellette volt.
- Mi a baj veled? - kérdezte Eugene, - rosszul érzed magad?
- Mi az? - kérdezte - rosszul érzem magam? Igen, valószínűleg nekem rossz.
- Segíthetünk? - kérdezte a lány.
- Ó, ne beszélj így, állj meg nekem - mondta a Gonosz Zaitan majdnem felnyögött.
- Miért mondasz ilyen csodálatos dolgot - nekem, és mindig azt mondjuk - az Isten szerelmére.
"Ó, hagyd abba ezt a kínzást ..." a Gonosz Zaitan ismét felnyögött: - Soha nem mondom ki a nevét.
- Kinek nevezik? - Nem értették Zhenyát, - Istent, vagy mi?
Látták, hogy a Gonosz Zaitan megrándul az egész testével.
- Szóval ez az apád? - kérdezte meglepetten.
- Igen, ez az apám - felelte, megbántva, és valamilyen oknál fogva fáradtan.
- Szóval mi legyen ez? - Zhenya még mindig meglepődött - mindez nem egy találmány, nem fantázia, nem mese? És azt gondoltam, hogy mindezt maguk az emberek készítették el, és ez egy régi mítosz.
- Nem, ez a legtisztább igazság - válaszolta a Gonosz Zaitan -, csak te nem tudsz sokat, ezért mindent eltorzítottam, és hozzáadtad a saját, emberi lényedet. Igen, ez az apám, és ezt kezdtem visszatartani és ellentmondani neki.
- Ez jó? - Zhenya kétségét fejezte ki - anyám azt mondja, hogy ez rossz szokások. Amikor az anyámnak vagy az apámnak durva vagyok, büntetnek.