Miért olyan rémes és büszke az oroszok (Vladimir megtalálta)
Ezt a kérdést megkérdezte egy olasz vendég, aki meglátogatott nekem, a múlt század 90-es években. A beszélgetésből kiderült, hogy ez a kérdés az olaszokkal folytatott kommunikáció során felmerült a barátai köréből. Azt állította, hogy az olaszok többsége ilyen benyomást tett.
Nyilvánvaló volt számomra, hogy kifelé nézve valószínűtlennek tűnt, de miért büszkék és mi véleménye szerint büszkék vagyunk? Azt válaszolta: "Büszke vagy, hogy oroszul."
Kiderült, hogy egyes irodalmi források, köztük N. Karamzin művei a nemzeti büszkeségünkkel bírnak.
Nem értettem egyet azzal, hogy a külső benyomások megtévesztők, és megpróbálták elmagyarázni neki - mi is vagyunk. Megpróbáltam bebizonyítani, hogy népünk komor arcai a mindennapi problémák sok oroszának a 90-es években történtek.
Az a tény, hogy egy személy belső állapotot tükrözi az arcán, nem volt kétséges, sem ő, sem én, de ez nem változtatott a véleményét.
Ezekben az években. A metró egyik mozgólépcsőjén, az egyik legmélyebb állomáson próbáltam ellenáramlást találni olyan arcokat, amelyek úgy nézett ki, mint az olaszok nyitott arcai, és két ilyen arcot találtak. Nyilvánvalóan fiatal boldog pár szerelmes volt. A többiek, mint A. Blok azt mondta: "És a makacs düh a homlokom szemöldöke között fekszik." Valami hasonló volt az oroszok homlokán.
A büszkeséget a következőképpen fejezem ki: "Ha valaki büszke az állampolgárságára, akkor beszélnünk kell egy diagnózisról." Ebben az értelemben nemzeti hazafiik nem jobbak, mint más nemzetiségek nemzeti hazafiái. "
N. Karamzin egyes állításai alapján azzal érvelt, hogy a nemzeti büszkeség az oroszok jellemzője.
Megállapítottam, hogy N. Karamzin beszélt Oroszország különleges szerepéről a világtörténelemben, úgy vélve, hogy a "sok Európa" a "sok Oroszország" -tól függ.
"Úgy látom, hogy az emberek büszkesége és népszerűsége Oroszországban új generációkkal nő." (N. Karamzin).
Tolstov kijelentéseire hivatkozva, amelyben az egyes népek sajátosságaira vonatkozó gondolatokat károsnak, a világi civilizáció fejlődését negatívan befolyásolónak tekintették, sikertelenül igyekezett meggyőzni az ellenfelemet.
Később egy jól ismert modern író, az emberi jogi aktivista és a közszereplő - Marek Halter - azt mondta: "Franciaországban nem vagyunk büszkék, mint te Oroszországban."
(Azt hiszem, az olaszok is ugyanezt mondhatják magukról).
A tizenkilencedik század egyik leghíresebb filozófusa, A. Schopenhauer úgy gondolta, hogy:
"A legolcsóbb büszkeség nemzeti - a benne levő tárgyban olyan egyedi tulajdonságok hiányát tárja fel, amelyekre büszke lehet."
Puskin költeménye a következő mondattal kezdődik: "Különleges büszkeség vagyunk." Oroszország keserű gondolatokkal zárul:
Hol lesz az ország hit nélkül,
A becsület, a lelkiismeret, az intelligencia nélkül
Amikor a szilárd képmutatók
A hatalom és a pestis körül?
Ezek a gondolatok modernnek tűnnek.
Sajnos a külföldiek szemében nem úgy nézünk ki, ahogy képzeljük magunkat, és sok oka van ennek.
Az utóbbi időben Európa egyre inkább az orosz agresszivitásáról beszélt az orosz agresszív Ukrajnával kapcsolatos következtetések alapján.
Így azt lehet mondani, hogy a népünk és a hatalmon lévők és a politikák végrehajtása egy egységes egészet képviselne-e. A valóság az, hogy népünk békés, de agresszív az ukrán testvéri nép ellen, Oroszország fő politikájának eredménye, amelyért Ukrajnának az Oroszország és Amerika közötti globális konfrontáció "alkudozási chipévé" vált.
Úgy gondolom, hogy sokan nyugaton megértik ezt. Ez egy másik dolog, amikor az orosz televíziózás során számos politikai beszélgetésen megtekinthetik az agresszív oroszok egy csoportját a tévékészülékeken, és ennek alapján nagy horderejű következtetéseket vonhatnak le népünk agresszivitásáról.
El kell ismerni, hogy a TV valóban hozzájárulhat ehhez, program kidolgozása, amely az agresszív viselkedése résztvevők az elvek a csomag (ha több fél támadják az ellenfél nélkül hagyta őt beszélni) - lett a norma szinte minden politikai talk show. Nem csoda, hogy az Egyesült nyáj azok a résztvevők, akik nem képesek megvédeni saját szemszögéből, és kompenzálja a hiányzó ilyen képességek agresszív viselkedést. (Minden résztvevő állományok saját szemszögéből a kortárs politikában pontosan megfelel a hivatalos, tehát a kognitív érdeke a közönség nem okoz).
Az e programokban résztvevők közös kultúrájának agresszivitására és hiányára felhívtam a figyelmet, kedves olvasó, a cikkemben: "A kommunikáció kultúrájáról".
A TV-ben a "The Right to Vote" programban fellépő incidens, amelyben az úgynevezett politológusok egy csoportjának agresszivitása elérte a magasabb szintet, arra késztette, hogy térjek vissza erre a témára.
Észrevehető volt, hogy a csomag minden résztvevője pszichológiailag készen áll az ellenfélre, de csak egy kívánatosnak találta (Sergei Markov), és a szemébe ütközött.
A sérült fél meghívásra került a transzferre, a lengyel szakértő, Thomas Mazeichuk.
A program fogadója, Roman Babayan az iskola rendes tagjaként mutatkozott.
Amikor a Nyugat beszél népünk agresszivitásáról, megértem, hogy médiaink hozzájárulnak ehhez a véleményhez, és ez bosszant engem.
Nem támogatom az információs programok tilalmát. Váltó, ahol a résztvevők úgy viselkedik, mint a program „A szavazati jog”, maguk is meghalnak, amikor már nem, hogy vegyenek részt a politikusok, akik, ellentétben tagjai iskolák, van mondanivalója, és tudják, hogyan kell csinálni, mint a civilizált emberek.
Remélem, hogy a tisztességes emberek nem fognak részt venni a showban, ahol a kulakok lehetnek a vitában felvetett érvek.
A szavak egyik dal a Okudzsava van egy érdekes megfigyelés az állományból: „Bolondok szeretnek gyűjteni az állományban.”.
A mi esetünkben agresszív emberek gyűltek össze a csomagban.
De az intelligens ember agresszív lehet?