Kínai lenyűgöző mese

Kínai lenyűgöző mese

Amikor az üresség és a teljesség szül meg egymásnak,
ahol a képen nincs semmi
lenyűgöző világot teremtve
Da Chun Guang, kínai művész és kalligráfus

Kína egyike azon kevés országoknak, ahol a kultúra és a művészet évezredeken át folyamatosan és következetesen fejlődtek, évszázados hagyományok stabilitását biztosítva.

A kínai festészet egyik megkülönböztető jellemzője a rajz linearitása. Valami szilárd, valami sima, valami szigorúbb, a repülő vonalak igaz képet a szorításából, és mindegyik megy egy csomó változás az átviteli apró árnyalatok és érzéseit a művész. Ez a képesség elválaszthatatlan az ecsetkezelés technikájától, amely évszázadok óta javul, mivel minden ecsetvonásnak pontosan pontosnak kell lennie, mert sem törölni, sem javítani, már nem lehetséges.

Kínában a művészek általában gyönyörű kalligráfusok, és műveikben tisztán megfigyelhetjük. Annyira közös a kínai kalligráfia és a festészet között, hogy nővéreknek tekintik őket, és stilisztikai egységben fejlődnek egymás felé. A kalligráfiai munkának nemcsak gyönyörűnek, hanem élőnek és lelkieknek kell lennie. A kínai kalligráfia és a festészet határa a tánc művészetéről, és a tér érzete bennük egyfajta teret ér a táncban. Ezért a kurzusos Zhang Xu egyik leghíresebb mestere, a karddal táncokat nézve, megértette a kurzív stílus lelkét. Nem egyáltalán nem, hogy a jian birtoklásának művészete hasonlít a kalligráfiához.

Mind a művészek, mind a kalligráfusok ugyanazokat az anyagokat és eszközöket használják: ecset, lágy porózus papír, bambuszból vagy kenderrostból és kínai tintából. Az írás és rajz tintagyártásakor a kínaiak elérik a legmagasabb szintű tökéletességet. Ha speciális fekete blokkokat dörzsölünk vízzel vastag vagy folyékony konzisztenciára, tintát kapunk, amelynek segítségével a művészek sokféle hangot alkotnak. A színes, gazdag és kifinomult, kiegyensúlyozott, polikróm aranyszabályozáshoz használatos - a festék nem akadályozhatja a színek színét, és a szín nem akadályozhatja a hasított testet.

A kínai festészetben két alapvető írásmód létezik: "gongbi" ("alapos ecset") és "sei" ("eszmeátvitel"). A "Gunby" egy finom és részletgazdag grafikus írásmóddal rejlik, gondosan kivetítve a festéket és kis részleteket felírva. Miután kontúrvonalat készített, a művész ásványi festékekkel festeti a képet, így a kép fényerejét és díszítőképességét adja. A "gongbi" művészek stílusában, akik a császárok és nemesek palotáinak belső terét díszítették.
A "gongbi" -tól eltérően a "sei" egy szabad stílusú írás, széles ecsettel. E stílus művészei nem az objektum külső hasonlóságát próbálják közvetíteni, hanem a lényege, az érzelmi komponenst és az elme hangulatát akarják közvetíteni. A legtöbb esetben a "sei" művészek fekete-fehér szürke tónusú tintát írnak, ami a képeket nem olyan pompásnak látja, mint a "gongbi" stílusában, de rejtett kifejezése és valódi őszintesége van.

Festészetükben a kínai művészek kedvelik az allegóriát, azonosítva az ideális képzeletbeli világ képével az emberi élet jelenségét. Így például egy bazsarózsa az emberi szépséget, valamint a gazdagságot és a tiszteletet; A varfát a boldog hírek szimbólumaként értelmezik, és a szilvavirág meihua, amely a legszigorúbb téli télként nyílik meg, kristály tisztaságú emberrel. És a kalligráfia és a felirat a festményben egy ilyen allegóriát még nagyobb költeményt és kifejező képességet ad.

Kiemelkedő ősi kínai festő és író Su Shi (1036-1101) javasolta, hogy „a vers volt a figuratív festészet, és a festés is jelen volt a költészet.” Ez a mottó kifejezte a költészet és a festészet szerves egységének gondolatát, amelyet a kínai művészek generációi törekedtek.

Kína hagyományos festészetében bizonyos műfajok megkülönböztethetők: portré, táj "hegyek és vizek", festés "virágok és madarak". Egy adott műfajra szakosodva a kínai festők ritkán vesznek fel egy másikat, ami lehetővé teszi számukra, hogy mélyebben behatoljanak a bemutatott objektum lényegébe, és nagyobb átviteli teljesítményt érjenek el.

"Ren yu hua" - "portréfestmény" - először a többiek előtt alakult ki, és a Tang-korszakban (618-907) elérte a csúcspontját. Ez az az idő, amikor a művészek festették a palotákat, a királyokat és a nemeseket, valamint a félig fantasztikus teremtményeket. Ennek a műfajnak a fő követelménye az ember belső világának portréjának átadása, nem csak a külső hasonlóság gondozása.

A táj világát Kínában a "hegyek és vizek" ("shan shui") műfajaként hívják - ez a leginkább a kínai festészet számára. Mint tudják, õsi idõk óta a kínaiak szent tárgyakként imádták a hegyeket és a vizeket. A kínai művész szemében látott világ a saját sajátos törvényei szerint a tér megteremtését követelte. A kép összetétele és a perspektíva jellemzői úgy lettek kialakítva, hogy a személy úgy érezze magát, hogy nem a világegyetem központja, hanem csak egy kis része.
Néha a kép a művész képzeletében született, és nem kapcsolódott semmilyen konkrét helyhez vagy tájhoz. Az ilyen képeket a "saját szíved tájaként" nevezzük.

A festmény „hegyek és a víz a” természet jelenik fenséges és hatalmas, hosszú távú terv általában emelt igen magas, így a távoli tárgyakat a legmagasabb, és az előtérben általában elválasztott csoport sziklák és fák.

A "hua nyao" - "virágok és madarak" műfajával szemben épp ellenkezőleg, a természet közelebb hozza az embert. Az ebben a műfajban található képek nem csak a görgetésekre, hanem a rajongókra, a képernyőre, a postai papír díszítésére, az albumlapokra is vonatkoznak. A különböző alapokon ábrázolt miniatűr vázlatok a növények, a madarak, a rovarok életét mutatják.

A kínai festészet allegorikus és filozófiai irányultsága a kép összetételében is megmutatkozik - a nélkülözhetetlen jelenlétében a vászon "üres", üres részeiben. Ezeket az üregeket rejthetjük el egy fehéres felhő, amely a hegyet borítja; köd a víz felszínén; A napfény vagy a holdfény tükröződése, és egyszerűen csak üres hely. Felhívják őket, hogy játsszanak szimbolikus szerepet, a rendelkezésre álló eszközökkel, a lehetetlenségre utalva, kimerítően és teljes mértékben kifejezzék a művész szándékát, és helyet adjanak a néző képzelőerejének.

Az e témában használt könyvek és cikkek anyaga felhasználásra került