Kár, hogy a nyár telt el (Larissa Vitkalova 2)

Kár, hogy a nyár elhaladt, minden virág elszáradt.
Az őszi szomorú eső elhalványul.
Csak az én boldogságom szíve remeg,
Hogy minden egy álom nyomán jöhet létre.

A hideg ablak mögött, mint a démonok,
A szél a házamban szakad, látszólag menedéket keres.
Beats szárnyak az üvegben, fújja a redőnyöket a pántjukról.
Minden kopog, mint a bolond a zárt ajtón.

kórus:
Az ablakpárkányon az eső a staccato játékot játssza.
Az álmok dallama ad nekem egy csepp zenét.
Csak nyáron tudom, nincs visszatérés,
A boldogság napjai nem ciklonok, nem jósolnak.

Semmi nem fogja mondani, hogy a szél hajléktalan,
Mint mindig, magának kell keresnie a boldogságot.
Egyszer csak velem járt egy szél,
És most gyakrabban költözöm a hő.

2
De az álmok magukért hívnak valahol.
A szív szereti a szeretetet az összes naptáron kívül.
Remélve, hogy egy színes szárny,
A szívem felmelegszik, végigmegyek az ajtón.

Hol él a boldogság, mögötte egy fal?
A pocsolyákban csepp jegyzetek vannak, a pocsolyákban a levelek fekszenek ...
Úgy látják, hogy a boldogság ismét elhaladt.
De meg fogom találni, szorosan fogom tartani.

kórus:
Az ablakpárkányon az eső a staccato játékot játssza.
Az álmok dallama ad nekem egy csepp zenét.
Csak nyáron tudom, nincs visszatérés,
A boldogság napjai nem ciklonok, nem jósolnak.

Semmi nem fogja mondani, hogy a szél hajléktalan,
Mint mindig, magának kell keresnie a boldogságot.
Egyszer csak velem járt egy szél,
És most gyakrabban költözöm a hő.