Téli mesék egy nyári témára 4-6 éves gyermekek számára
Nyári mesék az óvóknak
Bobik és egy labda a tengeren
A tenger meleg volt és szeretetteljes. A nap kék vízzel játszott. Bobik és Sharik úgy döntöttek, hogy ebben a vízben úszni kell. Már felnőtt kutyákat tartottak maguknak és egyedül mentek, felnőttek nélkül.
- Nem vagyunk macskák - mondta Sharik a napsugárzástól -, magunk is tudunk sétálni a parton.
- Igen - értett egyet Bobik. "Ezek a macskák nem jól úsznak, és a kutyák igazi úszók."
Döntött úszni viszont. Sharik zacskójában ízletes csont volt, ezért nem úszott, de őrizte meg.
Bobik vette a gyorsulást - és bepattant a tengerbe.
- Ó, jó! A nap ragyog, a víz csillog, az alsó látható! És ez az, ami piros? A bója! Ez azoknak, akik nem tudnak úszni, csúnya macskáknak és kiscicáknak. És jó vagyok, úszó! Egy, két mancs, egy, kettő!
- Gyengéd gyapjú úszó, gyere vissza! Úszni a partra! - a kiskutya meghallotta a megmentők szigorú hangját.
- Kivel beszélsz, nekem? - a kiskutya meglepődött. A hajó mentők sebességet értek el.
- Ó, valami zavart - gondolta Bobik. - Belefáradtam valamire.
Bobik visszanézett, és látta, hogy messze a parttól kifutott.
- Ó, hogy menjek vissza? A bosszú szomorúan mondta. - Az erők egyáltalán nem! Ó, oh!
És amikor az erők teljesen elmentek, Trezor mentő volt a fuldokló kölyök mellett. Trósz megmentője megrémítette a Bobik félelmét, és a mentőcsónakába helyezte. Gyorsan értek el a parton. Egy barátjának izgalomtól Sharik megette a saját csontját. De Bobik nem akart enni, tétovázott, törölközővel borított.
"Nos, úszni?" Nem akarsz még úszni? Kérdezte Trezor.
- Nem! Soha többé nem fogom megtenni, és holnap feliratkozom a medence úszályaira.
Medve és méhek
Valahogy a medve édesem volt. Fogta a legnagyobb hordót, és elment a régi üregbe, ahol a vad méhek éltek.
A mancsát az üregbe dugta, megzavarta a méheket. A méhek kiszálltak az üregből, és a medve követte a szörnyet. A medve megijedt. Elkezdtem futni. Eljutott a legközelebbi folyóhoz, és kifutott a vízbe.
A méhek pedig a víz fölé nyúltak, és elhagyták az üregüket.
A medve be volt töltve: a méz nem próbálta meg, a méh az orrban.
Van egy mackó, aki az erdőben sétál, sírt, és feléje egy öregember, barázdált.
- Miért olyan keserű vagy, Mishka, sírsz? - kérdezte a kis öregember.
"Hogy nem tudok sírni, a szegények viselnek: a méhek harapnak, de nem adtak nekem a mézet."
A kis öregember elmosolyodott, lecserélte a kalapot a fején és azt mondta:
- Segítek a tiéd, Mishka.
Szüksége lesz a méhek mágikus szavaira, hogy azt mondja: - Méh, méh nem harap, jobb Misha méz adni!
És akkor megeshet a méz, és a méhek nem fogják megütni.
Csak nézz, ne vegye ki a méhekből a mézet, hanem orvosságra is szükség van.
- És a méhek nem fognak harapni? - a medve meglepődött.
- Ha mindent megtesz, ahogy mondtam, és az orra is lesz, és édesem leszel!
A kisfiú megköszönte a medvét, és elment a méz mögött lévő öreg üregbe.
Mindent megtett, amint azt öregember-tengerész tanácsolta. Egy hordóba vettem édeset, átmegy az erdőben, egy dalt énekel:
- Ó, édes édes.
Az öreg segített nekem.
A mackó nagyon szereti a mézet,
Drágám nem fog eljutni!